Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-10 / 1. szám
Magyar kultúrmunka Pittsburgh-ben Az alábbi írást Várdy Huszár Ágnestől és Várdy Bélától kaptuk. A szerzők - az amerikai magyar nyelvi mozgalom ismert személyiségei — a pittsburgh-i Duquesne egyetem vezető munkatársai. Hosszú levelükből most néhány részletet közlünk, a kulturális rendezvényekről, s arról, miért érzik szükségesnek a magyarságtudat fenntartásáért folytatott tevékenységüket. Az amerikai magyar élet és a magyar kultúra külföldi terjesztésével kapcsolatos tevékenységünk, valamint az anyanyelvi mozgalomba való bekapcsolódásunk szoros velejárója származásunknak, családi hátterünknek, s az onnan fakadó érdeklődési körünknek. Kisgyermek korban szüléinkkel kerültünk el mindketten külön-külön Magyarországról. A hatvanas évek elején házasodtunk össze. Az azt követő évek tanulmányaink befejezésével, valamint kezdeti családi gondokkal teltek el, s így a magyar életbe is csak a hetvenes évek elején kapcsolódtunk be ismét. Az 1969—70- es tanévet Magyarországon töltöttük a New York-i International Research and Exchanges Board (IREX) ösztöndíján. Ez a közel egy éves tartózkodás lehetővé tette, hogy a hazai magyar életbe mélyebb bepillantást nyerjünk. Ennek következtében a magyarság és a magyar nemzeti kultúra iránti vonzódásunk határozottan fokozódott, és mélyebb értelmet nyert. 1976-ban egy újabb hoszszabb magyarországi tartózkodásra került sor, ismét IREX ösztöndíjon. Egyetemi elfoglaltságunk és tudományos írásaink mellett, a hetvenes években kulturális és társadalmi vonatkozású tevékenységünk is megnőtt. 1974-ben bekapcsolódtunk a Püski Sándor által a Magyarok Világszövetségé-Nagy szabású magyar—új-zélandi üzletkötésben működött közre az Űj-Zélandon élő Bánfy Tibor. Lapunkban is beszámoltunk már róla, hogy a Ganz-MÁVAG — a manchesteri General Electric céggel közösen — megnyerte az újzélandi államvasutak 44 darab kétrészes villamos motorvonat szállítására kiírt versenytárgyalását. — Milyen előzmények után jelentkeztek a 33 millió dolláros üzletkötéssel kecsegtető versenytárgyalásra? — Első kapcsolatfelvételünkre még 1975-ben került sor, miután már megvolt a terv az új-zélandi vasutak rekonstrukciójára. A Ganz-MÁVAG — amely korábban már négy földrészre szállított vei karöltve elindított előadó körutak sponsorálásába. Akkor ez még igen merész lépésnek minősült. Ugyanakkor a magyar tudományos világgal is tovább építettük kapcsolatainkat, s ha lehetőség adódott, hazai kollégákat is meghívtunk a Duquesne Egyetem égisze alatt. Az anyanyelvi mozgalmat kezdettől fogva figyelemmel kísértük, de 1977-ig nem voltunk aktív résztvevői. Azt már kezdettől fogva tudtuk, hogy a humanisztika valamelyik területén működő szakember nem zárkózhat el attól az országtól, melynek kultúráját, irodalmát, történelmét és népét tanulmányozza. De ezen túlmenően is, helytelennek tartottuk és tartjuk azt a magatartást, mely visszautasítja az anyanemzet kinyújtott karját. Azt sem valljuk azonban, hogy az anyanyelvi mozgalomba való aktív bekapcsolódás nélkül nem lehet külföldön eredményes magyar munkát végezni. Példa erre a Clevelandben és egynéhány más magyar központban fennálló iskola, valamint a Magyar Cserkész Szövetség értékes tevékenysége, melyeknek őszinte elismeréssel kell adóznunk. De az ilyen elzárkózás egy bizonyos fokú szellemi elszigeteltséghez vezet. Mi mind a Magyarországtól való elzárkózást, mind egy mesebeli ország ábrázolását — akár a múltban, akár a jelenben — havasúti járműveket — végül úgy határozott, hogy megpróbál betörni a világnak erre a Magyarországtól legtávolabbi tájékára is. Összeismerkedtünk, és az a döntés született, hogy én fogom képviselni a budapesti gyárat egy partnerommal, akivel erre a célra egy céget alapítottunk, Public Transportation Ltd. néven. A pályázat benyújtása után következett csak a neheze, álmatlan éjszakák sora, mintegy tizenegy hónapon keresztül... — Mi vette el az álmukat? — Az álmatlanságot szó szerint kell érteni, ugyanis a két ország közötti időeltolódás 12 óra. A nappali tárgyalások után este kellett megvitatnunk, sokszor maratoni telefonbeszélgetés útján, hogy mi tározottan visszautasítjuk, és teljesen helytelennek tartjuk. Saját és gyermekeink tapasztalatából tudjuk, hogy a magyarországi látogatások és egy-egy hosszabb tartózkodás csak megerősíti a külföldi magyar gyermek, fiatal és felnőtt magyarságtudatát. Vonzódása, érdeklődése ezáltal természetesebbé és magától érthetőbbé válik, és főképpen kitartóbb lesz, hiszen ismeri a jelen valóságát eredményeivel és problémáival együtt. Mivel egy egészséges magyar öntudat kifejlesztésében a személyes magyarországi élményt és tapasztalatot tartjuk az egyik legfontosabb tényezőnek, az Anyanyelvi Konferencia által rendezett balatoni nyaraltatások és a sárospataki tanfolyamok célkitűzéseivel egyetértünk. Szintén nagyra értékeljük a sok évi kitartó munka eredményét, a tankönyvek megjelenését. Ügy véljük, hogy a külföldi magyar irodalmi antológia kiadása újabb jelentős lépés lenne az összmagyarság érdekében, s a mozgalom céljait is határozottan elősegítené. Szintén nagyfontosságú lépésnek minősíthető az a tény, hogy az előbbiektől eltérően, az 1977-es Anyanyelvi Konferencián és az 1979-es Védnökségi gyűlésen a környező országok magyarságáról is némi tájékoztatást és felvilágosítást nyertünk. Tehát az anyanyelvi mozgalom lehetővé tette, hogy ne legyen a következő taktikai lépés, amivel előnyösebb pozícióba tudunk kerülni. Biztos vagyok benne, hogy a versenytársaink is hasonlóképpen cselekedtek ... — Hogyan sikerült elfogadtatni a Ganz-MÁVAG-ot, amely egy olyan távoli országból jelentkezett, mellyel Üj-Zéland gazdasági kapcsolatai meglehetősen alacsony szinten mozogtak? — Ismerni kellett az ellenfél lépéseit, és úgy alkalmazkodni, hogy mindig legalább egy orrhoszszal előbbre legyünk. De a végeredménynél nem az számít, hogy centiméterekről vagy méterekről van-e szó. — Érzékletes hasonlat, mely válogatott középtávfutó múltját is eszembe juttatja. De kíváncsiak lennénk arra is, hogy mi történt „futás” közben, milyen taktikát alkalmaztak? Nem volt „sétagalopp” egy errefelé alig ismert ország először jelentkező cége iránt szimpátiát ébresztenem. Arzenálunkban, érveléseinkben előkelő helyet foglalt el a magyar cég több mint százéves tapasztalata a vasúti járcsupán a „nyugati” vagy „hazai” magyarság, hanem ismét az „összmagyarság” fogalma kerüljön előtérbe. A fentieken kívül az Anyanyelvi Konferencia még egy fontos erényére szeretnénk rámutatni. Ott minden résztvevőt meghallgatnak, legyenek azok kultúrkörök és klubok elnökei, külföldi magyar iskolák pedagógusai, rádióműsor vezetői, magyar egyházak lelkészei, vagy egyetemeken és főiskolákon működő szakemberek. Láthatóan értékelik azt a gyakran emberfeletti erőfeszítést és áldozatot, melyet egy személy vagy csoport a világ különböző pontjain a magyar kultúra érdekében kifejt. Szükség szerint segítik és támogatják ezeket az erőfeszítéseket. Sokszor egy-egy biztató szó is elegendő, s továbbserkenti a már-már erejétvesztett külföldi magyarságtudóst vagy magyar vezetőt. 1979 szeptemberében az University of Pittsburgh-ön megindítottunk egy „Magyar Nyelv és Kultúra” című tanfolyamot. A közel 45 hallgató nagy része másod- és harmadgenerációs amerikai magyar volt, akikben felébredt a nemzeti eredetük iránti érdeklődés. Igen nagy lelkesedéssel és szorgalommal igyekeztek a magyar nyelv és kultúra egyes alkotóelemeit magukévá tenni, s négyen közülük 1980 nyarán a debreceni nyári egyetem tanfolyamán is részt vettek. 1979 novemberében a University of Pittsburgh „Magyar Szoba Bizottság” (Hungarian Room Committee) égisze alatt és a William Penn Association közreműködésével „Magyar kultúrestet” rendeztünk, ahol a „Paprikás” népitánc együttes szereplése, valamint saját Magyarországgal kapcsolatos vetített előadásunk gazdagította az est műsorát. A magyar kultúra művelése és terjesztése terén Pittsburghben ez év kimagasló eseménye a Duques-A SZERZŐ FELVÉTELE „A TÁVOLSÁG NAGY, DE NEM LEGYŐZHETETLEN” 12 KSE
