Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1981-08-08 / 16. szám

tehenészetünkben hatszáz darab magyar tarka és Red-Holstein-Fríz keresztezésű tejtermelő tehenünk van. Miénk az ország egyik legnagyobb juhtenyészete. Tizenkétezer anyajuhot tartunk, évente 600— 650 tonna vágó juhot adunk el. Szántóföldjeinken jelentős menynyiségü búzát termesztünk, kukoricát és napraforgót... és így tovább. S most kérdezhet azért a hévízről is.

— Mióta használják gazdasági célokra a termálvizet?

— A hatvanas években az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság olyan szövetkezetek számára hirdetett pályázatot, amelyek hasznosítani tudják a területük alatt található hévizeket. Nekünk már működött két kutunk, ezeket az olajkutatók fúrták, s ezért jelentkeztünk. Megkaptuk az OMFB anyagi támogatását, s felvettünk 12 millió forint állami hitelt is. Megfurattuk a kutakat, bővítettük üvegházas kertészetünket. Minderről a részletes adatokat Fekete Nagy Józseftől kérdezze, ő tudja a legpontosabban.

— Kilenc kutunk működik jelenleg — sorolja az energetikus —, ezek percenként mintegy 1600 liter meleg vizet adnak.

— Mennyi fűtőolajat takarítanak meg a hévíz segítségével?

Fekete Nagy István papírt és ceruzát vesz elő, számolgatni kezd. Közben az elnökhelyettest faggatjuk.

— Mibe kerül a termálvizes fűtés a szövetkezetnek?

— Ma már csak a kutak amortizációja terhel bennünket, ennek összege mintegy hárommillió forint évente. De számba kell vennünk azt is, hogy mi mindenre használjuk fel ezt a vizet. A kertészetünkben 130 ezer négyzetméternyi területet fűtünk vele. így többek között, évente hat-nyolc millió szál szegfűt, 300 ezer szál gerberát nevelünk. Jelentős részüket éppen a téli hónapokban, amikor igen magas az áruk a piacon. Az állattenyésztő telepek fűtésén kívül tavaly 19 ezer tonna búzát, kukoricát és egyéb szemes terményt szárítottunk termálvízfűtéssel.

Az energetikus közben elkészült a számítással: tavalyig 16 ezer tonna fűtőolajat takarítottak meg.

— No, akkor menjünk — áll fel az elnökhelyettes. — „Lássuk is a

medvét”, ne csak beszéljünk róla. Kezdjük a virágkertészetben, az üvegházaknál.

*

A kertészetben egy széles út két oldalán sorakoznak a hatvannyolcvan méter hosszú, harmincöt-negyven méter széles üvegházak. A földön jókora átmérőjű vascsövek kusza hálózata: a fűtőberendezés.

Benyitunk az egyik üvegházba. Bent trópusi meleg fogad, a vastraverzekről időnként vízcseppek hullanak alá. Asszonyok csapata dolgozik a szegfűsorok között, a felesleges bimbókat metszik le.

Séta közben Halasy Endre, aki a kertészetben a kalauzunk, hozzám fordul:

— Mit gondol, miért foghíjasak az üvegházsorok, miért nem talál két üvegházat egymással szemben?

Találgatom, de nem nagy sikerrel.

— Azért — mondja —, mert ha a föld azon a helyen kimerül, akkor az úvegházat egyszerűen áttoljuk az út túloldalára, s a régi helyen pihentetjük a talajt egykét évig.

A kertészet kerítésén túl hatalmas fóliasátrak fehérlenek.

— Az ott a tagok háztáji gazdasága. Gondolom, érdekli, mert ez valóban rendkívüli a maga nemében. Kertészetünk mintegy ötvenfokos kondenzvizét tagjaink kapják meg. Mindegyikük 500 négyzetméteres fóliasátrat állíthat fel. Ez a háztáji földjük, ezt fűtik a tőlünk kapott meleg vízzel. Vízdíjként pedig a sátrak alatt termelt virág vagy primőr zöldség árának tíz százalékát kapja szövetkezetünk.

Az egyik fóliasátorban a kertészetben dolgozó Héjjá Antal teszvesz paradicsomtövei között.

— Az idén paradicsomot termesztek primőrként. Hála a meleg víznek, ebben a sátorban hat héttel előbb érik meg, mint az úgynevezett hidegfóliás sátorban, és két hónappal hamarabb, mint a szabad földön.

— Mekkora termésre számít?

— Előreláthatóan húsz mázsa paradicsomra.

— S mennyi lesz a jövedelme?

— Azt előre nem lehet tudni — tér ki a válasz elől.

■■■■

1—«II i

im

JÉ___1

i

2a