Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-08-22 / 17-18. szám
SUMONYI ZOLTÁN FÉMMEL- HALOM Szeptember 14-én pénteken a Nap 5 óra 19 perckor kel, de a panelház lakói még soha nem győződtek meg az 1979-es zsebnaptár ezen állításának hitelességéről. Nem mintha mindenki aludna még ilyenkor. Sőt 5 óra 19 percig tizenegy lakó lép ki a ház kapuján; kilencen azért, hogy elinduljanak munkahelyük felé, ketten meg azért, hogy kutyájukat sétáltassák a ház körüli parkban. Ök pedig már huszonöt-harminc perce felébredtek, de sem az álmosság, sem a reggeli kapkodás, készülődés, sem pedig a munkába való sietség nem alkalmas az efféle előrejelzések ellenőrzésére. Űgyhogy valószínűleg észre sem vennék a napfelkeltét. 4 óra 50 perckor, amikor az IE-s trabantos lakásában, a hetedik emeleten felcsörög az ébresztőóra, a ház előtti parkolóból már kihúz egy fehér Zsiguli, s a kapun kilép egy kiskatona. A Zsigulinak, amint kifordul jobbra a Váci út felé, felgyulladnak tompított reflektorai, az Árpád-híd Étterem előtt csak lelassít, és mivel alig van most forgalom, meg sem áll, kettesben hagyva a sebességváltót, nagy ívben balra fordul, s elhajt Üjpest irányába. A kiskatona — nyári kimenő-egyenruhában, fején tányérsapkával — fázósan indul át a parkon, de mielőtt kiérne a Váci útra, egy alkalmi gyalogösvényen felszalad a hídra, átbújik a korláton és így épp akkorra ér a megállóba, amikor a 84-es busz az Árpád-hidra kanyarodik. Az IE-s trabantos lenyomja az óra csörgőgombját, hadd aludjon még a felesége, és átmegy a nagyszobába. Ott már szinte világos van, minthogy a sötétítő függönyöket nem szokták összehúzni, kinyitja és kifordítja a középső ablakot, s lenéz a parkolóba. Ösztönös mozdulat ez is, pontosan úgy, mint a csörgőóra elhallgattatása, hiszen még nem ébredt föl teljesen, annyira azonban mégis ébren van. hogy elégedetten tudomásul vegye: kocsija ott áll sértetlenül az ablak alatt, ahol délután leállt vele. Az IE-s trabantosnak agyonápolt világoskék Zsigulija van! Nem új, de újszerű állapotban vette a megkímélt kocsit hosszas keresgélés és alkudozás után, s óriási szerencséjére alig három hónapja, vagyis nem sokkal a gépkocsiárak általános emelése előtt. S még hatvanötezerért! A panelház lakóit persze — akik tizenegy év után is legtöbben csak az autók rendszámáról és márkájáról ismerik és különböztetik meg egymást — nem nagyon zavarja ez a változás. ők évekkel ezelőtt IE-s trabantosként ismerték meg a hetedik emeleten lakó fiatalembert, így beszéltek róla, és valószínűleg még nagyon sokáig csak így fogják emlegetni. Igazuk is van! Ha megkísérelnék követni az autók változásait, lehetetlenné válna közöttük mindenféle társalgás. Mintha valaki mindig új nevet venne föl! S ez bizony, bábeli zavart, teljes bizonytalanságot okozna: sosem tudhatnák pontosan, hogy ki kiről beszél. Éppen elég nehézkes személyleírásokkal megkülönböztetni azokat, akiknek még nincs kocsijuk ! Mert a ház előtti parkolóban most, 4 óra 52 perckor ötvenöt gépkocsi áll, vagyis a százharminckét családnak több mint a felét névről vagy legalább foglalkozásról kellene ismerni. Igaz ugyan, hogy azokról nincs is nagyon mit beszélni. Legalábbis itt, a ház előtti parkolóban. Persze ezt a parkolót már így is kinőtte a ház. Kétoldalt szorosan egymás mellett állnak benn a kocsik, s aki délután 5 óra után érkezik haza, az már nem is tud hova beállni. Hát csak megáll valahol. Este 9 és hajnali 5 között a parkot szegélyező járdákon is egymást érik az autók, megbiccenve állnak egy-egy első és hátsó kerekükkel a járdán, a másik kettővel lent az úttesten. De még ott sem jut hely mindenkinek, úgyhogy mindennap négyöt kocsi gazdája vállalja a följelentés vagy a helyszíni bírságolás kockázatát, és felhajt a park gyepére. Mégsem állhatnak meg az úttest közepén! Ma már nehéz lenne kideríteni, hogy tizenegy évvel ezelőtt takarékossági okból-e, vagy pedig azért nem terveztek nagyobb parkoló teret a tízemeletes Larsen—Nielsen típusú házak elé, mert senki sem számíthatott a magángépkocsik ilyen ütemű szaporodására? De való igaz, hogy itt akkor még túlzásnak is tűnt ez az óriási aszfaltozott térség, amelyen nyolc-tíz Trabant álldogált, s egy-egy öreg Moszkvics, Volkswagen, Fiat. Aztán négy-öt év múlva hirtelen szaporodni kezdtek a ház előtt a Trabantok, az öreg kocsik kicserélődtek új Skodákra, Zsigulikra — és újabb kéthárom év elteltével megindult a Trabantok rohamos metamorfózisa is. Előbb használt Zsigulikra, Skodákra, Wartburgokra cserélték őket, azután a használtakat újakra. Hiába na, ez a fejlődés! De a panelház autós közösségének tudatában — ha csak valami rendkívüli nem történik, mint például nyáron is, hogy valakinek az ötödik emeletről hat és fél éves Wartburgja helyén egyszer csak egy vadonatúj metállkék Ford Capri áll, amit már a rátartibb autósok is körbejárnak — tehát, ha valami ilyesmi nem történik, akkor mindenki az első kocsijával írja be magát a köztudatba. Ahogy az IE-s trabantos is a hetedikről, aki miközben másodszor pillant le a Zsigulijára, észreveszi az újságkihordót; pontosan 4 óra 55 perckor jön végig a ház előtti járdán, s nagy zöld vászontarisznyájával befordul a kapun. Az IE-s egy pillanatig arra gondol, hogy itt várja meg az újságost, s még borotválkozás előtt a nagyszobában futja át a sportoldalt és a főbb címeket, kényelmesen belesüppedve a bukléhuzatú, szivacsos ülőgarnitúrába, de aztán észbe kap, hogy hiszen az a világ már elmúlt, amikor a postás vagy az újságos feljött a lakásokig. Nem is való már másra az ajtókon levő levélszekrénynyílás, mint hogy lecsapódó alumínium tetejével bezörögjenek, ha valami miatt a ház lakói mégis beszólnak egymáshoz. Aki a csengőt nyomja meg, arról biztosan tudni lehet, hogy nem ebben a házban lakik. A reggeli lapokat is tehát csak a félemeleti levélszekrénybe dugják be, így az IE-s fiatalembernek le kell mondania a korai olvasásról. Na majd a gyárban! Addig is bekapcsolja a táskarádiót, és bevonul vele a fürdőszobába. A rádióban valami agyöblögető zene szól, híreket majd néhány perc múlva, az 5 órai Reggeli Magazinban mondanak, addig megmosakszik. Kinyitja a vízcsapot, s még csak a meleg vizet engedi, hogy kifolyjon a csövekből az állott langyos víz, hiszen csak ezután tudja a keverőcsappal beállítani a megfelelő hőmérsékletet — tehát még mindig ezzel bíbelődik, amikor elhallgat a zene, és megszólal a rádióbemondó. „Kossuth Rádió Budapest, a pontos idő 5 óra.” öt sípszó hallatszik, majd a Reggeli Magazin szignálja. Utána egy kellemetlen hangú nő kezd el hadarni, illetve nem is hadar, csak valami furcsa, rosszul hangsúlyozó pattogással igyekszik ellensúlyozni gyengécske és kellemetlen tónusú hangját. Jó reggelt kíván, úgy is, mint a Reggeli Magazin szerkesztő-műsorvezetője, és közli, hogy ma 1979. szeptember 14-e, péntek van. A nap 5 óra 19 perckor fog kelni, kellemes enyhe az idő. Budapest fölött az égbolt derült, a hőmérséklet 15 Celsius-fok. — Az IE-s, aki már beállította a keverőcsapot, de még nem döntötte el, hogy átkapcsolja-e zuhanyra, vagy csak mosakodjon, az egész szövegből csupán a napfölkeltére kapja fel a fejét. Honnan tudja ez, hogy pont 19 perc múlva fog fölkelni a nap? És különben is, már teljesen világos van, akkor meg mi a fene világít? *F él hat után megélénkül a forgalom a ház előtt. A gyárakban dolgozó munkások, mérnökök, egyéb hivatalnokok hatra járnak, így attól függően, hogy kinek van közelebb, kinek távolabb a munkahelye — a Váci úton, a Lehel úton, Üjpesten vagy Budám —, kis időkülönbségekkel ugyan, de mégis mostanában fél hat és háromnegyed hat között indulnak el hazulról. Az, hogy saját kocsijukon, vagy pedig busszal, villamossal mennek-e munkahelyükre, csak kényelemben jelenthet különbséget, de időben — a reggeli csúcsforgalom miatt — semmiképp. Még a kényelem is bizonytalan dolog, mert az autósoknak nem kell ugyan a zsúfolt járműveken tolonganiuk, bosszankodni a megállóban, ha nem férnek fel a buszra, vagy ha a zsúfoltság miatt az már meg sem áll, s ha nincs leszálló, biztos, hogy nem áll meg — de egyéb okok miatt legalább annyit idegeskednek és dühöngenek az autósok is. Tehetetlenségre kárhoztatva, a forgalmi dugók rabjaként. Acsarkodnak az elbambulókra, a mamlasz mazsolákra, a lassúbb és gyengébb kocsik tulajdonosaira, s acsarkodnak a türelmetlenekre, az ügyeskedőkre, az erőszakoskodó előzőkre. A reggeli és délutáni csúcsforgalom idején egész Budapest autós közönsége dühöng és acsarkodik; üvöltözéssel, dudálással, egyezményes kézjelekkel, fenyegetésekkel. Autóba ülve mindenki erősnek és bátornak érzi magát, s minél erősebb, nagyobb, drágább autóban ül, annál erősebbnek és bátrabbnak. — Egyszóval ilyen szép, nyárias reggelen sokkal kellemesebb villamoson utazni. Fél hat után néhány perccel jön ki a kapun a „bolond moszkvicsos”. Gyalog indul a megállók felé, s nemcsak ma, mindig, esőben-hóban egyaránt. Isten tudja, mikor megy el mégis az öreg 407-es Moszkviccsal, mert délutáni rendes programja, hogy megérkezik, óvatosan betolat a parkolóba és hosszadalmasan beáll mindig ugyanarra a helyre: pontosan hetedik emeleti lakásának ablakai alá. S ebben a körülményes műveletben egész családja segédkezik. Most, ahogy a ház előtti járdán elindul az Árpád-híd felé, s a közönséges olajfestékkel pirosra és feketére kent Moszkviccsal egy vonalba ér, megtorpan, és szögletes félfordulattal megáll, szemben a kocsival. Egy darabig a tetejét vizsgálgatja, majd mindkét térdét beroggyantva s hunyorítva hozzá, átnéz az első és hátsó szélvédő üvegen. Ezután leguggol, de annyira, hogy feje a térde közé kerül, s elnéz a kocsi alatt. Itt valami nem tetszik neki, mert guggolva jobbra is, balra is tesz néhány lépést, és hosszan vizsgálgatja, hogy az első kerekek pontosan egy vonalban vannak-e a hátsókkal. Aztán megnézi még, hogy mindkét oldalról egyenlő távolságra áll-e a 36
