Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-07-11 / 14. szám
FOTO: VARKONYI PÉTER — MTI Az Opera j övőj e INTERJÚ MIHÁLY ANDRÁS IGAZGATÓVAL Az Operaház vörös selyem kárpitos, aranydíszítésű Székely Bertalan-termében ülnek az újságírók. Az évad végi szokásos találkozás ez, hivatalos nevén sajtófogadás, valójában közvetlen hangú beszélgetés az Operaház vezetői és a sajtó képviselői közt. Szokásos, mert minden év vége felé sor kerül hasonló beszélgetésre, de a mostani mégis egészen más, mint áz eddigiek. Hogy miben különbözik a tavalyitól, tavalyelőttitől? Nos, éppen abban, hogy tavaly, tavalyelőtt tudtuk: jövőre megint ugyanitt találkozunk s hallunk beszámolót a elmúlt évad eseményeiről, ismertetést a következő évad terveiről. Ezúttal azonban Mihály András igazgató a beszélgetést e különös bejelentéssel kezdi: — Kedves barátaim, néhány évig itt, ebben a gyönyörű Székely Bertalan-teremben nem találkozunk. Valóban, mindannyian jó ideje tudjuk már, mégis most eszmélünk rá igazán: az Operaházat rekonstrukciós okokból bezárják. Tudjuk, a világ számtalan nagyvárosában egyáltalán nincs operaház. Nálunk, Budapesten az Operaház — pontosabban egy operaház — kevésnek bizonyult. 1951-ben a régi Városi Színház — homlokzatán immár Erkel nevével — második operaházunkká alakult, s mindkét színház naponta zsúfolt nézőtér előtt játszott. Nem csoda, hogy ez alkalommal szinte kizárólag a kényszerű technikai szünetről folyik a beszélgetés. Arról, hogy vajon mit jelent ez az átmeneti változás a színház, a társulat, a közönség szempontjából. — Igen, első számú operaházunkat bezárják. Azt kell mondanom: hála istennek, örülök, hogy megkezdődik az újjáépítése. Természetesen mechanikai, színpad-szerkezeti rekonstrukcióról van szó csupán, minden, ami a színház melegségét, szépségét, atmoszféráját jelentette, érintetlenül megmarad. Mindkét perspektíva örvendetes: a műszaki berendezések megújulása és az épület szépségeinek megőrzése. De az ember most mégis önkéntelenül arra gondol, mennyi problémát okozhat az Operaház vezetőinek, művészeinek a két színházban lüktető élet beszorítása egy színházba, a két színházra méretezett programok egy színházra „zsugorítása”. Mihály András igazgató azonban — miközben számol a sok gondot hordozó új helyzettel —, a változás pozitív oldalairól beszél. — Igaz, hogy a két színház helyett egy színházra korlátozódó játéklehetőség meghatározza az előadások, sőt a premierek számát is. De korlátlanok adottságaink a belső műhelymunkában, elmélyültebben tud felkészülni a kórus, a zenekar, a szólisták gárdája. Talán eddig magunk is túlhangsúlyoztuk régi operaházunk előnyeit, elsősorban meghitt hangulatát, de most majd a közönséggel együtt „beleéljük” magunkat, hogy az Erkel Színház is operaház a javából. Gondoljunk csak az 1980,/81-es évad Simon Boccanegra bemutatóra, Pathane vezényletével. Azóta bárhová hívták, hogy Boccanegrát vezényeljen, azt válaszolta: „Szívesen, ha a budapesti Erkel Színház egész előadását magammal vihetem.” Mihály András szünetet tart, aztán elgondolkodva folytatja: — Ezzel nem szeretném úgy feltüntetni a dolgot, mintha nem volnának nehézségeink. Végtére az 1979/80-as év volt az utolsó teljes évad a két operaházban, ebből az Erkel 720 ezer, az Operaház 280 ezer nézőt fogadott. S ahogyan az Operaház 280 ezer nézője nem akar lemondani az operába járásról, mi sem szeretnénk lemondani a 280 ezer nézőről. Egy színház mégis csak egy színház — vethetik ellen, s ez így igaz. De számtalan megoldás kínálkozik az egy színház „kitágítására”. Például az Erkelben eddig szokásos 250 előadás helyett 350-ben kell gondolkodnunk. Vagyis . . . mikor fogunk játszani? Mindig. Szombaton délelőtt és délután az ifjúság számára, azonkívül hétfőn is, tudvalevőleg a hétfő eddig szünnap volt. S még egy „tágítási” lehetőség: nyáron egy hónappal később zárunk, ősszel egy hónappal korábban nyitunk, mint máskor. — Vajon — teszik föl többen a kérdést — ez a két színházban működő társulat foglalkoztatási gondjait is megoldja? — Nagyrészt igen. És lesznek vidéki szerepléseink. Például havonta kétszer a győri Kisfaludy Színházban, amely vadonatúj, korszerű berendezésével méltó otthont nyújt a legigényesebb operaelőadásnak. Szeretném hangsúlyozni, senkit nem bocsátunk el azért, mert átmenetileg csak egy színház áll rendelkezésünkre. Csupán azoktól válunk meg fokozatosan, akik hosszú és szép pálya után amúgy is nyugállományba vonulnának. Lényegében tehát operaházunk a változott körülmények között is élni fogja — művészileg, programjaiban, célkitűzéseiben — változatlan életét. Készülünk a jövő évad új bemutatóira. Az Erkel Színház az új évadot a három Bartók-művel nyitja. Régi műveket újítunk fel, új magyar balettbemutatóra készülünk. S ami ugyancsak szokásos életünkhöz tartozik: vendégművészek egész seregét várjuk jövőre, s a mi művészeinket s egész társulatunkat várják sokszor és sokfelé külföldön. Egy időre tehát elbúcsúzunk nagyon szeretett „kis” Operaházunktól, ahová a hagyomány és oly sok csodálatos művészi élmény emléke fűz. De a röpke sajnálkozást messze túlhaladja az öröm: a szívünkhöz nőtt Ybl-palota egyfelől megőrzi az aranyos díszítéseket, a híres márványlépcsőket, Lotz Károly freskóit, vagyis minden szépségét, másfelől azonban korunk követelményeinek megfelelő tökéletes technikai berendezést kap. Megérdemli ezt az ajándékot. Mire ismét megnyitja kapuit, éppen századik születésnapját ünnepeljük majd. SOÖS MAGDA 20