Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-06-27 / 13. szám
ILLUSZTRÁCIÓ: KOVÁCS LÁSZLÓ Már ekkor az összes viaszos árnyalatúnak, az összes letörtek s bágyadt arcúak köréje csoportosultak. A megbélyegzettek s a lomposok érdeklődve ágaskodtak az agyontaposott s halk cipőkben, s mereven néztek, s reménykedőn, kinyúlt, öreg, ráncos nyakkal, mint a csirkeláb. Az általános szűkölködés sivár hangulatán a pillanatnyi feledés mámorát kergette át a hegedűs egy hirtelen mozdulata, melylyel a hangszerét a vállához csapta. S az első hang: egy hosszú, halk és mély derengés az ezüstös húron, úgy jött, úgy támadt, s úgy szűrte át e lihegők szívét, mint az óceánon éjszakázó breton halászok üstökét a napkeletnek fénye. Ott állott Forró Jenő a hegytetőn, soványan, lebegőn, kimagasodva. A tér mind megnőtt, kiszélesedett s kitágult körülötte. S míg kissé szédüldözve, dacosan és vakmerőén valami izzó végtelenbe sírt, úgy látta, hogy alatta a völgyben, elhintve és csoportosulva, kis szürke népek, mint a visszhangot hallgatják, mint elbűvölt faunok figyelgetik a távoli Pán zengéseit. — Elég! — szólott a becsüs hangja hirtelen és hidegen — elég! Végre is a forgalmat nem szabad megakasztani. A hegedűs föleszmélt, felriadt, megborzongott, s a lendülete végső erejével még egyszer a húrokra csapott, mint ahogy a nekilódult gép vonaglik még egyet, miután megállították. Már ismét csak a becsüst látta, a kuszáit nőket újabb bátyúk terhével, s az idegen urakat, akik mind tapsolták igen enyhén, és ünnepelték és köszöngették, ó, franciák! ó, Anatole France! és legott visszamerültek szegényes érdekkörük feszült gyötrelmébe, mint a haldokló, aki egy percre még mosolygott. — Nem szabad megakasztani a forgalmat — ismételte a becsüs —, s különben is, amint azt ön bizonyára tudja, a játék, mint olyan, bármennyire zengzetes legyen is, nem képezheti egy kölcsön tárgyát. Egyéni tulajdonságokat nem lehet becsapni. Kizálóag a hegedűről lévén szó, elismerem, hogy hangjában üde és kedves, ami egyébként egy csöppet sem lep meg engem, mert hiszen francia gyártmány. Ugyané hazafias nemzeti szempont vezérel, amikor az állammal szemben elvállalván a felelősséget és kockáztatván azt, hogy a többletet, hanyagság vagy elhalálozás esetén a magaméból kelljen megfizetnem, a szabályszerűen megállapított nyolc, illetve vonóstul tíz frank helyett egy húszfranknyi kölcsönt engedélyezek. De az imént jelzett szempontokon kívül tekintse ezt a privát ember különleges jóindulatának és a műkedvelő rokonszenvének. És aztán nehogy elmondja ezt zenetársai körében. Ez egy kivétel, amit magával teszek, mert maga olyan makacs és ügyes, de senki mással nem fog megismétlődni. — Köszönöm — felelte Forró Jenő sötéten. De a szőke férfiú leintette: — Ne oly hangosan — suttogta ijedten —, még meghallják a többiek ... ce, amelyben az ember öntudatlan a szent ostya ízét érzi az ajkán az általános szenvedésben. Forró Jenő elsápadt. Érzékeny lelkében ímhol már csak a hegedű emléke élt, egy utolsó homályos visszhang, egy végső s elborult pengése a dallamos g húrnak. A többi, az egész hangszer már mintegy fel volt szolgálva a Molochnak, s gyászosan elhamvadt a lét izzó tüzében. Mint egy drága lény után, aki elköltözött örökre: valami maró sivárság támadt, a szédületes végtelen, ahol nem lehet megkeresni többé. — Tíz frank! — mondotta a nyájas szőke ember, magához intve a zenészt. — Tíz frank? — kérdezte fehéredő ajakkal és keserűen felkacagott. — Tíz frankot, uram, az én hegedűmért? Gúny ez vagy kegyetlenség, vagy a szakértelem teljes hiánya, naivitás vagy vakmerőség, önkény vagy tiszta téboly? Tíz frank? ön tréfál, uram. — Én nem tréfálok — felelte a becsüs a hivatalos lények metsző határozottságával, s a helyzete büszke államiságával. — Én sohasem tréfálok — folytatta szimbolikusan. — Nekünk a hegedűre van egy sémánk. Nekünk minden hegedű nyolc frankot ér. De minthogy ehhez van vonó is, a kölcsönösszeg tíz frank. — Tíz frank. Egy percig szabad kérnem — lihegte Forró Jenő elborulva, a becsüs karját ragadva meg. — Egy percig csak, hadd magyarázzak. Mert én, ha akarja, inkább éhen halok, de a sémát el nem fogadhatom. Egész Cremona van lepofozva benne, Amati, Stradivari, a dicső Giuseppe Guameri! A hegedű minden hangszerek között a legelső, hallja, a legtökéletesebb! Az enyém, kijátszva és megvénülve, nemes sycamoreból készült, a feneke ritka fenyő, a nyakán minden tiszta ében. A nyerge barna, mint a Napóleoné, sag húron annyi az ezüst, hogy az összes nők felém repesnek, mikor megpengetem. Nem olasz instrumentum, sajnos, nem. De azért mégsem Stainer faragta vagy éppen Klotz vagy más efféle tiroli. Nem is az angol Forrest műve, ó, nem, a világért sem. Megmondjam, ki alkotta? Maga Vuillaume, a francia! — Ó, a francia? — kérdezte a szőke becsüs, könnyedén felhevülve. — Képzelem, milyen gyönyörűen szól, ha a Marseillaise-1 játssza rajta. Egyébként ne tessék azt hinni, mintha én nem tudnám, minő nemes és finom dolog egy jó hegedű. Mint privát ember, mint műkedvelő, igenis tudom ezt. De mint állami becsüs, csak az esetben engedélyezhetnék érte a szabályszerű nyolc, akarom mondani, tíz franknál nagyobb összeget, ha a hangját hallanám. Azzal a jobb karját egy örvényszerű kosárba merítvén, a nemes Vuillaume-ot úgy emelte ki, mint egy koporsót a föld mélyéből. — Játsszam? — kérdezte Forró Jenő, és kábultan körülnézett. KÖNYVESPOLC Hatvány Lajos: így élt Petőfi A magyar polgári radikalizmus jelentős publicistája, a Nyugat-nemzedék nagy kritikusa, Ady, József Attila és számos magyar író pártfogó barátja egész életén át gyűjtötte a Petőfi Sándorra vonatkozó kortársi adatokat. Szerencsére számos ismerőse, barátja és sorstársa följegyezte személyes emlékeit a fiatalon elesett, nagy magyar költőről. Olyan óriási iratanyag gyűlt össze, amilyen egyetlen magyar költőről sincs. Hatvány Lajos a Magvető Kiadónál két kötetben 1902 oldalon megjelent művében 1823-ig visszamenően, vagyis Petőfi születésének percétől kezdve minden följegyzést, személyes emléket, vitaanyagot, néha egymással vitatkozó vagy egymásnak ellentmondó dokumentumokat is fölsorakoztatott a költő életének és munkásságának minél apróbb részletekig menő bemutatására. A világirodalom nagyjainak — hasonlóan dokumentált — életrajzainál is részletesebb és aprólékosabb, valósággal filmszerűen pergő életrajz volt összeállítható a szabadság nagy magyar költőjéről, ami azért is érdekes, mert 26 éves élete folyamán nemcsak napról napra, hanem óráról órára, vagy a történelmi fordulatok idején szinte percről percre nyomon követhető Petőfinek vihart támasztó, és kortársaira roppant hatást gyakorló élete és tevékenysége. Hatvány Lajos mint a reformkor és a szabadságharc társadalmának és mozgalmainak kitűnő ismerője, a magyar irodalomtörténetírásban páratlan művet nyújt az érdeklődő olvasók kezébe. (Gondolat Kiadó) Thomas Mann és Magyarország A világirodalom 20. századi nagyjai közül valószínűleg senkit sem fűztek olyan szoros szálak Magyarországhoz, mint a legnagyobb modern német klaszszikust. Műveit a magyar közönség első megjelent írásaitól kezdve figyelemmel kísérte, nagy regényeinek széles körű olvasóközönsége volt, tanulmányai és publicisztikai írásai nagy hatást gyakoroltak nagy magyar írókra és újságírókra. A Nyugat első és második nemzedékének jelentős írói közül úgyszólván mindenkit foglalkoztatott Thomas Mann nemcsak műveinek fordítójaként és humanista ideológiájának értelmezőjeként, hanem — különösen száműzetése idején — erkölcsi nagyságának példájával is. Magyarországi látogatásai alkalmával vidéki kisvárosokban és falvakban is megfordult. Nem egy művében visszaidézi magyar emlékeit. Nemcsak ő, hanem valamennyi családtagja nagy és tartós levelezést folytatott Hatvány Lajossal. Valósággal tudományos tanácsadójaként tisztelte Kerényi Károlyt, az ókortudomány világhírű magyar művelőjét. Nagyrabecsülte Bartók Bélát, a nagy nyugatosokat és József Attilát is. 1977-ben megjelent „Thomas Mann und Ungarn” című gyűjteményében a Thomas Mannról magyar nyelven írt esszék és kritikák java. Jellemző, hogy mintegy kétezer bibliográfiai tétel foglalkozik a nagy német íróval és műveivel. A Gondolat Kiadó most — közkívánatra — fényképekkel ellátott 414 oldalas kötetben magyar nyelven is hozzáférhetővé tette a gyűjtemény jó részét. Ebben nemcsak a Thomas Mannról szóló magyar írások jelentek meg, hanem Thomas Mann magyar vonatkozású megnyilatkozásai, magyaroknak adott interjúi és magyarokhoz intézett levelei is. GÁL ISTVÁN 19
