Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-03-21 / 6. szám
I 790000 ként akkor következett egy másik, nem kevésbé hibás módszer. A fogalmak helyett tényeket tanítottak történelemórákon a gyerekeknek, sok-sok tényt. A tények azonban szintén nem hatnak önmagukban egy bizonyos korosztályra — sőt, alighanem egyetlen, önmagát érettnek tekintő korosztályra sem. S mire kiderült, hogy az általános iskolai tanulókat a múlt valóságszerű megelevenítésével lehet a históriai ismeretekbe bevezetni, a hatvanas évek tájékán az új gazdasági mechanizmus virágzása idején felütötte a fejét egy olyan pedagógiai szemlélet, amely szerint minden háttérbe szorítandó az oktatásban, ami nem gyakorlatias, nem materiálisán célszerű. Háttérbe került tehát a történelem tanítása is; a kötelező érettségi tárgyak köréből kizárták a történelmet. Dr. Szebenyi Péter, az általános iskolai történelemoktatás legfőbb és leglelkesebb szervezője, megújítója, az Országos Pedagógiai Intézet munkatársa büszkén teríti be asztalát meglelt — vagy újrafelfedezett? — módszer tárgyi bizonyítékaival. Olyan tankönyvek ezek, amelyek láttatják a kicsinyekkel a históriát. A tankönyvek írói — pályázatok alapján kiválasztott gyakorló pedagógusok, többnyire tapasztalt, idős emberek, szépírók, gyermekkiadványok szerkesztői — csupa olyan mondattal mesélik el régi idők eseményeit, amelyek olvastán megelevenedik a múlt. A tankönyvek szövegéhez nem illusztrációként, de egyenrangú társként csatlakoznak a képek. Az ötödik osztályos történelemkönyv képi világának megteremtője, Győry Miklós remek szerzőtársa a tankönyvíró Filla Istvánnak. Rajzai modernek és hitelesek, a múltat modernül bemutatók. Mára már az is bizonyossá vált, hogy a történelem a maga módján éppen olyan, a gondolkodási és kutatási készséget fejlesztő tantárgy, mint a praktikussága miatt népszerűvé tett matematika vagy biológia. A történelmi könyvek és tanítási segédeszközök kiötlői tudják, hogy a históriával kiválóan lehet gondolkodtatva, önálló munkára szoktatva nevelni a gyermekeket. Az egyetemes történelmet és a nemzeti történelmet régebbi szokásoktól eltérően nagyjából fele-fele arányban tanítják az általános iskolai osztályokban. E megoszlást tapasztaljuk szerte a világban, valamennyi nyolc tíz-tizennégy esztendős gyermekeket tanító, korszerű iskolában. Az „összeszűkült" világ teszi szinte kötelezővé ezt az eljárást; a problémák, múlt és jelen gondjai világpioblémává váltak, ha a modern ember térben és időben egyaránt jól akar eligazodni közöttük, egyforma részletességgel kell ismernie nemzete történelmét és a világ történelmét, továbbá nemzete történelmét a világ történelmének viszonylataiban. A hazai történelemoktatás jelenleg csak abban tesz különbséget a kétféle históriai anyag között, hogy általános iskolai szinten az egyetemes történelmet életképek formájában ismerteti meg a gyermekekkel, a nemzet történelmét viszont rendszeres történelemként. Az egyetemes történelmet akkor szedik rendszerbe az új tankönyvek, amikor olyan eseményt tárgyalnak, amely jelentősen befolyásolja a hazai históriát. Az ókori népek történetéről, a Biblia világáról például az ötödik osztályos tanuló még áttekinthető — és gyűjtőmunkájával, segédeszközeivel ügyesen benépesíthető - általános képet kap. A hetedik osztályban azonban a francia forradalommal már rendszerezetten foglalkoznak a diákok. A nyolcadik osztály befejezésekor e módszerrel olyan történelemismereti fundamentuma lehet tehát minden egyes kamasznak, amire már bizton építkezhet: középiskolába részletesebb ismeretekkel, vagy kikerülve a nagyvilágba közvetlen élettapasztalatokkal. Bármiként fordul is majd e mostani, oktatási reformokkal edzett nemzedék sorsa, az bizonyos, hogy hat-nyolc esztendő múlva, ha kameravégre kapja őket valamely fürge tévériporter, jobban vizsgáznak majd történelemből, mint mai nagydiáktársaik. És aki jól vizsgázik a múlt ismeretéből, okosan cselekszik a jövő érdekében is. LŐCSEI GABRIELLA FOTÖ: GESZTI ANNA 11
