Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám)
1980-03-08 / 5. szám
Történelmünk képekben 7. mOSI RRBLÓ monGoi nvuni... Versengés Velencével, Aranybulla, tatárjárás 1172-1242 III. Béla közel negyedszázados uralkodását egy kedvező nemzetközi helyzet és egy kiváló politikus találkozása jellemezte. A német-római birodalom a pápasággal és belviszállyal küszködött; feladta Magyarországra formált igényeit. Bizáncot is dinasztikus harcok bénították s felkeltek leigázott szerb és bolgár alattvalói. III. Béla egy ideig a bizánci császárság védnökeként lépett fel, de azután belenyugodott a szerbek és bolgárok önállósulásába, ami végérvényesen elvágta Bizánc és Magyarország közvetlen kapcsolatait. A nagy ellenfél ettől kezdve két évszázadra a Dalmáciát elragadni próbáló Velence lett. ,,A tengerek királynője” ekkor érkezett hatalma csúcsára, de ismételt támadásai megtörtek a magyar fegyvereken és a kereskedelmi önállóságukat féltő dalmát városok hűségén. Fordulat 1202-ben következett be, mikor a Velence által megvesztegetett keresztesek előbb Zárát, majd 1204-ben Konstantinápolyt foglalták el. Magyarország politikai ellenállóképességét, de annak megrendülését is erőteljes gazdasági és társadalmi fejlődés, az általános európai fellendülésbe való növekvő bekapcsolódás idézte elő. A túlnépesedő nyugati országok parasztsága telepesrajokat bocsátott ki; franciák és németek jöttek Magyarországra is. Az előbbiek terjesztették el a szőlőművelést a Dunától északra és keletre, s ugyancsak a „vendégeknek” nevezett nyugati telepesek hozták magukkal a nehézekét és a nyomásos földművelési rendszert. A termelékenyebb mezőgazdaság lehetővé tette a városok kialakulását. A bizánci fényűzéshez szokott és két francia felesége révén a nyugati divattal ismerős III. Béla idején a királyi udvartartás igényei megnőttek. Azelőtt a királyi birtokokon élő falusi mesteremberek kezdetleges termékei és a hetente szolgálatra berendelt falusi szakácsok, pecérek, igricek forgolódásai kielégítették a királyt és kíséretét. Még állandó főváros sem volt, mert az uralkodó egyik birtokáról a másikra utazva, a helyszínen élte fel azoknak jövedelmeit és a vármegyék bevételének neki járó kétharmadát. Most viszont a külföldről hozott vagy a hazai városokban letelepedő kézművesek által készített jobb árucikkeket vásárolta az udvar, amelynek állandó és hivatásos tisztviselőgárdája is kialakult. Végleges helyhez kötésére III. Béla francia mesterek által Esztergomban építtetett fényes palotát, ahol Barbarossa Frigyes császárt is — kísérői szerint méltóképpen — fogadhatta. A megváltozott gazdasági körülményekkel és igényekkel megváltozott a gazdasági élet szerkezete: terjedni kezdett a pénzgazdálkodás. III. Béla európai viszonylatban is jelentős, 166 000 márka (1 márka = kb. 200 g) ezüstre rúgó évi bevételeinek csak egynegyede származott a vármegyékből, azoktól is immár csak bevételeik egyharmadát követelve, a többi pedig a pénzverésből, só- és nemesfémbányákból, valamint vámokból, tehát a megélénkült pénzforgalomból jött össze. Ilyen körülmények közt csökkent a királyi birtokok és a vármegyék anyagi jelentősége s a királyi hatalom könnyen átengedte azokat az ambiciózus nagyuraknak. Ezek hovatovább a költséges nyugati lovagi életmódra tértek át s nem elégedtek meg azzal, hogy mint ispánok, a megyék jövedelmének harmadát, majd kétharmadát kapják. Saját birtokot kívántak, mint amilyen a nyugati feudális arisztokráciának volt. Ambícióikat bőkezűen elégítette ki III. Béla ifjabbik fia, II. András (1205—1235), ez a maga is pompakedvelő, szertelen becsvágyó, keresztes háborús kalandjának (1217) segítése fejében Záráról Velence javára lemondó, kilátástalan orosz háborúkba keveredő, állhatatlan, kapkodó lovagkirály. A szétadományozott királyi és vármegyei birtokok jövedelmeit adók és vámok kivetésével, pénzrontással igyekezett pótolni. A pénzgazdálkodásnak ezt az erőszakos gyorsítását azonban a társadalom nem bírta elviselni és általános elégedetlenség támadt. A világi nagyurak birtokszerzései miatt amúgy is aggódó főpapság régi só- és borkereskedelmi előjogait látta veszélyeztetve, a királyi megyék tisztviselői, a várjobbágyok és a király hivatásos udvari katonái, az úgynevezett serviensek pedig az őket elnyomó arisztokraták ellen lázongtak, s forrongott a mindenkitől kifosztott köznép is. Egy főúri párt állt a mozgalom élére, amely 1222- ben kiharcolta az Aranybullát. Az aranypecsétjéről elnevezett 12
