Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám)
1980-03-08 / 5. szám
L akik egy hetvenhét éves férfi a Loire-menti Amboise-ban. Koltai Kovács Béla a neve. Hat esztendeje költözött ide Párizsból, e kellemes klímájú, elragadóan békés kisvárosba, amelynek varázslatos nyugalma a legszertelenebb turistacsoportot is csendesen andalgó társasággá szelídíti. Napközben többszáz-magammal kóboroltam I. Ferencnek, a francia reneszánsz legnagyobb uralkodójának gyönyörűséges várkastélyában, elzarándokoltam Leonardo da Vinci hajdani lakóházához, majd nagyot jártam a folyó mentén, este pedig egy gazdag élet regényét hallgathattam Koltai Kovács Béla könyvekkel teli otthonában, ahol az ősz férfi ma is csillapíthatatlan tudásvággyal munkálkodik. * — 1922-ben léptem át a francia határt — kezdte vendéglátóm franciaországi éveinek történetét. — Szobafestőként dolgoztam Verdunben, majd mivel minél hamarabb meg akartam szerezni a francia állampolgárságot, beléptem az idegenlégióba. Két éves algériai és marokkói kiképzés után a légió zenekarához vezényeltek. Három éven át egyenruhában fújtam az oboát és a szaxofont, majd leszerelésem után egy mozi zenekarában játszottam, egészen addig, amíg a némafilm kora leáldozott. Ügynökösködtem egy ideig, aztán egy olasz biztosító társaság alkalmazottja lettem. Itt ért a háború ... Egy évi hadifogság után sikerült átszöknöm a szabad zónába, 1948-ig egy vasúti gépgyár tisztviselője voltam. 1936-ban kapcsolódtam be az antifasiszta mozgalomba. A háború után pedig a Magyar Függetlenségi Mozgalom tagjaként tevékenykedtem. Ennek az Egyesületnek az elnöke volt Bölöni György író, és Pór Bertalan festőművész is. Párizsban újra összehozott a sors Wessely Lászlóval, gyerekkori barátommal akit Illyés Gyula Hunok Párisban című regényében Vencel néven szerepeltet. Illyéssel is találkoztam, még Berlinben, 1921-ben. Mi, berlini magyarok fölnéztünk rá, mint olyan társunkra, aki már francia könyveket olvas. Verdunból aztán hosszú levelet írtam Illyésnek, amire ő szintén hosszan válaszolt. Én akkor Barbusse-t és Romain Rolland-t istenítettem, ő már a szürrealistáknál tartott. Csak 1946-ban találkoztam vele legközelebb Párizsban, aztán még több ízben Magyarországon. 1948-ban választottak meg a Franciaországi Magyarok Demokratikus Egyesülete főtitkárának. Fő célunk az volt, hogy a franciaországi magyarok jogait védjük, fejlesszük kapcsolatainkat a demokratikus Magyarországgal és szerény eszközeinkkel segítsük a szülőhaza újjáépítését. Kulturális programokat szerveztünk, és gyűjtést indítottunk egy magyarországi vidéki iskola felépítésére. 1950-ben gyönyörű feladattal bíztak meg, én lettem a Párizsi Magyar Intézet vezetője. Hat éven át dolgoztam az intézet élén, teli lelkesedéssel. Az akkori légkörben igen nehéz volt magyar szerzők könyveit megjelentetni, ezért tartom említésre méltónak, hogy néhány igazán jó kötetet mégis sikerült lefordíttatni, kiadatni. Így került a boltokba egy Petőfi-kötet, Veres Péter „Próbatétel” című regénye, Jókai: „A kőszívű ember fiai”, Sauvageot professzor fordításában, valamint napvilágot látott egy kis füzet Magyarország történetéről. Az intézet szervezésében előadásokat tartottunk jeles magyarokról: Eötvös Lórándról, Rippl-Rónairól és Semmelweisről. A magyar zeneszerzők — főleg Bartók — hangversenyein gyakran a lépcsőkön is ültek. ötvennégy évesen néztem új munka után, amikor meg kellett válnom az intézettől. A nemzetközi hegesztéstechnikai intézet idegen nyelveket tudó munkatársat keresett, végül ide szegődtem. Az új munkakör, és a terminológia megtanulása nagyon lekötött, ám az irodalom iránti érdeklődésemet nem nyomhatta el. Mint a francia Anatole France Társaság tagja visszafordítottam franciára a nagy író „Rózsafabútor” című regényét, amelynek csak magyar fordítása volt ismeretes, francia eredetijének nyoma veszett. Ezt a munkámat s a mű rendhagyó pályáját ismertettem is a Társaság ülésén. A szakértők egy része nem fogadta el, hogy a regény valóban Anatole France-tól való, pedig sok tény szólt emellett. A „Rózsafabútor” 1896-ban jelent meg először Magyarországon. Haraszti Gyula, pesti professzor felesége fordította le a művet magyarra. Haraszti Gyula kapcsolatban volt Anatole France-szal, ő kért tőle egy művet fordításra. Előadásom szövege megjelent a Társaság bulletinjében, s a Figaro Litteraire című hetilap is terjedelmes cikkben számolt be a „rejtélyes ügyről”. Nyugdíjazásom után már megtehettem, hogy csak szenvedélyemnek, az irodalomtörténetnek éljek. Autodidaktaként, hiszen felső kereskedelmi iskolát végeztem. 1973-ban Jókai életművével kezdtem foglalkozni. Egy Jókai-monográfiát készülök írni, mert itt, Franciaországban Jókait sajnos nem ismerik. Holott szerintem magasröptű stílusa, szerkesztése a „nagy magyar mesemondót” Dumas fölé emeli. Ám addig is, amíg monográfiámmal elkészülök, igyekszem Jókait szélesebb körben megismertetni. Előadásokat tartottam a Francia—Magyar Egyesületben, a párizsi Magyar Házban és a finnugor nyelvészeti társaság tagjainak. Jókai második felesége, Nagy Bella emlékiratai alapján Nizzában felfedeztem azt a házat, ahol a nagy író 1903—1904-ben lakott. Két és fél évi szívós munkámba, sok-sok kilincselésbe került, amíg 1978. január 14-én leleplezhettük Jókai emléktábláját a nizzai ház falán. Ezzel egy időben Jókairól, nizzai tartózkodásáról közleményem is megjelent. Sajnos ez ideig Franciaországban mindössze hat-hét Jókaikönyvet adtak ki, a fordítások gyengék, többségük a német változatok alapján készült. Csupán a „Kőszívű ember fiai” és az „Űj földesúr” — amelyeket magyar eredetiből fordítottak — adják vissza kellőképpen Jókai nagyságát. Amboise-i napjaim jobbára Jókai jegyében telnek. Jobbára — mondom — mert a helyi kultúrkörben rendszeresen tartok előadásokat kulturális-irodalmi témákból. 1975-ben nagy sikere volt a „Voyage en Hongrie” című előadásomnak, s a rákövetkező évben — Amboise-ban először — magyar napot szerveztünk a Francia—Magyar Egyesület segítségével. Hímzett blúzokat, könyveket, hanglemezeket árusítottunk, fényképkiállítást rendeztünk, este pedig a párizsi Magyar Ház táncegyüttese lépett fel. A cigányzenével „kísért” vacsora hajnali háromig tartott, és körünkben üdvözölhettük Michel Debrét, az ismert politikust, a város polgármesterét is. Végigpásztázom a mennyezetig érő könyvespolcot, Koltai Kovács Béla újabb olvasmányairól beszél. — A klasszikus magyar irodalom áll hozzám a legközelebb — mondja —, de Fejes Endre például valóságos felfedezés volt számomra, és szép órákkal ajándékoztak meg Lengyel József, Ottlik Géza, Cseres Tibor mű-A kis Amboise-i dolgozószobából talán a falon függő reprodukciók együttese maradt meg bennem a legélénkebben: Fényes Adolfnak a napsütötte falusi udvar hangulatát megörökítő Babfejtők című festménye Utrillo, Bonnard és Cézanne képei társaságában, amelyek így együtt szép jelképként idézik fel száitiomra a hely szellemét, ahol egy hetvenhét éves férfi a magyar kultúra franciaországi népszerűsítésén munkálkodik. BALÁZS ISTVÁN 14
