Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-05-16 / 10. szám
„Szent Árpád” és Árpádina ŐSI MAGYAR NEVEINKRŐL egutóbb keresztneveinkről szólva, megemlítettük ősi magyar neveinket is, amelyekre nem is nagyon illik a „kereszt”-név, hiszen már a keresztség, a kereszténység felvétele előtt megvoltak. Említettünk olyanokat is, amelyeket az írói lelemény teremtett : amilyen a Dugonics András alkotta Etelka, Jolánka, a Vörösmarty teremtette Dalma, Hajna, Ilma, a Jókainak tulajdonítható Tímea, a Katona József drámája által népszerűvé vált Melinda. Érintettük a nyelvújítás sajátos alkotásait is, amilyen az Auróra megfelelőjeként alkotott Hajnalka vagy a Konstantin magyar párjaként életre hivott Szilárd, s ennek női változata, a Szilárda. * Az Árpádiná-ról nem szóltunk, pedig a honalapító vezér nevének női párjaként e nevet is a reformkor romantikus hazafisága teremtette meg. Nem szóltunk, mivel cikkünk írásakor Árpádina még Csipkerózsa-álmát aludta. Tetszhalottaiból Bajomi Lázár Endrének a magyar—francia kapcsolatokról szóló kitűnő könyve ébresztette föl, amely Arpadine címmel jelent meg nemrégen. Az író magyarázata szerint azért kapta könyve a különös címet, mivel egy Magyarországra menekült, haladó gondolkozású francia asszony említi ezt a nevet, mint egy franciarajongó nagykárolyi honleány, Űjfalussy kisasszony keresztnevét. Kiderült azonban, hogy Árpádina nem fehér holló: már a reformkorban is élt írói álnévként, sőt valóságos keresztnévként is — bár elfogadtatása nem ment a legkönnyebben. S ezen nem csodálkozhatunk, ha tudjuk, hogy az Árpád elfogadása sem ment egészen könnyen. A romantikus nyelvész, Horvát István adta először fiának a hon&zerző nevét, 1820- ban, amint magának Horvát Áraádnak följegyzéseiből tudjuk: ,Amikor engem Ürményi József >rszágbíró keresztvízre tartott, a keresztelő pap kérdésére szívszo•ongva rebegte Ürményi az Arpadus nevet, és bosszúsan dörmögte magában: ugyan mi jutott eszébe az én secretariusomnak, hogy a iiát ilyen bolond névre keresztelte«.” Az udvarhű országbíró bosszankodott, a hazafias írók azonban erűitek az új névadásnak, s hamarosan követték a példát: így a Hres rézmetsző, Karacs Ferenc is, akinek baráti köréhez tartozott a drámaíró Katona József is. A hamarosan divatossá vált nevet Udvarnoky pesti ágens már gyermeke megszületése előtt kiválasztotta, s talán már a kelengyébe is belehímeztette, azonban kislány örvendeztette meg a családot. A hazafias ügyvivő azonban nem esett kétségbe: a sebtében „nőiesített” (akkori szóval: „nőstényített”) Árpád-ot, az Árpádiná-1 adta újszülött gyermekének. Azaz hogy csak akarta adni, mivel a keresztelést végző római katolikus lelkész kijelentette, hogy nem fogadhatja el a nevet, mivel ilyen nevű szent nincs. Szorultságában végül is a boldog atya hirtelen kitalálta, hogy Árpád magyar szent (ti. neve szent a magyarság számára) — s így már nem volt akadálya a keresztelésnek. * Idővel azonban az Árpád női párja feledésbe ment: úgyannyira, hogy kimaradt a Ladó János szerkesztette Magyar utónévkönyvből is, amely az itthon anyakönyvezhető keresztneveinket tartalmazza. Pedig az Árpádia nevet ma is viselik az országban idősebb hölgyek, s megvan becéző formája, a Dina is. (Érdekes, hogy ezt a Dina nevet elfogadható névként jegyzi az említett utónévkönyv is — de mint a Constantine, Leopoldine stb. név önállósult becéző alakját. Pedig hát az Árpádina is odatartozik e név „keresztmamái” közé.) A múltkoriban az Arpadine szerzője a Rádióban úgy nyilatkozott, hogy örömmel venné, ha valaki ezt a nevet adná újszülött kislányának. Csakhogy ennek van egy akadálya: bele kell kerülnie előbb hivatalosan anyakönyvezhető neveink sorába. De addig is míg ez megtörténhet, külföldön élő honfitársaink között is akadnak talán, akik Árpádiná-nak vagy Arpadine-nak kereszteltetik kislányukat. Annak, hogy az Árpádina viszszaszorult, oka lehetett, hogy az egyházak valóban nem mindig nézték jó szemmel a keresztény kor előtti „pogány” magyar neveket. De aztán a korábbi merevség enyhült, s ma már Attila, Zoltán, Zsolt, Árpád egyike leggyakoribb neveinknek, ahogy a lá'nyok között is gyakori az Emese, az Emőke, az Enikő, az Ildikó vagy a Gyöngyvér. Ide jegyzünk még néhányat (a hölgyeknek adva természetesen elsőbbséget): régi magyar név az Ajándék. (Bármily szokatlan is manapság: egyik nyelvész kollégánk, Szende Aladár leánya ezt a nevet viseli: Szende Kicsi Ajándék; s az utóbbi név anyakönyvezhető is, a Kicsi azonban hiányzik a hivatalos jegyzékből; megvan azonban a Kincső, amelyet Jókai képzelete alkotott meg A jövő század regénye című híres könyvében, voltaképpen a magyar őshaza neveként, így magyarázva: „számomra kincs ő”.) A kedvelt Emese Álmos vezér mondabeli anyjának neve, s azt jelenti „anyácska”. (Ugyanezt jelenti az Ernőd is, amelyet azonban később férfinévként újítottak fel, miután eredeti jelentése elhomályosult.) Az Álmos is előfordul mai keresztneveink sorában: ezt „Emese álma” alapján (álmában a monda szerint turul madár ejtette teherbe, tudtára adván, hogy méhéből dicső fejedelmek fognak származni) az álom közszóból szokták magyarázni, de van olyan vélemény is, hogy a „fejedelem” jelentésű török almus szó rejlik benne. A mondabeli turul ősi totemállata volt a magyarságnak, közelebbről Árpád törzsének. (A szó a „vadászsólyom” jelentésű török togrul-ból ered.) A turul nem lett személynévvé, noha a totemállatok nevével ez gyakran megtörtént, (emlékezhetünk: az Ákos például a „fehér sólyom” jelentésű ótörök ak-kus származéka, s Csongor is azt jelenti a törökben: „vadászmadár”). Károly nevünket általában a nyugati nyelvekbe átkerült latin Carolus-szál azonosítják, valójában azonban a régi magyar Karuly-ból ered, amely karvaly (turul) jelentésű közszavunkkal azonos. A régi magyar Karsa (Karosa) név szintén totemisztikus eredetű, azt jelentette — „ölyv, sólyom”. Sarolta nevünket meg a francia Charlotte-tál szokták azonosítani, pedig ez is ősi nevünk, török eredetű, s azt jelenti: „fehér menyét”. Ez olyasféle kedveskedő megszólításból születhetett, mint a mai Mókuskám, Nyuszikám. 'k Többi ősi nevünk a személyek tulajdonságával függ össze: a ma is használt Bulcsú vagy a török eredetű bocsát igéből származik (ti. vért bocsát a vérszerződéskor). A kedvelt Attila, a nagy hun fejedelem neve voltaképpen gót eredetű; az „atya” jelentésű atta kicsinyítő, becéző származéka, s azt jelenti: „atyácska”, „apánk”. Az Etele az Attila név régi magyar változata. Fiának, Csaba királyfinak neve egyik legkedveltebb nevünk: legvalószínűbb, hogy török eredetű, s azt jelenti „pásztor, kóborló”. A hun-magyar mondakörben Csaba fivére Aladár. E névre több magyarázat is van. Magyarázták a „vezér, főnök” jelentésű őszét — jász — oídar-ból, egy „testőrhadnagy” jelentésű török szóból, s a „mindenben hatalmas” jelentésű germán Aldarich-ból is. S hogy ismét visszatérjünk a hölgyekhez: Attila második felesége, Ildikó (a germán Krimhilda „harcos nő” rövidült becéző alakja), egyik legkedveltebb női nevünk, amelyet Arany János hun tárgyú eposza, a Buda halála tett népszerűvé. Az Elemér nevet régi magyar személynévből Vörösmarty újította fel a Zalán futásában, s Jókai népszerűsítette az Egy magyar nábobban. Eredete vitatott: egyes vélemények szerint összefügg a finnek Ilmár nevű mondái hősével. Ezek az ősi nevek lényegében Iefordíthatatlanok idegen nyelvekre, noha történtek, történnek ilyen kísérletek, pl.: ősi Béla nevünket (eredetére több magyarázat is van), az Adalbert vagy Abélard névvel szokták — teljesen alaptalanul — azonosítani; a honfoglaló törzsfők egyikét, Jenőt Eugénnel szokták fordítani, noha a görög eredetű, „előkelő, nemes” jelentésű szónak semmi köze az ótörök eredetű magyar névhez: a görög Eugén-ból nálunk ögyén, illetve Ödön lett. (Az Ödön-1 meg tévesen nem Eugén-ra, hanem Edmund-ra szokták „átfoi’dítani”; mint emlékezhetünk, Jókai nagyszerű regényében, A kőszívű ember fiaiban Baradlay Ödön* és Jenő tragikus kimenetelű névcseréjének éppen ez a helytelen fordítás az alapja.) Gyula nevünket is tévesen fordítják a latin Juliusszal (illetve ennek idegen nyelvi származékaival), mivel az „alkirály” értelmű, ótörök eredetű ősi magyar méltóságnév lefordíthatatlan (pontosabban egy „fáklya, fény” jelentésű ótörök szóból származik). A Géza nevet, amely szintén ősi méltóságnevünk, nem próbálták meg lefordítani: ez voltaképpen még itthon ferdült el, a krónikákbeli Gesa alakot németesen olvasták Gejza-nak, illetve Gézá-nak, noha a Gyejsa lett volna a helyes olvasata, ill. kiejtése.) Az Anonymusnál előforduló Szabolcs vezér neve sem fordítható le idegenre, s voltaképp fölösleges is az utónevek „Iefordításá”-nak erőltetése, amikor nincs pontos megfelelőjük a másik nyelvben. Mi is Dylan Thomasról, Joyce Caryról stb. beszélünk, ahogy a nagyvilág is Zoltán Kodály és Béla Bartók nevét említi tisztelettel. SZILAGYI FERENC
