Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1981-09-19 / 19. szám

POLITZER ÁDÁM NYOMDOKAIN

A nemzetközi tudományos élet jeles eseménye zajlott Budapesten június 22. és 27. között: a fül-orrgége szakorvosok XII. világkongresszusa. Előadásain, szekcióülésein két és fél ezer külföldi kutató, klinikai gyógyász vett részt, valamint száz hazai szakember. A krónikás újra olyan tudományos területre nyerhetett betekintést, amelyről jóleső érzéssel állapíthatta meg, hogy tradícióihoz és mai eredményeihez számos magyar név kapcsolódik. A fül-orr-gége szakorvosok nemzetközi szervezetének tisztújító közgyűlésén dr. Surján László professzort, a Budapesti Orvostovábbképző Intézet fül-orr-gége klinikájának vezetőjét választották meg a szervezet elnökévé. S mint oly sokszor a nemzetközi tudományos találkozókon, ez alkalommal is számos magyar születésű szakemberrel találkozhattunk a külföldi résztvevők között.

A kongresszus utolsó napján a szakemberek több száz főnyi csoportja Albertirsára látogatott, hogy jelen legyen a falu szülöttének a modern fülészet egyik megteremtőjének, Politzer Ádám szobrának a leleplezésénél. Politzer Ádám működése a fülészet teljes területére kiterjedt, s mint orvostörténész is kiváló volt. 1873-ban ő alapította meg a bécsi egyetemen a világ első fülészeti klinikáját. A szoboravatáson a Nemzetközi Politzer Társaság elnöke is méltatta a jeles előd érdemeit, először magyarul, azután angolul, majd köszönetét mondott a község vezetőinek a szobor felállításáért. A nemzetközi társaság elnöke: Jakó Géza, a bostoni egyetem fülorr-gégész professzora, aki kérésünkre interjút adott lapunknak.

— Társaságunk nyolc éve alakult meg — tájékoztatott Jakó professzor. — Tagjaink fülsebészettel foglalkozó szakemberek, ezen belül is elsősorban a krónikus középfülgyulladás kutatása és gyógyítása áll érdeklődésünk homlokterében, mert világszerte ez a leggyakrabban előforduló fülbetegség. Jómagam alapító tag és a szervezet harmadik elnöke vagyok. Egy amerikai és egy svéd kolléga javasolta, hogy Politzer Ádám nevét vegyük fel, amit örömmel fogadtam. Politzer professzorhoz családi szálak is fűznek, anyai nagyapám, Krepuska Géza, aki a fülészet első nyilvános rendes tanára volt Pesten, Politzer-tanítvány volt.

— ön, professzor úr a fül-orrgégészet melyik területén dolgozik? Hogyan alakult eddigi orvosi, tudományos pályája?

— Egyetemre Budapesten jártam, az Egyesült Államokban először a Harvard Egyetemen tevékenykedtem, ezután kerültem a bostoni egyetemre. Foglalkoztam a gége mikrosebészetével, a krónikus középfülgyulladás műtéti gyógyításával, új eredményeket értem el a belső fül elektromos ingerlésével kapcsolatban. Kezdettől fogva érdekelnek szakterületem biofizikai, biomérnöki vonatkozásai. Jelenleg a lézersebészettel, ezzel a rendkívül precíz, s ezért nagy jövő előtt álló műtéti módszerrel foglalkozom. Műszereket, berendezéseket is tervezek.

— Mindez nein csupán orvosi ismereteket kíván.

— Gyerekkorom óta érdekelnek a műszaki tudományok, a fizika. Középiskolás koromban gondolkoztam, mérnök legyek-e vagy orvos. A műszaki érdeklődés és tudás a mai orvosi gyakorlatban és kutatásokban igen jól kamatoztatható. Ami kevés szabad időm van, annak is egy részét házi műhelyemben töltöm. Berendezéseket szerkesztek kutatásaimhoz, meg néhány olyan dolgot is, amit otthon, a ház körül használhatunk.

— Hogyan alakul egyetemi munkanapja?

— A hét három napján betegekkel foglalkozom, operálok. Két nap csak a kutatásoké. Gyakran kapok külföldi meghívásokat előadások tartására. Idén ez a második európai utam, és Tokióba, Koreába is készülök. Tavaly Európában és Kínában jártam. 1970 és 1974 között az Egyesült Államok kormányának fül-orr-gégészeti tanácsadója voltam, a következő négyéves periódusban pedig — mint e poszton az első fül-orr-gégész — az általános orvosi tanácsadói tisztséget töltöttem be. A tudományos kutatásokra fordított költségvetési összegek felhasználásáról kérték ki véleményemet.

— Milyen benyomásokat szerzett a budapesti kongresszuson?

— A kongresszus igen tanulsá-Sugár Péter történészprofesszor 1939 óta él az Egyesült Államokban, huszonegy éve az University of Washington tanára. Kutatási területe az Osztrák—Magyar Monarchia és a Balkán története a XVIII—XIX. században. Hét könyv, számtalan szakcikk és recenzió szerzője. Jelenleg a tízkötetes amerikai kiadású Kelet-Európa történet szerkesztésében és megírásában vesz részt. Felszólalt az áprilisban megrendezett bloomingtoni történészkonferencián, ott készült az alábbi beszélgetés.

— Hogyan fogalmazná meg a történészek felelősségét a XX. században, amikor az emberiség jövőjét tekintve, sokkalta nagyobb jelentőségű események zajlottak és zajlanak, mint az azt megelőző korszakokban?

— Kezdjük egy negatívummal: a történésznek sosem szabad ideológiai és nemzeti propagandát csinálnia, mert abban a pillanatban elveszíti objektivitását, és többé nem nevezhető történésznek. De a másik végletet sem művelheti, hogy egyszerűen időrendbe állítja

az eseményeket, hogy „elmeséli” egy korszak történetét, amelynek mellesleg van igazságalapja. A történésznek azt kell kutatnia, elemeznie és megmagyaráznia, hogy egy adott helyzetben, amikor akár tízféleképpen is viselkedhettek volna az emberek, miért éppen úgy cselekedtek, ahogyan az megtörtént. A történész felelőssége abban rejlik, hogy az események valóságos mozgatórugóit tárja fel, elemezze, hiszen csak így vonhatók le a szükségszerű következtetések. A tudományos kutatásnak mindig a miért-re kell igaz választ találnia, mert a történész csak így szolgálhatja az emberiség boldogulását.

— A bloomingtoni konferencián volt-e eltérés a „történész felelősségét” megítélő vagy bizonyító kérdésekben?

— A legcsekélyebb nézetkülönbséget sem tapasztaltam. Sőt, tiszta lelkiismeretem szerint mondhatom, hogy a világ szinte minden tájáról összesereglett kollégákkal úgy beszélgettünk és vitatkoztunk, mintha harminc esztendeje együtt dolgoznánk. Ez az objektív, tudományos szemlélet a közös alap.

— Mit lehet építeni ilyen, ahogy ön fogalmazta: közös alapra?

— Hadd kezdjem saját példámmal. Miután elhagytam Magyarországot hosszú ideig semmiféle kapcsolatom nem volt az otthoniakkal. Amikor kezdtem ismertebb lenni a szakmában, találkoztam magyar történészekkel is, később szakmai kapcsolatba léptünk és az ellentétek dacára kialakult egy közös „nyelv”, amelynek eredményeként publikáltam, előadásokat is tartottam Budapesten, s a magyar tudósok is tartottak előadást minálunk. Tehát az ilyenfajta „közös alap”, az országok közötti, a nemzetközi megértéshez vezet.

— A bloomingtoni Indiana Universityn létrehozott magyar tanszék is ilyen közös alap, amelyre építeni lehet?

20