Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1981-05-02 / 9. szám

i Sötét van még, és elég csípős az idő. A padokon tegnapi zacskók, üres sörösüvegek. A várótermekben néhány lézengő és bóbiskoló múlatja az időt. Az ér­kezőknek azonban se kedvük, se idejük a szemlélődésre. Végigko­pognak az aluljárón, fel a bu­szokhoz. Találomra szólítok meg egy fiatalembert — vasas város­ban ritka fogás — egy bútorasz­talost. — Móráról járok be. Egy óra az út vonattal. Fél négykor ke­lek, a műszak a bútorgyárban fél háromig tart. Bejárók a szü­leim is, anyám két műszakban, apám a vasműben három mű­szakban dolgozik, így hétköznap alig találkozunk. Délután fusiz­­gatok és tanulok. Faipari szak­­középiskolába járok. — Beköltözne Miskolcra? — Be én! Itt mégis van hová menni munka után. Mozi, dis­co... Nálunk, otthon csak kocs­ma van. Olyan is akad, aki vonatra vár e hajnali órán. Az ősz férfi szaty­rát szinte szétfesziti az ötliteres demizson. — Van egy kis szőlőm Tokaj­ban. Most metszeni megyek. Per­sze, hazafelé megtöltöm a demi­­zsont! Hat éve vettük a telket, gondoltam jobban járok anyagi­lag, ha ezt csinálom túlórázás he­lyett. De kell a csend, a friss le­vegő is. Megviselt egy kissé a he­gesztés, jó ideje csinálom már ... * Meg virrad. Az utcák, terek, lassan kibújnak a szürkületből. A házak azonban szürkét mutat­nak nappali fényben is. A Széchenyi utcán — a város fő­­útján — percenként cammog vé­gig egy-egy munkásokat szállító busz, nehéz teherautók verik fel az aszfaltra rakódott finom por­réteget. A jobbára nyolcvan— száz éves házak mögül panelkoc­kák tekintenek a reggeli forga­tagra. Hirtelen az átmenet a ré­gi és az új Miskolc között, nem szebb tőle a város. A por és a zaj majd csak akkor tűnik el, ha el­készül Miskolc déli és északi te­­relőútja, s a belváros végre han­gulatos sétáló- és bevásárló ne­gyeddé alakul. A szép Centrum Áruház sem érvényesülhet még igazán a bontások és építések kö­zepette. Friss és gusztusos az áru a Búza téri piacon, az árak azon­ban borsosak. A megyében alig terem zöldség, gyümölcs, a kiske­reskedők a pesti Bosnyák térről hozzák a portékát. Krajnyák úr­nak könyebb a dolga, ő csak a szomszédos Hajdúságba jár le ba­romfiért, tojásért. Vevőkörét név szerint ismeri, el-elévődik az asz­­szonyokkal. Kölyökkora óta jár ki a Búza térre, apja is kereskedő volt. — Nincs az a pénz, amiért el­mennék innen! — jelenti ki, mi­után egy idős hölgy szatyrába se­gíti a számára félretett „legszebb húsz tojást”. — Hogy piszkos a város? Istenem... Hát építke­zünk. Egyébként én nem a háza­kat szeretem Miskolcon, hanem az embereket. Köztük nőttem fel, köztük vagyok otthon. Az idegentől persze nem kér­hető számon az őslakos elfogult­sága. De az igen, hogy megértse a város gondjait, és ismerje e gondok gyökerét. Miskolc negy­ven év alatt négyszeresére duz­zadt, mind a terület nagysága, mind a lakosság száma tekinte­tében. Ilyenfokú, utólag sokak által túlzottnak ítélt növekedéssel az urbanizáció nem tarthatott lé­pést. Sok az ideköltözött ember — több tán mint a tősgyökeres — az ingázók tömege pedig a gyárkaputól a vasúiig csak átfut a városon. Nem alakulhatott ki még a debrecenihez vagy a kecs­kemétihez hasonló, erőteljes lo­kálpatriotizmus. !A város lázas igyekezettel próbálja utolérni magát, „belakni” a hatalmas te­rületet, együvé szoktatni, városi kultúrára nevelni a sok helyről érkezett lakosságot. És régi „adósságok" is vannak . . . A Diósgyőri Gépgyárban hal­lom Hargitai Ágnes gépészmér­nök, országgyűlési képviselőtől, hogy a vár körüli családiház ne­gyed lakói igencsak türelmetle­nek. Húsz éve közművesítetlen telkeket kaptak a várostól, s a csatornázás máig sem készült el. Változatlanul sok ugyanis a la­kásigénylő, az új házhelyet kérő család, s az új csatornák zöme e beépítendő területekre kerül. 1. Avas-Dél lakótelep 2. Uj áruház, vedlett házak 3. Egy elfelejtett utca? 4. A Széchenyi utca a színház előtt 5. Drága a miskolci piac Lássuk mit csinál ma este Mis­kolc? Diák disco a Tokaj étterem­ben, „Párizs a sanzonköltészet tükrében” — előadás az egyik művelődési házban; táncház, Lear király a Miskolci Nemzeti Szín­házban, a címszerepben Major Tamás, mint vendég. Hétköznap este van, bérleti előadás jó fél házzal. Major Ta­más és társai remekelnek. A né­zőtéren sok a tizenéves. Kérdem a szünetben néhányuktól, mit szólnak az előadáshoz. Határozott „tetszik” a válasz, és az is kide­rül, hogy rendszeres színházláto­gatók. Az elektrolakatos szakmát tanulják az egyik szakmunkás­­képző intézetben, s most itt van csaknem az egész osztály, har­mincuk közül huszonötnek van „Ibsen” bérlete. Kis társaság cigarettázgat a büfé előtt. Egy mérnök és egy tanár—orvos házaspár. — Minden hétre azért nem jut ilyen csemege — mondják. — A fiataloknak még csak-csak van hová menniük, a mi korosztá­lyunknak már kevésbé. Különö­sen a nívós zenei élet hiányzik . . . * A Magyar Rádió Miskolci Stú­diójában ideges a hangulat. Se­hogy sem sikerül kapcsolatot te­remteni a diósgyőri stadionnal. Egy éppen üres vágószobában be­lehallgatok aznapi másfél órás műsorukba: beszélgetés az új miskolci jogi karról, amely némi humán színt vjsz majd ebbe az ízig-vérig „műszaki” városba, majd riport a fiatal mérnökök helyzetéről. „Miskolcon nem vá­rosépítés folyt, hanem lakásépí­tés” — summázzák egy interjú­ban a hallgatói véleményeket. A kemény szavakat — bár a lakás­építés sem csekélység, hiszen tíz és tízezrek költöztek elavult tele­pekről új otthonokba -— a város vezető tervezői is helyénvalónak érzik. A tennivalók között első ként említik a változatosabb ház­típusok építését, aztán hogy te­rek sorozatát, nyitják az Avasra, amely zöld falként emelkedik a belváros fölé. A szomszédból üdvrivalgás hallik. Él a vonal a stúdió és a stadion között, s a hír örvendetes: a helyi csapat 1:0-ra győzött a Fradi ellen. * Szereti csapatát a város, s ha úgy tetszik, ez is egyfajta lokál­patriotizmus. Aggódnak, vesze­kednek is városukért, még ha a maguk cigarettacsikkével tetézik is az építkezések porát, piszkát, ha nem is óvják még mindenütt a kevéske gyepet, csemetefát. Azok az új hormonok azonban, amelyek manapság ott rejlenek már a hirtelen nőtt testben, nem a növekedést, inkább az érést szolgálják. Ha nem is hamarosan, de egyszer Miskolc is megszépül, féltett és büszkén mutogatott vá­rosunk lesz... BALÁZS ISTVÁN FOTÓ: GESZTI A>íNA 19

Next

/
Thumbnails
Contents