Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-08-22 / 17-18. szám
Kergetik egymást a felhők Cambridge egén, „lóg az eső lába”, ahogy mondani szokták. A Cam folyó partján azonban vidáman zajlik az élet. Ma fejeződött be az egyetemi tanév, és a diákok ellepik a zöld gyepet, vagy éppenséggel az ódon kollégiumok szomszédságában meghúzódó kis kocsmákban kortyolják a sört. A több évszázados Darwin-kollégium méltóságteljes és mégis megnyugtató épülettömbje közelében áll a modern egyetemi épület, amelynek harmadik emeletére baktatok gyalogosan — lift nincs —, itt is „elspórolták” vagy elfelejtették megtervezni az építők, akárcsak nálunk, néhány szövetkezeti lakóházban vagy irodaépületben ... A harmadik emeleten, egy kis szobában alkot és dolgozik Gömöri György egyetemi tanár, irodalmár — és magyar költő, akinek versei épp a napokban jelentek meg a „Vándorének” című antológiában, amely a nyugaton élő magyar költők verseit mutatja be az olvasóknak. — Negyedszázada él Angliában, miért épp Cambridge-ben telepedett le? — teszem fel a bemelegítő kérdést. — 1956 végén kerültem Angliába, s logikusnak tűnt választásom, mert ahhoz képest, ahogyan Magyarországon meg lehetett tanulni, már fiatalon elég jól beszéltem angolul, hiszen a sárospataki gimnáziumba jártam, amely híres angol oktatásáról. Tehát tudtam érintkezni — „kommunikálni” — az emberekkel. Oxfordba kerültem, ahol kutató lettem, a St. Athony’s College-ban. Disszertációmat a huszadik századi lengyel irodalomról írtam, s ezt az oxfordi egyetemi könyvkiadó is megjelentette. Tizenkét éve Cambridge-ben élek, s elmondhatom, boldog ember vagyok, mert azzal foglalkozhatom, ami a szenvedélyem: a magyar és lengyel irodalomtörténeti kutatásokkal, a magyar irodalom angliai vonatkozásainak feltárásával. — ön itt egyetemi tanár, de — ahogy nálunk mondják — „másodállásban" — költő! Vajon alkothat-e magyar lírikus idegen környezetben? — E kérdésnek van objektív és szubjektív oldala. Vagyis egyrészt mindenütt virágozhat magyar irodalom, ahol magyarok élnek és alkotnak, s olyan műveket hoznak létre, amelyek maradandóak, akár Magyarországon, akár a vele szomszédos országokban. De a diaszpórában is, ott, ahol magyar közösségek élnek. Az ember saját magának is megteremtheti — elméletileg — a magyar környezetet, például Londonban, elkülönülve az angol társadalomtól. Persze, nem állítom, hogy ez feltétlenül helyes magatartás, de objektíve nem kizárt lehetőség, hogy így is alkosson magyar író. — Másrészt — még ha objektíve kérdéses lenne is, hogy Magyarország határain kívül létezhet-e magyar irodalom, csak azt állíthatom, hogy a költő, a lírikus azért ír magyarul, mert ezt a nyelvet tudja a legjobban, ehhez kötődik. — Melyik nyelven álmodik? — Hát. . . néha lengyelül, máskor angolul, de leginkább magyarul! — Nem döntő a nyelvi környezet? Egy magyar Angliában Cambridge-i beszélgetés Gömöri Györggyel — Nem. Egyáltalán nem. Példák sorát tudnám felhozni rá, hogy milyen sokan megmaradtak magyar írónak, költőnek, műfordítónak. S nem is akármilyen színvonalon alkotnak. Persze, bizonyos helyi szokásokhoz alkalmazkodnak, de nem kell feltétlenül feladniuk magyarságukat, ha idegen környezetben élnek is. Az igazán jó prózaírónak sokkal nehezebb megmaradnia magyar nyelven alkotó művésznek, talán azért, mert a lírikusnak nagyobb az érzelmi tartaléka. Ezért vezető műfaj a nyugati magyar irodalomban a líra. Értekező prózát, kritikát más nyelven is lehet írni, mint ahogy sokan írnak is, verset azonban — csak magyarul. — A prózaíró, aki hosszú ideje távol él a magyarországi gazdasági, kulturális, politikai, szellemi élettől, az is írhat magyar regényt, prózát? — A magyarországi valóságot valóban csak realista koncepció alapján lehet ábrázolni. De vajon törvény-e, hogy csak a mai magyar valóság ábrázolható? írhat például történelmi regényt, vagy mint Ferdinándy György — akit nemzedékem szépírói közt nagyra becsü lök — elbeszéléseit, novelláit, általában nem magyar környezetbe helyezi, hanem Puerto Ricóba, Spanyolországba vagy Franciaországba. Nem látom be, hogy miért ne játszódhatna egy színvonalas magyarsággal megírt, jó regény Földünk más táján. — Kinek ír? — Erre három szóval felelhetek: mindenkinek, mindenkinek, mindenkinek ... — Hol él az ön képzeletbeli olvasója? — Az írónak van egy ideális „olvasóképzete”. Nekem mindegy, hogy ez az ember hol forgatja verseskötetemet. Persze, ha teljesen őszinte vagyok magamhoz, ez nem egészen van így, mert — nyilvánvaló —, ha Magyarországon olvassák műveimet, akkor többen ismerik meg. Csak zárójelben jegyzem meg, az lenne az ideális, ha Budapesten, Párizsban vagy Londonban rendszeresen publikálhatnánk mi, nyugaton élő toliforgatók. — önnek a magyar irodalom külföldi népszerűsítésében is nagy szerepe van. — Igen, ezt a munkát 1957 óta folytatom. Már ebben az időben is fordítottam néhány verset angolra, s ezt a munkát azóta is végzem. Hogy csak a legfontosabbakat említsem: 1973-ban szerkesztettem meg József Attila angol kötetét, majd Nagy Lászlóét, amelynek társfordítója is voltam. Nemrég jelentek meg kötetben Radnóti Miklós versei, amelyet barátommal, Clive Wilmerrel együtt fordítottunk angolra. Ismeretes, hogy Radnóti főleg metrikus verseket írt, s nekünk a hexameterekkel volt problémánk. Az angol fülnek ugyanis'erőltetettnek tűnik a hexameter. Angolban Radnóti verssora hat ütemből áll, nem tiszta hexameter, s lazább. — Hogyan fogadták az angol Radnóti-kötetet? — Jó kritikákat kapott. Nyolc nagy lapban is megemlékeztek a könyvről. Azt mondhatnám, Radnótinak „konjunktúrája” van az angol nyelvterületen, mert öt Radnóti-kötet is van ma a könyvpiacon. Legbüszkébb arra a kritikára vagyok, amely a Jewish Quarterlyben jelent meg, s a szerző többek közt így írt a kötetről: „hogy Radnóti milyen nagy költő volt, azt most a Wilmer—Gömöri fordításból tudtuk meg igazán”. S ugyanilyen büszke vagyok arra is, hogy a Magyar Jogvédő Hivatal tízezer forintos nívódíjban részesített bennünket! — Tervei? — Még cseppfolyósak. Clive barátom Magyarországra utazik majd, s lehet, hogy belevágunk egy Weöres Sándor- vagy Kosztolányi űezső-kötet fordításába. Most készülök a pécsi Anyanyelvi Konferenciára, majd a Nemzetközi Magyar Filológiai Kongresszusra, amelyen a más nyelvekre történő költői műfordítás kérdéseiről fogok előadást tartani. — Szeretném, ha az Anyanyelvi Konferenciák az egyetemi szintű magyar oktatással még többet foglalkoznának, továbbfejlesztenék a kapcsolatokat a külföldi magyar lektorátusokkal és magyar tanszékekkel, bővítenék, és általánosabbá tennék könyvellátásukat. — Az is nagyon foglalkoztat, hogyan kapcsolódhatna be a nyugati magyar irodalom a hazai szellemi élet vérkeringésébe. Igen jelentős eseménynek tartom, hogy megjelent a „Vándorének”, a nyugaton élő magyar költők hazai antológiája az Anyanyelvi Konferencia és a Magyarok Világszövetségének a kezdeményezésére. LENArt GYÖRGY FOTO: GABOI VIKTOR 11
