Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám)
1980-03-08 / 5. szám
Beszélgetés Mezei Gyulával ISKOLÁK, OSZTÁLYZATOK nál kevésbé fogja a magyarságtudatot őrizni. A magyarországi intézmények sokat tehetnek a kapcsolatok megőrzéséért, néha többet is, mint a családok. Hiszen némely külföldön született magyar származású fiatal embernek kellemesebb a maga különleges helyzetét egy magyarországi szervezet révén tudatosítania, mint a mama és a papa révén. Ez az a pont, ahol valamit a nevén kell neveznünk! Van ebben a körben a magyarságtudatnak egy torz romantikája is: a termékeny sznobizmus. 2. Osztrák író vagyok. Bécsben lakom, de burgenlandinak is érzem magam: sok éve írok Pannóniának erről a részéről. A magyar kultúra sokféle módon formálja az életemet. Először is: Budapesten nőttem fel, magyarul írtam, a magyar kultúra formált. Másodszor: az osztrák kultúra elképzelhetetlen keletről jövő hatások nélkül, tehát mint osztrák író és bécsi lakos is adózom a magyar szellemnek. Harmadszor: akarva-akaratlanul közvetítő lettem a két nép kultúrája között. És negyedszer: ha a nagy. közös nemzetközi világkultúrából szippantok, akkor is megüti orromat a magyar íz — s itt nemcsak Bartókra, Moholy Nagyra. Vasarelyre gondolok, hanem például Molnár Ferenc nemzetközi hatására is. De még van valami, amit ide kell írnom. A magyar kultúrának természetéhez tartozik, hogy a dacos heroizmus magatartása elől legalábbis nem tér ki. Az a gyanúm, hogy az ilyesféle motívumok is hatnak. 3. Hogy az idegen környezetben sikerült megtartanom és ápolnom a magyar kultúrával a kapcsolatomat: ez főleg az irodalom hatása. Ami a nyelvet illeti. meg kell vallanom, hogy nehézségeim az idővel együtt nőnek. Valahogy jobban hallom Berzsenyi régi zengését, mint gyermekkorom magyar beszédét, s például a mai pesti nyelv sok tekintetben idegen számomra. Nem remélhetem, hogy új színárnyalatait valaha is megtanulhatom. Talán nincs is kedvem hozzá, hiszen olyan tartalmakat fejeznek ki, amelyeket valójában nem éltem át. Azt hiszem, itt is szót kell adnunk a barátságos kétkedésnek. A szkepszis éppen ezen a téren termékenyebb — mert serkentőbb — mint a délibábos romantika. „Ekkora a különbség két pesti iskola kisdiákjainak intelligenciája. képességei között?” — tették fel a kérdést mintegy hét esztendővel ezelőtt egy akkor készített teszt alapján az illetékesek. A matematikadolgozat eredménye ugyanis, amelyet egy időben készített el sok ezer azonos korú budapesti gyerek, meghökkentő eltéréseket mutatott. Akadt olyan iskola, amelynek átlageredménye 1,7 volt (Magyarországon a legjobb jegy az ötös), s akadt olyan is, ahol 4,3. Ekkora eltérés Budapest iskolái között megengedhetetlenül nagy. — Pedig a különbség nem is egy belvárosi és egy új lakótelepi iskola tanulóinak átlagos értelmi szintje között ilyen nagy, hanem az iskolák adottságai térnek el egymástól — adja meg a választ az indító kérdésre Mezei Gyula, a Fővárosi Tanács művelődésügyi főosztályának vezetője. — De mi tér el ennyire egymástól? Hiszen egységes tanterv szerint, egységes tankönyvből tanulnak a budapesti gyerekek és — szintén egységesen — tizenhat esztendős korukig vonatkozik rájuk a tankötelezettség. — Csakhogy egy-egy iskola tanítási eredményességét mégiscsak meghatározzák a környezeti, ha úgy tetszik, szociológai feltételek — feleli a főváros iskoláinak legfőbb irányítója, aki beszélgetésünk során többször is hivatkozik a tanács által alkalmazott hivatásos nevelésszociológusok vizsgálati adataira. E vizsgálatokból kiderül, hogy három fő iskolai környezettípust lehet megkülönböztetni. Az iskolák nagy része belterületi, hagyományos nagyvárosi környezetben működik. Az iskolák másik jelentős hányadát a negyedszázada Budapesthez csatolt agglomerációs övezet félfalusi oktatási intézményei alkotják Budapest külső kerületeiben: Budafokon, Pestimrén, Lőrincen, Soroksáron, az egykori „Rákosokon”. Végül nagyszámú iskola épült az új lakótelepeken. — Mindegyik településtípus iskolái más- és másféle hátránnyal kénytelenek számolni — magyarázza a beszélgetőpartnerem. — A belterületi iskolák nagy része, főként az Erzsébet-, a József- és a Ferencvárosban — elavult, régi, lebontásra érett házak közé ékelődött. A szociológiai vizsgálatok azt jelzik, hogy nálunk is, akárcsak a legtöbb európai nagyvárosban, a lakosság kulturális szempontból legelmaradottabb és legigénytelenebb rétege él az elöregedett, korszerűtlen, önmagukat túlélt, ósdi lakóépületekben. Az ilyen családok gyerekei — különösen nagy tömegben — nagyon hozzáértő pedagógiai bánásmódot igényelnek. S e területek iskolaépületei általában nagyon elavultak. — A második kategóriába sorolt félfalusi iskola felszerelése gyenge, sok helyen hiányzik a tornaterem, taneszközeik fogyatékosak. Ezeken a helyeken azonban a legnagyobb nehézséget az okozza ma is, hogy sűrűn váltják egymást a pedagógusok, nehézkes a közlekedés, és a tanárok, tanítók, akiknek többsége távol lakik az iskolától — nem marad hoszszabb ideig ezekben az iskolákban. A lakótelepeken, a korszerű új házakkal együtt modern iskolák is épültek. Itt azonban nagy létszámúak az osztályok, túlzsúfoltak a tanulócsoportok. A fővárosban átlag 85 iskolás gyerek jut ezer lakosra, az új lakótelepeken 130, tehát itt van a legtöbb gyerek egy osztályban. A nevelőtestületek általában lelkes fiatal, kezdeményező nevelőkből állnak, de még kevés a tapasztalatuk. — A szociológiai sajátosságok tehát a tanulmányi eredményt is eleve meghatározzák? Leküzdhetetlenek ezek a különbségek? — Éppen ellenkezőleg. Amikor 1972-ben felmértük a helyzetet, azt is megállapítottuk, hogy közelíteni kell egymáshoz az iskolák tárgyi és személyi körülményeit, mégpedig úgy, hogy a gyengébbeket, az elmaradottabbakat a legfejlettebbek szintjére emeljük. Annál is inkább, mert ugyanilyen eltéréseket tapasztaltunk a különböző városi „tájegységek” tanulóinak tudásszintje, gondolkodásmódja között is. Változtatni akartunk, ezért világos helyzetelemzésre, az okok alapos felderítésére volt szükség. Minden változtatás csak a körülmények gondos számbavételén alapulhat. — Az azóta eltelt nem egészen egy évtized bizonyította-e, hogy a körülmények változtatásával, az eredmények is változnak? — Igen, efelől megbizonyosodtunk. — Mit és hogyan változtattak? — Az oktatáspolitikának szakítania kellett az egyenlősdivel az irányításban és a pénzügyekben. Az egységes tankönyvek, az egységes tanterv még nem jelenti azt, hogy minden gyerekre ugyanakkora összeget irányozzon elő a költségvetés, minden iskolát egyforma összeggel támogassunk. Ha vannak viszonylag hátrányos helyzetű iskolák, akkor azokra több gondot kell fordítani. Ez a szemléletet megerősíti az a teszt, amit két éve végeztünk azokban a fővárosi iskolákban, ahol hét esztendővel korábban írattunk dolgozatot. Ennek a második felmérésnek két fontos eredménye volt. Először: az egyes iskolák között csökkentek a különbségek: másodszor: a hátrányos helyzetű iskolák konzerválták a korábbi különbségeket, mert ugyanazok a gyerekek, akik másodikos korukban nagy-nagy különbségeket mutattak, ugyanennyire különböző eredményt értek el — nagy átlagban — az általános iskola befejezésének küszöbén. Mezei Gyula sorolja, hogy mivel igyekeznek mérsékelni a hátrányokat : — Nagyszabású program készült a tárgyi körülmények javítására: a rossz állapotban levő belterületi iskolák rekonstrukciójára és a félfalusiak korszerűsítésére. A legnagyobb gondot a harmonikusabb, kiegyensúlyozott pedagógusellátásra fordítottuk. Arra gondoltunk, hogy annak a pedagógusnak, aki nehezebb körülmények között dolgozik, többet is kell juttatni, mint a kedvező körülmények között dolgozó kollégáinak. így a nemrégiben lezajlott általános fizetésrendezést is differenciáltan hajtottuk végre. A nehezebb helyzetben levő iskolák eleve több pénzzel gazdálkodnak, s azóta is fizetjük a különféle bérpótlékokat. Csak így érhető el, hogy nehezebb terepre is jusson szakképzett nevelő. Már a pályázatok elbírálásánál, illetve kiírásánál is gondolunk arra, hogy ne csak a belvárosi iskolákba, hanem külterületi intézményekbe is pályázzanak a fiatalok. Ezzel együtt módosítottuk az iskolák körzethatárait, hogy ily módon is arányosabb legyen a gyereklétszám, ne legyenek túl nagyok a tanulócsoportok, a pedagógusok egyénileg is foglalkozzanak minden gyerekkel. El akarjuk érni, hogy minden dolgozó szülő napközi otthonban, egész napos iskolában tudja elhelyezni a gyerekét és lehetőleg csak délelőtt legyen tanítás. Ennyit jelent röviden a „körülmények javítása” kifejezés, s reméljük, hogy kevesebb lesz a hátrányos helyzetben tanuló gyerek, a hátrányos helyzetű iskola. N. SÁNDOR LÁSZLÓ 11 T
