Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-10 / 1. szám

A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK XXIV

Az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában tanácskozott a magyar szakszervezetek XXIV. kongresszusa.

A négy és fél millió magyar szervezett dolgozót 800 küldött képviselte. Az elnökségben foglalt helyet Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára,

Lázár György, a Minisztertanács elnöke. A kdngresszust Földvári Aladár, a SZOT elnöke nyitotta meg, majd Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára terjesztette elő a Szakszervezetek Országos Tanácsának jelentését a XXIII. kongresszus óta végzett munkáról - és a magyar szakszervezetek további feladatairól.

GÁSPÁR SÁNDOR:

„NYÍLTAN KELL BESZÉLNI A DOLGOZÓKKAL"

Nem új programot hirdettünk meg — kezdte beszédét Gáspár Sándor. — Nem új célokat tűztünk magunk elé. A munkáshatalom erősítése, a dolgozók érdekeinek képviselete és védelme mindig alapvető feladata, hivatása volt és marad a szakszervezeti mozgalomnak. Megítélésünk szerint a szakszervezeti mozgalom Magyarországon olyan politikai, • jogi és mozgalmi lehetőségekkel rendelkezik, amelyek biztosítják, hogy eleget tudjon tenni a növekvő követelményeknek. Részese a hatalomnak és nemcsak a politika végrehajtásának a segítője, hanem részt vesz a politika alakításában, formálásában is.

— Ha a politikában torzulás jelentkezik — és nálunk 1956 előtt ilyen torzulás jelentkezett —, akkor ez érezteti hatását a szakszervezetek szerepének érvényesülésében is. Formailag minden rendben volt. Léteztek szakszervezetek, de jogkör és hatáskör nélkül. Ennek az időszaknak ezért az volt a sajátossága, hogy a szakszervezeti mozgalom ugyanazt csinálta és ugyanúgy, mint a párt és a kormány. Ezzel a szakszervezeti mozgalom jellegtelenné, „arcnélkülivé” vált.

— A Magyar Szocialista Munkáspárt felismerte, hogy szakítani kell ezzel a felfogással és gyakorlattal. Szocialista viszonyok között a tulajdonos a nép, a munkásosztály. A párt, a kormány, a szakszervezet együttesen, de saját hivatásuk szerint szolgálják a népet, a munkásosztályt, a dolgozókat.

— A szocialista építőmunka — hangsúlyozta Gáspár Sándor —, még ma is sok ismeretlent tartalmaz.Gondolkozni kell. Minél több szervezet gondolkozik — a maga ismeretei, felkészültsége, tömegbázisa alapján —, annál kisebb a tévedés lehetősége.

— Sokan érthetetlennek tartják, hogy a szocialista szakszervezetek együttműködnek az állammal. Az ilyen felfogást vallók számon kérik a szakszervezetek függetlenségét. A mi álláspontunk ezzel a kérdéssel kapcsolatban ismert. Sem a kormánnyal való szemben állás, sem a függetlenség nem örök kategória a szakszervezetek számára. Ez egy adott társadalmi-történelmi szakaszban érvényesül. Természetes a kapitalista társadalomban, de nem természetes a szocializmusban. Használható a kapitalista társadalomban, de a megváltozott társadalmi viszonyok között ez a forma már használhatatlan. A szakszervezetek ellenzékisége a kapitalizmusban szükségszerűen következik az osztálya ügye iránti elkötelezettségből.

— A szakszervezet nem maradhat az engesztelhetetlen és mindenáron ellenzéki állásponton. Ezzel ugyanis szembe fordulna saját osztálybázisával. Megszűnne szolgálni azt az osztályt, amely a szakszervezetet létrehozta és élteti. A sztrájk is ezért nem lehet a szocialista társadalom építésének a módszere. Nem lehet, mert minden eszköz, ami rendelkezésünkre áll, a dolgozók helyzetét javítja, életét teszi szebbé. Az olyan igények kielégítését azonban, amelyhez ma még nincs meg az anyagi vagy más lehetőség, sztrájkkal sem lehet megoldani. Sztrájkkal nem lennénk gazdagabbak, csak szegényebbek.

— Hazánkban a szakszervezeti mozgalom önállóan, de nem függetlenül végzi a maga munkáját. A szocialista társadalom építésének politikája sajátunk is. Ezért és így elkötelezett a magyar szakszervezeti mozgalom. A szocialista állam nem ellenőrzi a szakszervezetek tevékenységét, viszont az állam tevékenysége a tömegek ellenőrzése alatt áll. Ebben a társadalmi ellenőrzésben a szakszervezetek is részt vesznek.

Ezután azt hangsúlyozta Gáspár Sándor, hogy a szakszervezetek tevékenységének alapkérdése az érdekképviseleti, az érdekvédelmi és a gazdaságsegítő tevékenység egysége.

— Alapvető tévedést tükröz az a

gyakorlat, amelyik a közvéleményt foglalkoztató, általa jól-rosszul ismert gondokról hallgat, mert ezt valamilyen meggondolásból kellemetlennek érzi — mutatott rá a SZOT főtitkára. — A társadalmi feszültségek akkor is megvannak, ha nem beszélünk róluk. Ahhoz, hogy ezeket feloldjuk, ismernünk kell tükröződésüket a közvéleményben, mélyrehatóan, sokoldalúan vizsgálnunk kell a kiváltó okaikat. Mindezekről — a gyakorlatnak megfelelően —, nyíltan kell beszélni a dolgozókkal és elő kell segíteni sajátos eszközeinkkel a megoldást.

Az előadó ezután azt hangsúlyozta, hogy a puszta részvétel még nem jelent fejlett munkahelyi demokráciát. A munkahelyi demokrácia ennél több; a döntésben, a végrehajtásban, az ellenőrzésben való részesedés, a tényleges hatalmi jogkörök birtoklása.

FOTO: NÉMETH FERENC — MTI

— A VI. ötéves terv előkészítésében a szakszervezetek részt vettek. A tervben megjelölt életszínvonalintézkedéseket reálisnak és igazságosnak tartjuk.

— Tudjuk, hogy ma még több a jogos igény, mint amit jelenleg ki tudunk elégíteni. Tudjuk azt is, hogy vannak még bér-, jövedelmi és szociális feszültségek, amelyeket — amint a lehetőségek engedik —, fel kell majd oldani. De most, ha nem tudjuk egyszerre mindenkinek a jogos igényét kielégíteni, akkor természetesen rangsorolni kell országosan is, üzemi méretekben is. Mit lehet tenni? Az árak stabilitásához visszatérni nem lehet. Ezt hosszú távon is tudomásul kell venni, és számolni kell vele az életszínvonal-politikában, mint tényezővel. Ezért úgy véljük, a kormánnyal együtt nagyon gondosan kell arra ügyelnünk, hogy az áremelkedések ne okozzanak nehézséget életszínvonal-politikánk megvalósításában.

— A szakszervezeti munka nagyobb fokú társadalmasítására van szükség. Ehhez jól kidolgozott elképzelések, valamint hatékony és áttekinthető információrendszer kell. És természetesen kis létszámú, de magasan képzett apparátus. Kevesebb papirosmunka és olyan szervezeti demokrácia, ahol a tisztségviselők látják, hogy munkájukra, véleményükre és tapasztalataikra valóban szükség van. A bizalmiak mozgalmunk első számú aktivistái. Felelős politikai tényezők. Joggal érdemelték ki és élvezik dolgozótársaik megbecsülését, bizalmát.

— A magyar szakszervezetek — folytatta Gáspár Sándor —, elveiket és legszebb hagyományaikat követve vesznek részt a nemzetközi szakszervezeti mozgalomban. Egyik pólusa a Szakszervezeti Világszövetség, de létezik még két másik nemzetközi szakszervezeti központ is. A három szakszervezeti szövetség együttes létezése realitás.

Beszéde befejező részében Gáspár Sándor hangsúlyozta: ahová eljutottunk, oda munkánkkal jutottunk el. A munka mindig központi kérdés volt számunkra, de a jövő minden eddiginél jobban középpontba állítja és életünk egészét meghatározó tényezővé teszi. Az „élet anyját” tiszteljük a munkában, amelytől minden eddigi és „jövendő győzelmünk” ered. Jelentős eredményekét értünk el — ezeket kell és érdemes megőrizni, megvédeni és tovább gyarapítani.

*

A kongresszus vitájában több mint ötven felszólalás hangzott el. A felszólalók a mozgalom aktuális problémáival, mindenekelőtt a szakszervezet munkahelyi szerepével, a bizalmiak megnövekedett jogkörével foglalkoztak, valamint az egyes szakmák gondjainak megoldására, s általában a dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítására tettek javaslatokat. A kongresszuson Kádár János is beszédet mondott.

2

1