Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-05-16 / 10. szám
„...nálunk az ilyen vállalkozás meg (og bukni” A Bartók Bélával készített utolsó budapesti interjúban a riporter megkérdezte a művészt, mi a véleménye egy olyan hangversenyrendező vállalatról, amelynek első feladata, hogy a közönségnek jó zenét adjon, és csak a második szempont az üzlet. Bartók Béla - lelkében a kor ember- és művészetellenességének nyomasztó súlyával - ezt válaszolta: „Szerintem nálunk az ilyen vállalkozás meg fog bukni." A Bartókkal folytatott beszélgetés a Magyar Nemzetben jelent meg, 1940. október 3-án. Pár nap múlva Bartók hajóra szállt, s elhagyta Európát. Ez jut eszembe, most, amikor felkeresem hangversenyrendező vállalatunkat, az Országos Filharmóniát. És amint vezetőivel — Lakatos Évával, Várhegyi Tiborral és Kármán Györggyel - beszélgetni kezdünk, már az első percekben belémnyilall a gondolat: ha ezt Bartók hallaná... Például, amit Lakatos Éva fogalmaz meg mindjárt bevezetőül. Hogy tudniillik a Filharmónia tevékenysége nem „üzlet”, mert a zene nem árucikk. Akkor tehát milyen célok mozgatják ezt a Budapesten székelő, s szervezeti hálózatával az egész országot átfogó intézményt? Miért, hogy a munkáról folytatott eszmecsere közben Kodály szavai jutnak eszembe: „a zene legyen mindenkié" ... És Thomas Mann szavai a zenéről: „ ... a szellem borzongásának és gyönyörének órái." Vajon, hány ember számára szerez ilyen borzongatóan és boldogítóan szép órákat a Filharmónia? Ez a kérdés annál indokoltabb, mert amikor két esztendővel ezelőtt Lakatos Éva Állami díjat kapott, a Magyar Hírek beszélgetést közölt vele, s akkor mint egyik legfőbb célkitűzésüket említette, hogy mind többen kerüljenek a komoly zene vonzásába. De hogyan mérik e cél megvalósulását, s mérhető-e egyáltalán?- Természetesen - mondja Lakatos Éva - mégpedig kétféle módon. Objektív mérési eszköz a 2500—2600 koncert, melyet országszerte rendezünk, (mintegy 5-600-at Budapesten, kétezret vidéken), s amelyekre minden jegy elkel. A szubjektív „mérési” lehetőség? Az a tapasztalat, hogy az emberek nem mennek el a koncertek végén. Nemcsak tapsolnak: a helyükön maradnak, és várják a ráadást. — Az új zeneműveknél is? — Természetesen. A zenei műveltség elterjesztésében vannak különösen fontos feladataink. Ilyen a kortárs zene népszerűsítése. Abban a bizonyos utolsó interjúban Bartók külön hangsúlyozta az új zene elterjesztésével kapcsolatos reménytelenségét: „újat mondó zeneszerző még csak kivárhat 20—25 esztendőt, míg kiderül, hogy művei értékesek és meghallgatásra méltók. De újat adó hangversenyrendező vállalat ennyi idő alatt tönkre megy". — Komoly eredményeket értünk el ezen a téren — mondja Kármán György — az előző évekhez képest 20-25 százalékkal emelkedett a kortárs zenét nyújtó koncertek látogatottsága. Évente megrendezzük a Korunk zenéje hangversenysorozatot. Ezeket a koncerteket mindig egy élő nagy zeneszerzőnek szenteljük. Tavaly Ligeti György műveivel ismerkedett közönségünk, az idén a Párizsban élő görög származású Xenákis zenéje nyújtott rendkívüli élményt a Zeneakadémián, jövőre Luciano olasz zeneszerző művei szólalnak meg a Korunk zenéje rendezvények keretében. Ez hát időben a jelennel való kapcsolatuk. És térben? Itthon az ország egészével és távolabb a nagyvilággal? — Ami a hazai zenei életet illeti, a fejlődés rohamos, bár mi sosem vagyunk teljesen elégedettek — feleli Lakatos Éva. — De talán nem túlzás, ha azt mondom: világviszonylatban ismert a Budapesti Zenei Hetek, amelynek mi vagyunk a gazdái. Nagy művészek látogatnak el hozzánk a világ minden részéről, s külföldi újságírók sora ad hírt a világnak a Budapesti Zenei Hetek eseményeiről. — Milyen a hangversenyélet vidéken? Várhegyi Tibor: — Vidéken több mint húsz zenekar működik, ebből hat hivatásos nagyzenekar: Debrecenben, Győrött, Miskolcon, Pécsett, Szegeden és Szombathelyen. A Filharmónia vidéki szervei önállóan rendezik a koncerteket, maguk alakítják ki műsorpolitikájukat. Hogy milyen meggondolások szerint? A közvetlen partnerekkel a helyi zeneiskolák, főiskolák tanáraival, diákjaival, a helyi igényeket reprezentáló különféle testületekkel folytatott tanácskozások alapján. Az ilyen megbeszéléseken a régi hangversenybérlők is részt vesznek, elmondják véleményüket, kívánságaikat. Vidéki városainkban rendszeresen adnak hangversenyt legkitűnőbb szólistáink, a budapesti nagyzenekarok gyakran játszanak vidéken, híres karmesterek vezényletével. De a vidéki városok szimfonikus zenekarai is adnak Pesten koncerteket. — Mint már mondtam, nézetünk szerint a zene nem „árucikk". Még a mi számunkra sem kereskedelmi portéka. Csak anynyiban, hogy a jegyeket az emberek - mint a világon mindenütt — pénzért vásárolják. De — mint a világon csak kevés helyen — nálunk nagyon olcsón vásárolhatják. Bármely világhírű vendégművész fellépésével rendezett koncertre akár a legdrágább hely is mindenki számára elérhető. A világhírű vendégművészek pedig jönnek, az Országos Filharmónia egyik nagy élményt kínálja a másik után. A közelmúlt műsorfüzeteiben ezeket a neveket olvashatjuk: a Bécsi, a Londoni, a Los Angelesi Filharmonikusok, a Clevelandi Filharmonikus zenekar, Lórin Maazel vezetésével, az Orchestre de Paris Dániel Barenboimmal; külföldön élő világhírű, magyar művészek Franki Péter, Pauk György, Starker János, Sebők György, Somogyi László, Vásári Tamás, Pulka János és sokan mások. Az Országos Filharmónia kötelékébe tartozó Állami Hangverseny Zenekar Ferencsik János vezényletével, s a Filharmónia szólistái, Ránki Dezső, Perényi Miklós, Onczay Csaba, a Tátrai-vonósnégyes, a Bartók-vonósnégyes, többször bejárták a világot, s szerte viszik zenei jóhírünket a földkerekségen. De mintha Lakatos Éva a beszélgetés kezdetén olyasmit mondott volna, hogy nem mindenner elégedettek. Vajon, mire célzott? — Arra, hogy kevés a hangversenyterem. A tavaly végre felépült Vigadónak nagyon örülünk, de korántsem oldja meg gondjainkat. Országszerte, s Budapesten is „dörömbölnek" a zeneszerető emberek, a nem létező kapukon, és mi nem tudunk minden igényt kielégíteni. Tehát, ha jól értem, az Országos Filharmónia legfőbb gondja- amiért maga is oly sokat tesz —,hogy a zene csakugyan legyen mindenkié. SOÓS MAGDA FOTO: MTI 20