Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-03-21 / 6. szám
tunkban termesztjük a virágot. Tíz év alatt 6,5 hektárra bővítettük üvegházaink alapterületét. A „dömping” áru, a szegfű kelendőségével egyetlen virág sem vetekedhet. A gerberát a szövetkezet hozta be Magyarországra. Nehezen barátkoztak meg vele a vásárlók, ma már azonban a menyasszonyi csokrok legnépszerűbb virága. Nagyon sokan veszik a fokföldi ibolyát is. Tavaly hetvenmillió forint volt a kertészetből származó bevételünk. — A kertészet a legjelentősebb ágazat? — Nem, mert ebben az esztendőben már ötszázmilliós termelési értéket várunk, s ebből az összes mezőgazdasági termelés részaránya — beleértve a kertészetet is — csupán mintegy 150 millió. A nagyobb hasznot más ágazatok hozzák: a kertépítés, a galvanizáló üzem, egyes import betakarító- és fejőgépek országos szervizszolgálata — de takarítást is vállalunk... — Mit szólnának egy névváltoztatáshoz? „Rozmaring Mezőgazdasági és Ipari Termelőszövetkezet”. — Én ellenezném. Egyrészt a hagyományok miatt, másrészt manapság is elsősorban a mezőgazdaság — ezen belül pedig a kertészet — ad szakmai, erkölcsi rangot szövetkezetünknek. Az ipari-szolgáltatási üzemágakból származó jövedelem egy részét folyamatosan arra fordítjuk, hogy a mezőgazdasági termelés a mi viszonylag kis területünkön minél intenzívebb, minél korszerűbb legyen. Így jutott pénz üvegházakra, hűtőházra, kísérleti laboratóriumra. Az év közepére pedig elkészül a mikroszaporítással foglalkozó új laboratórium, amely már országos jelentőségű lesz. Létrehozásához azonban saját anyagi lehetőségünk kevés lett volna, ezért társulást alapítottunk — a szaporítási eljárás során használatos szakkifejezések nyomán — MERIKLÓN néven. — Miért látnak fantáziát a mikroszaporítás nagyarányú továbbfejlesztésében? — A korábbi években 15—20 millió forintott fizettünk — devizában — a Német Szövetségi Köztársaságból beszerzett dugványokért. Célunk az volt, hogy a továbbszaporításra szolgáló legértékesebb anyanövényeket is minél nagyobb arányban mi magunk állítsuk elő. Ma már kísérleteink eredményeképpen, a pár évvel ezelőtti időszakhoz képest lényegesen kevesebbet importálunk, s úgy éreztük, elérkezett az ideje a mikroszaporítás országos elterjesztésének. Néhány nyugati országban már sok éve bevezetett gyakorlatról van szó. Szegfűvel kezdtük a kísérleteket, gerberával folytattuk, aztán jelentkezett néhány szőlőtermesztő gazdaság és a Szőlészeti Kutatóintézet is. A társulás tagjai között van még a MONIMPEX Külkereskedelmi Vállalat, amely bort és virágot is exportál, a sasadiak szintén a virágtermesztésben érdekeltek, a dánszentmiklósiak az alma- és szamócaszaporításban akarják meghonosítani ezt a módszert, a bernecebaráti Börzsöny téesz a tövismentes amerikai szeder elterjesztését szeretné kipróbálni. — Elsőként kellett volna említenem a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutató Központjának kutatóit, akik megtanítottak minket a mikroszaporításos eljárásra, s a társulás megalakulásakor az intézet kétmillió forinttal szállt be az üzletbe. Elképzelésünk szerint nem csupán a társvállalkozó számára állítunk majd elő értékes szaporító anyagot, hanem egyéb megrendelőknek is, a bevételből pedig a befektetés arányában osztozunk a társulás tagjaival. A társulások a magyar gazdasági élet új hajtásai. Szövetkezet, — állami gazdaság, — külkereskedelmi vállalat —, kutató intézet összeállítású „vegyescsapat” tán nincs is több a pályán. A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutató Központban beszélgetőpartnereink: Vályi László gazdasági igazgató és dr. Főglein Ferenc tudományos munkatárs. Az iránt érdeklődünk, vajon hogyan „csöppent bele” az elsősorban alapkutatásokra hivatott intézet a Rozmaring által életre hívott gazdasági társulásba. — A gyakorlattal való kapcsolattartást — mondja a gazdasági igazgató — alapításunk óta elvárják tőlünk. De jól felfogott érdekünk is, hogy anyagi lehetőségeinket, például a műszerpark bővítésére felhasználható összegeket, a külső megbízások alapján végzett kutatásokért kapott pénzből növelni tudjuk. Emellett a kutatók anyagilag is érdekeltek az efféle munkákban. — Ezek a munkák azonban olyanok — fűzi hozzá dr. Főglein Ferenc — melyek összhangban vannak az úgynevezett alapkutatásokkal, kiegészítik és serkentik is azokat. A Rozmaringgal úgy kerültünk kapcsolatba, hogy partnereket kerestem a növényi szövettenyésztési technika mezőgazdasági alkalmazásához. Nem azért választottuk kísérleti terepül éppen a virágtermesztést, mintha azt tartanánk a legfontosabbnak. Számos gazdaságnál jelentkeztünk, ám a többiek kész növényeket kértek, amit mi nem szállíthattunk. A Rozmaring azonban a módszerért is hajlandó volt fizetni. Kiképeztük szakembereiket, és segítettünk laboratóriumuk felszerelésében. Mindezért nem túl sokat, évi kétszázezer forintot kaptunk, öt esztendőn keresztül. Mégsem érzem úgy, hogy „egy tál lencséért” adtuk a tudományunkat, mivel számunkra is fontos volt, hogy kiépítsük kutatási eredményeinknek a fogadó szintjét, ahol a szakembergárdával jól megértjük egymást. — A MERIKLÖN társulás — jegyzi meg a gazdasági igazgató — kapcsolatunkban, de intézetünk eddigi történetében is minőségi változás. Mert ahhoz már hozzászokhattunk, hogy mi kapunk pénzt egy-egy megbízás teljesítéséért, ám hogy mi fizessünk, ez újdonság volt. Ezért meg is értem azokat, akik fenntartással fogadták kezdeményezésünket. Hiszen a kétmilliót — amivel beszálltunk — műszerekre is költhettük volna. De biztos vagyok abban, hogy hosszú távon megtérül befektetésünk, egyrészt a társulástól várható haszonrészesedésből, másrészt azáltal, hogy intézetünknek megnő a hitele a gyakorlati szakemberek előtt. Egy szó mint száz, azt hiszem, jól kamatozó „részvényeket” vásároltunk. BALÁZS ISTVÁN FOTO: NOVOTTA FERENC 9
