Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-05-16 / 10. szám
PORTRÉ TÁVIRATTAL „Melegen gratulálok a Martinas Nijhoff-díjhoz, amelyet a magyar és a holland irodalom csodálatraméltó tolmácsolásáért kapott. További sikereket kívánok a holland—magyar kulturális kapcsolatok terén végzett munkájához. Bernhaid herceg." A távirat címzettjével, Dedinszky Erikával Budapesten a Magyar Újságírók Szövetségének klubjában beszélgetünk. Nem egészen véletlen a színhely: a Szövetség a minap ajánlotta fel, hogy felveszi tiszteletbeli tagjai sorába a holland—magvar költőnőt. Megérdemelten: Dedinszky Erika igen sok cikket, tudósítást írt már magyar lapokba. A távirat azonban néhány héttel korábbi. A Martinus Nijhoffdij döntőbizottsága január végén hirdette ki határozatát, hogy Dedinszky Erika az idei év egyik díjazottja. Az első, aki idegen anyanyelvű Hollandiában. — Ezt a díjat évente ketten kapják, műfordítói munkásságukért — mondja a költőnő —, egy a hollandra, egy másik pedig a hollandról idegen nyelvre való fordításért. Lehet adni egyetlen kiemelkedő miiért, s lehet életMme Ágnes Féder-Szántó —■ a nevét persze nehezen tudják kimondani a franciák —, mozgalmas utazásról tért vissza párizsi otthonába. Előadásokat tartott: a nanterre-i egyetemen diákoknak és pszichológusoknak, Bordeauxban több mint ezer főnyi halgatóságnak, köztük a város körzetében működő csecsemőgondozóknak, Nizzában szociális gondozóknak, Reimsben bölcsődék vezetőinek és beosztottjainak. Az előadások témája: az aktív gyerek és mozgása. A bevezető után kérdésekre válaszolt, öt kérdés közül négy „a Lóczyra” vonatkozott — a magyar Csecsemőotthonok Országos Módszertani Intézetéről, az ott alkalmazott módszerekről faggatták. Miért éppen őt? A történet nem ma kezdődött. * Ki tudja, hányán vannak a „Pikler-gyorekek”, vagyis azok a lóruak es nők, akiknek csecsemőműért is. Én az utóbbiért kaptam. Idézet a zsűri értékelő jelentéséből : „Dedinszky Erika Magyarország és Hollandia fontos kulturális nagykövete. A kulturális csere terén szerzett érdemeiért kapott már egyszer jutalmat a Magyarországi Artisjus Szerzői Jogvédő Hivataltól, a Magyar Televízió pedig életéről és munkásságáról filmportrét sugárzott. Ez annál is érdekesebb, mert igen sokat tett a magyar határokon kívül élő magyar szerzőknek az anyakultúrába való be-, illetve visszafogadásáért. Számos tevékenysége közül föntebb csupán néhányat érintettünk. de ami életében a legszembeszökőbb. az a két kultúra közötti hídverés el nem múló vágya, amely minden tettéből kisugárzik. Ebben az életműben a műfordítás csupán a célhoz vezető eszközök egyike. Munkásságának sokrétűsége kezdetben meg is nehezítette zsűrink munkáját. De amikor — végül is — a sokféle információ sorba rendeződött, már semmi fáradságába nem került a zsűrinek, hogy egyhangúan úgy döntsön: az 1981-es Nijhoff-díjra az Alap vezetőségének Dedinszky Erikát javasolja.” kori, kisgyermekkori nevelését a harmincas évek végén, a negyvenes évek elején dr. Pikier Emmi irányította? A magyar anyák jó részüket „ismerik” kisgyermekkori képeikről, amelyek az orvosnő „Mit tud már a baba?” című könyvében jelentek meg. A Pikler-gyerekek szülei büszkék az akkor még úttörőnek számító nevelési módszerre, s azok közül, akiket e módszerrel neveltek fel, sokan még ma is leveleznek a Lóczy utcai intézet nyugdíjba vonult igazgatónőjével, tanácsokat kérnek gyermekük, vagy — igen, ilyen is előfordul — unokájuk neveléséhez. Van, akit a sors a határokon túlra sodort, de ez a levelezés egy szállal több azok közül, amely a hazához köti őket. Olyan anya azonban, ki nem csak egyéni tanácsokat kér, hanem külföldről szakmai levelezést fc’ytat dr. Pikier Emmivel, mindA zsűri is kiemeli a kulturális érintkezés érdekében végzett munka sokrétűségét. Miben áll ez? — Ügy gondolom, hogy a műfordítás önmagában kevés, ha az ember két kultúra kapcsolatteremtésére áldozza élete egy részét. Márcsak azért is, mert Hollandiában lényegesen kisebb a könyvek megbecsülése, mint Magyarországon. Ezért más műfajokkal is foglalkoztam. Életre hívtam a hollandiai magyar filmnapokat, 1980- ban már a harmadik ilyen bemutatósorozatot rendeztük meg. A bemutató színhelyén, az utrecnti 't Hoogt komplex művelődési központban a filmnapok alatt áttekintő kiállítást rendezhetett a párizsi Magyar Műhely, amelynek tagja is vagyok. A tárlaton a Műhely magyarországi munkatársai is részt vettek. Tavaly szeptember végén a budapesti Radnóti Színpadon öt hollandiai költő önálló estjét szerveztem meg. Ezen kívül hat tévéfilmet és hét rádióműsort készítettem — munkatársaim segítségével — Hollandiában Magyarországról, a magyar társadalmi és kulturális életről. — Melyek voltak azok a müvek, amelyeket hollandra fordított? össze kettő akad. Az egyik: Gerber Baby, az Egyesült Államokban él — a másik Szántóné Féder Ágnes, Párizsból. Gerber Baby úgy ismerkedett meg az új gyermeknevelési iskolával, hogy saját fiát nevelte, s ma ö a módszer egyik „prófétája” az Egyesült Államokban. Szántó Istvánná története kissé bonyolultabb. Férjével, aki később mérnökként jutott jelentős pozícióba egy francia vállalatnál, 1956-ban hagyta el az országot. A Sorbonne-on matematika szakra járt, s mi sem állt tőle távolabb, mint a csecsemőlélektan. Tanácskérő levelével csak akkor kereste meg dr. Pikier Emmit, amikor 1964-ben megszületett Kati lánya. Mi lehet érdekesebb, izgalmasabb téma egy ifjú anya számára, mint az újszülött. Szántóné nemcsak figyelte Katit, majd két évvel később Évát —, látta is őket és tapasztalatairól, mozgásukról, fejlődésükről részletes, pontos leveleket írt Budapestre. A levelek már csak azért is sűrűn mentek, mert a szomszédok, a francia ismerősök között Mme Szántó nevelési elvei megdöbbenést keltettek. Ki látott olyat, hogy egy csecsemőt a földre tesznek? Hogy nem segítenek neki? Magyar pedagógiai aiódszerek — francia gyerekek — Először 1977-ben jelentkeztem a Poetry International-sorozatban A hallgatás tornya című válogatással. A hazai poézist Weöres Sándor, Pilinszky János, Csoóíi Sándor és Oravecz Imre képviselte; a határokon túli magyar költészet reprezentánsa Tolnai Ottó (Jugoszlávia), Bakucz József (USA) és Vitéz György (Kanada) volt. Két évvel később Csoóri Sándor verseit jelentettem meg hollandul, majd Örkény István Rózsakiállítását. És „mellékesen” — egy sor magyar filmnek én ké-Hogy nem tanítgatják mindenre? A csecsemő arra való, hogy ölbevegyék, babusgassák, foglalkozzanak vele, s amikor erre nincs idő, jól viselkedjen az ágyban, vagy a legjobb esetben a járókában. Hogy a vitában legyen muníciója, Szántóné magánszorgalomból lefordította franciára a „Mit tud már a babá”-t. A levelezés váratlan fordulatot vett: Budapestről azt üzente a Lóczy utcai intézet igaz-14
