Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-07-11 / 14. szám
KÖSZÖNJÜK, CSEH TAMÁS! •*Fr „Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk? Maradunk itt, vagy egyszer majd továbbmegyünk?'' — Forog a lemez, Zsolt szinte áhítattal hallgatja. Nem ezzel kezdtük. Bob Marley, Mick Jagger hangja üvöltött a kis szobában. Azután John Lennon, a meggyilkolt eszménykép. S szinte önkéntelenül, előkerültek a hazai lemezek. Szörényi Levi, Bródy Tini. Egy kismagnón készített felvétel a hajdani Kex-ről. (Ö, Kex, ifjúkorunk bálványa! Ök is hol vannak már. Doleviczényi Miklós, Baksa Soós János — őt éppen Zsolt stoppolta le egy német autópályán.) És mindez után: Cseh Tamás. És Cseh Tamás a korai nosztalgián túl valami mást is belopott a külvárosi bérház legfelső emeletére. Koppenhágában. „Reggelre kelve, ahogyan ez itt szokás, Közértbe megy le tejért János és Tamás. Tócsák tükrében, magukat nézve, dohányszemcsékkel zakók zsebében, indulnak el." A szövegíró Bereményi Géza. az előadó-zeneszerző Cseh Tamás és a másik zenész, Másik János könyörtelen, igazmondásra kényszerítő tükröt tart elénk, ott, Koppenhága külvárosában. Csupán azzal, hogy elénk villantotta saját — régi életünket. A közönségesen csak beat-generációnak nevezett korosztály valamikor a hatvanas évek végén indult el felnőtté válásának rögös útjain. Ki így, ki úgy. Zsolt például a hírhedt capuai táborba. Egy barátjával. A jóbarát egy hónap után úgy döntött: jobb, ha hazatér. Ma — itthon — tehetséges, egyre jobban elismert zeneszerző. Zsolt maradt. És foggalkörömmel védte a beatnikek könnyű, sodródó életformáját. Alkalmi munkát vállalt. Ezek néha különösek, elgondolkoztatóan megalázók voltak. Épített kőből, sittből éjszakai búvóhelyeket egy olasz kisváros városszéli prostituáltjai számára. Csavargóit. A vonat tetejében lapulva jutott el Dániába, onnan Svédországba. Azután határőri kísérettel vissza: Dánia, Olaszország, újra Dánia. Ahol letelepedhetett. Tudott valamit angolul, így hát nehezen tanulta meg a dán nyelvet. Még ma is törve beszéli. Volt némi kézügyessége, így elkezdett fémből, bőrből, színes kövekből ékszereket készíteni. Fogott egy szőnyeget, leterítette a város közepén, ott, a többi virág-gyermek mellett, és árulta a csecsebecsét. És — jól keresett vele. Tellett lakásra, élelemre, bútorra, lemezekre, telente hoszszú délszaki utazásokra, nyaralásokra. Ma is ékszert készít, csak tán a szőnyeg kopott ki alóla. Ma ékszerboltokban adja el készítményeit. És a kulcs. Amit őrzött... — Igen, sok év után jöttem haza először Magyarországra — meséli. — És, máig is szégyellem, csináltam egy rossz viccet. Előző este megtelefonáltam apámnak, hogy egy barátom érkezik Pestre, adjanak neki szállást, meleg ételt. S beállítottam. Későn érkezett a vonat, éjszaka értem haza. Elővettem a zsebemből a szüleim lakáskulcsát — ezt az egyet őriztem éveken, táborokon, országokon át. Bementem a lakásba, a szüleim már lefeküdtek. Be a konyhába, s átszóltam a szomszéd szobába: „Anya, van itthon tej?” Szegény apám rosszul lett... „A fekete lyuk egy nemlétező égitest. Holnaptól kezdve nem vagyok hadköteles. Éva tegnap volt az abortuszbizottság előtt. Télikabátomra hasztalan keresek vevőt.” — Szól a dal a kis szobában, és mintha minden mondatnak külön, titkos jelentése volna. Csak, mert annyira budapesti, annyira csak a mi nemzedékün14
