Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-03-07 / 5. szám
1848-1849 HONVÉDJEI AUSZTRÁLIÁBAN Magyarországon az Ausztrália iránti érdeklődés régi keletű. Decsy Sámuel, az első magyar újságírók egyike már 1794-ben, majd 1815- ben foglalkozik Ausztrália népességével és sajátosságaival. Fokozott érdeklődésre tarthat számot Táncsics Mihály 1841. évi cikke Sydneyről. „Eddig Amerika vonta magára figyelmünket, és még meg sem szűntünk e világrészt, főleg éjszaki népét bámulni, már ismét más világrész: Australia ragad csodálkozásra . . . Ami Éjszakamerikában két század alatt keletkezett s alakult: az Australiában, jelesül Sydneyben egyetlenegy nemzedék alatt létesült.” A cikk — mely egyébként nem közvetlen észlelésen, hanem külföldi forrásmunkák tanulmányozásán alapult — a fejlődő nagyváros magasztalásának jegyében íródott: „Európának minden fővárosait, ha népességre és terjedelemre nem is, de egyéb tekintetben pár évtized múlva felülhaladja.” Végül rendkívül érdekes statisztikai adatokat közöl Sydneyről, melyeket a magyar főváros adataival vet egybe. Míg azonban addig Ausztráliát a magyarok legfeljebb máshonnan átvett leírásokból ismerhették, de — tudomásunk szerint — egyetlen magyar ember sem fordult meg az új világrészen, az 1848— 1849. évi szabadságharc elbukása után megjelentek ezen a földrészen is a magyar bevándorlók, Kossuth szabadságharcának emigrálásra kényszerült résztvevői. Alighogy eljutott a hír Európába az ausztráliai aranymezőkön kínálkozó vagyonszerzési lehetőségekről, máris útra kelt a magyar emigránsok egy csoportja: Prihoda János ezredes, Szumrák Ernő, Rochlitz Béla, Rochlitz Kálmán, Vékey Zsigmond századosok, Udvardy József főhadnagy, Mauksch Bence lapszerkesztő és sokan mások, akikkel báró Mednyánszky Cézár és Farkas Márton — szintén a szabadságharc egykori harcosai — 1853 tavaszán véletlenül találkoztak össze a ballarati aranymezőkön. Az első cikk, amelyről bizonyosan tudjuk, hogy közvetlenül magyar bevándorló által küldött híradás: Rochlitz Béla tudós alaposságú, két részből álló leírása Ausztráliáról, mely a tudós szerző önálló megfigyelésein alapult. Ezt a kitűnő tanulmányt Rochlitz Béla 1855. június 1-i, Ballaratból írt levele követi. A szerző — aki 1873-ban hazatért, és a budapesti egyetem magántanáraként az angol nyelvet és irodalmat tanította — itt mint vérbeli riporter mutatkozik be. Átfogó beszámolót ad a gigantikus méretűvé fejlődő új világról, a nagyvárosok félelmetes növekedéséről, arról, hogy a vészes munkaerőhiány következtében a saját palotájában élő gazdag is kénytelen házastársával együtt maga seperni, súrolni, juhot őrizni stb. Cikke valóságos szociológiai feltárással ér fel: megtudjuk belőle, mit fogyaszt, hogyan szórakozik, mire költ, miképpen lakik a bányász, az állattenyésztő stb. „Sydney vidéke mindjárt Rio de Janeiro után legszebb az egész föld kerekségén” — állapítja meg a világot járt szerző, aki végül megemlékezik a „nyomozó kirándulásokról” — vagyis az ország belsejének megismerését célzó feltáró expedíciókról. Ettől kezdve mind gyakoribbá válnak az Ausztráliából érkező és a magyarországi sajtóban napvilágot látó, érdekesnél érdekesebb levelek, beszámolók, amelyekből kirajzolódik az első ausztráliai magyarok élete. Mednyánszky Cézár emlékirataiból megrázó kép bontakozik ki a magyar aranyásók Sokszor elviselhetetlenül veszélyes, küzdelmes életéről a ballarati és bendigói aranylelőhelyeken. Az 1858. november 14-én Melbourne-ben keletkezett levél a temesvári „Delejtü” 1861-es évfolyamában kerül az olvasó elé. Szerzője nyolcvan napig tartó tengeri út után szállt partra. A sorokból igen vegyes kép bontakozik ki: rossz a közbiztonság, gyatra az igazságszolgáltatás, a gyilkosságok mindennaposak — viszont jó a kereset, sokat lehet megtakarítani, és a gyönyörű természet, az egészséges, tiszta levegő sok mindenért kárpótol. A levél kicsengése: „Aki munkálni akar, successe (sikere) itt biztos.” Az Ausztrália iránti hazai érdeklődés virágkorát a kiegyezés körüli évek jelentik, amikor a visszanyert sajtószabadság lehetőségei között feltárul az Ausztráliába szakadt magyarok küzdelmes, de végül is sikeres élete. A „Vasárnapi Újság” — mielőtt Kempf József ausztráliai úti beszámolóját közölné — helyesen állapítja meg 1867-ben: „Hogy egyes magyar hazánkfia, különösen az elmúlt két évtizedben, Európa minden részeiben s azonkívül hol kisebb, hol nagyobb számmal Amerika, Ázsia és Afrika földjén megfordultak, sőt itt-ott némi nevezetességre és szerencsére is vergődtek — az tudva van. Annál ritkábban fordult elő azon eset, hogy a roppant távolságra eső ötödik földrészre vetődött el magyar ember. Tudtunkra csak egy Rochlitz nevű eperjesi hazánkfia jutott el odáig, sőt több évi ottidőzése után, néhány évvel ezelőtt hazáját is meglátogatta, s itt Pesten nálunk is megfordult, de csakhamar ismét visszatért a déli óceán távol szárazföldjére, melyet annyira megszeretett, s ahol, tudtunkra, még egy testvére is várakozott reá.” Ennek előrebocsátása után a lap szó szerint közli Kempf 1866. július 19-i, brisbane-i keltezésű levelét. Az 1820-ban Budán született orvos részt vett a szabadságharcban, és kénytelen volt hazájából emigrálni. Levele érzékletesen tudósít az akkor elképesztő fáradalmakkal és veszélyekkel járó hajóútról, azonban ennél is érdekesebbek frissen szerzett ausztráliai úti élményei, melyeket érdemes volna teljes terjedelmükben megismertetni az olvasóval. Leírja, hogy Magyarországot csak a szabadságharc óta kezdik ismerni Ausztráliában. „Hála az égnek, hogy mi magyarok vagyunk. Rendesen azt kérdezik; -ön Kossuth hazájából érkezett?« S ha erre azt mondom, hogy igen, mindenki megbecsül.” 1866. december 23-án Sydneyből írt levelében beszámol arról, hogy ebben a városban viszonylag népes magyar kolóniára bukkant. Fel is sorol néhány itt talált magyart: Gyulay Albert Gábor, „kitűnőleg mívelt, tanult és nemes magyar ember”, dr. Rochlitz Kálmán eperjesi orvos, Blau Adolf aradi ékszerész, Udvardy, volt Hont megyei szolgabíró, ez idő szerint hegedűművész, Mr. Asztalos, Szatmár megyei születésű borbély, a hegyaljai születésű Mr. Holländer borkereskedő, a budai Mr. Oszádi, aki itt mint szabómester tevékenykedik, és a Szatmár megyei Mr. Morvay. Kempf leveleihez csatlakoznak a kecskeméti születésű Nagy László hírei. Ausztráliában megismerkedett a bajai Mihálkovics házaspárral, s a férj halála után Nagy nőül vette az özvegyet. „Házasságukból már két kis magyar született, kik szülőiktől magyarul tanulnak írni-olvasni, de az ott dívó angol nyelvet is természetesen jól tudják” — írja 1867-ben a „Vasárnapi Újság”. Kempf még ugyanebben az évben arról tudósít, hogy magyar zenetársulat alakult, és már hangversenyt is adott, egyben újabb adatokkal egészíti ki az ausztráliai magyarok névsorát. Ezek között a legérdekesebb „Vékey Zsigmond, igen művelt ember, lakik Melbourne-ben. Ö alapította ott a munkások olvasó és művelődő egyesületét, s amellett igen jó dolga volt. De összeveszvén az angol managerrel, elhagyta azt, s most mint digger működik az aranybányákban.” Ez *idő tájt az aranybányászás már igen jövedelmező lehetett, mert „Csomortányi Lajos, volt cs. osztrák főhadnagy, nős, digger a Maryborough melletti aranybányákban, Victoriában; Marsovszky István, Heves megyei fi, mint digger, a Victoria-bányákban mintegy 3000 forintot összeszedett” — ami akkor igen tekintélyes summa volt. Egy további számában a „Vasárnapi Újság” megírja Vékey Zsigmondról, hogy „1849-ben Kossuth egyik benső segédtisztje volt”, és részletesen ismerteti emigrációs pályafutását. „1853- ban az egyik londoni főiskolában bányászati és mechanikai kiképzést kapott, majd Ausztráliába vitorlázott, hogy — mint számos más hazánkfia — az ottani aranybányákban szerencsét keressen. De a „digger” zordon élete nem lehetett a finom műveltségű ifjú ínyére; Melbourne-ben telepedett le, ahol a Mechanics Institute-ban mint oktató-titkár kapott állást, s emellett tudománnyal és irodalommal foglalkozott.” Első megjelent munkája angol nyelven ismerteti a magyar nyelv eredetét és szerkezetét, majd a bortermelésről is kiadott egy könyvet. 1861-ben Üj-Seeland egyik szigetén, Otagában az ausztráliainál is dúsabb aranybányákat fedeztek fel; a victoria kormányzó saját tartományának érdekei megvédése céljából biztost küldött ki Otagába. E kitüntető, bizalmas küldetéssel Vékeyt tisztelte meg a kormány. Munkájának eredményeit Vékey egy könyvben tette közzé, melynek címe: „Otaga aranybányái és természetes tartalékai.” Mindehhez hadd tegyük hozzá, hogy Vékey — aki skót származású ausztráliai nőt vett feleségül, és e házasságból több gyermekük született — 1876-ban családostul hazatért Magyarországra, és 1885- ben önálló kötetben számolt be távolban töltött évtizedeiről. Leszármazói ma is körünkben élnek. Utolsó, 1867. évi leveléből — melynek keltezése: „Minmi, Nev- Castle mellett, Australia Felix jún. 17.” — tudjuk meg, hogy megalakult az ausztráliai magyarok első egyesülete. TARDY LAJOl A Gondolat Könyvkiadónál megjelent kötet nyomán 15 T
