Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám)
1980-03-08 / 5. szám
zetiségben él a más államokban élő. vele azonos nemzetiségekhez, illetve a történelmileg anyanemzetnek nevezhető közösséghez való tartozás tudata.” Torontói Magyar. Akkor mondhatjuk-e azt, hogy mi mindhárman a magyar nép tagjai vagyunk? Pesti Magyar. Régen a „nép”, a nemességen kívüli társadalmi rétegeket jelentette. Mára ez megváltozott. Detroiti Magyar. És a nemzet? Pesti Magyar. Szerintem: a nemzet olyan tartós közösség, amely közösség egy adott területen él, történelmi folytonossággal, tagjainak közös a kultúrája; e közösséghez való tartozásuk tudatos. Torontói Magyar. Nekem ez tetszik. De mi történik, ha valaki ideiglenesen vagy végleg elköltözik egy más országba a szóban forgó területről ? Detroiti Magyar. Az ember valahol beleszületik egy családba, és nem válogathatja meg a szüleit. Beleszületik egy nemzetbe, és nincs előzetes döntési lehetősége. Apám magyarázta nekem, hogy később adódhat valakinek alkalma más hazát yálasztani' Voltak, akik különböző okokból kényszerültek kivándorolni — mint apám is—.másokat a gyorsabb szakmai karrier, a magasabb életnívó vagy egyszerűen az utazás kalandja vonzott. I? szerint a terület is változhat. Torontói Magyar. Vegyük az én választott hazámat, Kanadát. Van olyan állama, amely francia, van. amelvik angol. Mindegyiken belül sokféle népcsoport él. De ha meggondolom. az ott született emberekben már van valami közös, amire talán azt mondhatnám: kanadai. És ez nem csak közös állampolgárság, ennél már több. Pesti Magyar. Induljunk ki a hétköznapi gyakorlatból. Egy magvar munkás Miskolcról nyári szabadságát Londonban tölti. Nem lesz három hétre angol. Tegyük fel. hogy ezt a munkást a gyára, amely berendezést szállít Finnországba, három évre odaküldi. Olyasféle helyzetbe kerül, mint a nyugateurópai vendégmunkások. Megtanulta a befogadó állam nyelvének legalább a minimumát, de a nemzeti hovatartozása egyetlen pillanatra sem kérdéses. Pontosan ez volt a helyzet az első világháború előtt az USA-ba szerződött magyarok esetében is. Amikor eldöntötték. hogy végleg letelepednek, felveszik az amerikai állampolgárságot. nem szakítottak a magyar nvelvvel, a magyarsággal. Torontói Magyar. Az utóbbi tíz évben a munkahelyemen vagy a szomszédokkal csak angolul beszéltem. Nézem a televíziót, elolvasom az angol újságot, van angol kultúrám is. De önmagamat változatlanul magyarnak tartom Detroiti Magyar. A nyelvnek van döntő szerepe? Torontói Magyar. Várjunk csak. Angolul beszél az amerikai, az angol és az ausztrál. Mégsem egy nemzet. Az ellenpélda; Svájc. Több nyelvű, de egy nemzet. Az én kérdésem inkább a következő: elhatározás kérdése melyikkel azonosítom magam? Pesti Magyar. Az azonosulás elengedhetetlen feltétel, de a másik oldal legalább annyira lényeges: mivel azonosulok? Vagyis a történelem, a kultúra, az értékrend létező valóságok. Kell egy közösség, amely él és amelyet magaménak vallók. Detroiti Magyar. Lehet egyszerre két közösséghez tartozni? Pesti Magyar. A példa azt mutatja. hogy lehet. Detroiti Magyar. Én nem tudnék választani: amerikai magyar vagyok. Pesti Magyar. Magyarországon volt az ősszel egy érdekes vitaülés a nemzeti önismeret kérdéseiről. Egy ismert újságíró, Fekete Gyulának hívják, azt fejtegette, hogy minden élő közösség — a nemzet is — a folyamatosságot akarja fenntartani, ezért a jövő érdekében, a következő nemzedékek számára házakat, utakat, kórházakat és múzeumokat építenek, amelyeket a jövő században élő emberek is használnak majd. A Magyar Népköztársaságban élő magyarok teljesítik ezt az ezer éve elkezdődött örökölt feladatot: a nemzeti folyamatosság fenntartásának felelőssége elsősorban rajtunk nyugszik. Torontói Magyar. Értem. Ha például, mi, Kanadában nem gondolunk arra, hogy az ottani magyarság fennmaradjon, elmulasztjuk ezt a közösségi kötelességet. Detroiti Magyar. Az apám a magyar múltban él. Én. az amerikai jelenben. A gyerekem talán már az amerikai jövőben. Pesti Magyar. Pontosan. A nemzeti folytonosságot mindenekelőtt, bár nem egyedül, mi tartjuk fenn. akár tetszik a mai magyar rendszer valakinek, akár nem. Torontói Magyar. Kapunk hazulról nyelvkönyveket meg filmeket. Az egyesületünkben tanítjuk a magyar nyelvet. Én kassai születésű vagyok, de a Magyarországról kapott újságot elolvasom az utolsó betűig. Detroiti Magyar. Ritkán látok magyar újságot, de ha bárhol olvasok vagy hallok magyar sikerekről. büszke vagyok rá, hogy a magyarságból származom. Pesti Magyar. Akkor érdemes írni. Ilyenkor szép az újságíró hivatása. (Közben feltűnik a part, az európai szárazföld.) Torontói Magyar. Vajon mit hoz a jövő? A nyolcvanas évek? Detroiti Magyar. Nekünk vagy a magyarságnak? Pesti Magyar. Nemrég olvastam Ady Endre, a nagy költő egy cikkét és egy mondata nagyon megragadott. így szól: „Én a jöhető veszedelemkor arra gondolnék, hogy a magyarság szükség és érték az emberiség és az emberiség csillagokhoz vezető útja számára.” SZÁNTÓ MIKLÓS NEMZETI ÖNTUDAT A Magyar Nemzet február 3-i számában Köpeczi Béla akadémikus A mindennapi tudatról címmel a közhasznú ismeretekből, hiedelmekből, szokásokból«:s hagyományokból táplálkozó tudatformát elemzi. Azt kutatja, vajon melyek azok az erők, amelyek a mai magyar társadalom mindennapi tudatának legfőbb meghatározói; melyek azok az értékek, amelyek e mindennapi tudat rendszerében általánossá válnak. Cikkében a szerző nagy figyelmet szentel a nemzeti öntudatnak és a nacionalizmusnak. Az alábbiakban az írás ezzel foglalkozó részletét közöljük. A nemzethez való tartozás tudata fontos kohéziós erő, amelyet lebecsülni nem szabad, a kérdés csak az, hogy milyen tartalmakkal telítődik. A magyar nemzeti tudatban évszázadok óta él a függetlenség eszméje, amely gyakran romantikus izolacionizmussal párosul. Amikor függetlenségi harcokról beszélünk, sokszor elfelejtjük, hogy ezek mindig külső szövetségeseket kerestek, s e küzdelmek bukásában az egyik alapvető tényező éppen a nemzetközi elszigeteltség volt. A magyar nemzeti tudatra jellemző ugyanakkor, egy olyan fölényérzés is, amelyet a hajdani uralkodóosztály táplált. Az a lebecsülő magatartás, amelyet ma még sokan tanúsítanak, éspedig globálisan és nem egy-egy emberrel szemben, a szomszéd népek iránt. £i legelítélendőbb előítéleteken, régi sztereotípiákon, hamis nemzetképeken alapszik. A nevelés alapvető kötelessége, hogy az emberek és a népek egymás iránti tiszteletére hívja fel a figyelmet, és megismertesse minden nép igazi arculatát. amelyben természetesen jó és rossz vonások keverednek, éppen úgy, mint a magyaroknál. A nemzeti önérzetet jogosan sértik olyan tények, amelyek nemcsak a szocializmussal, hanem a legelemibb emberiességgel is szemben állnak. A magyar nemzetiségek sorsa a szomszédos országokban joggal érdekli a hazaiakat, s ezt az érdeklődést nem lehet és nem szabad más államok ügyeibe való beavatkozásnak tekinteni. A dunai nemzeteknek elemi érdeke a szoros együttműködés, s ebben az együttműködésben valóban a híd szerepét látszhatják a nemzetiségek. Közös, érdekekről van tehát szó, amikor azt kívánjuk, hogy a lenini nemzetiségi politika gyakorlata érvényesüljön mindenütt, nálunk és más országokban is. A kérdésnek van egy ideológiai oldala is. A közös múlt nemcsak az együttműködésre mutat példát, hanem az ellentétekre, sőt a testvérharcra is. Vajon milyen körülmények között, milyen szemlélettel kell tanítani a történelmet? A tudományos igazság szempontjából érdekes az, hogy melyik nép milyen eredetű és mikor települt egy bizonyos területre, de hogy ebből vitatkozzunk arról, ki volt előbb Dacia vagy Pannónia földjén, ennek értelmét nem látni. Vagy mi értelme van letagadni a különböző etnikumokhoz tartozó írók, művészek. tudósok tevékenységét, és saját maguk által kialakított nemzettudatuk alapján hovatartozásukat? Nem nagyszerű dolog-e elismerni, hogy a hajdani Magyarország területén a legkülönbözőbb nemzetiségű emberek járultak hozzá a kultúra fejlődéséhez? Annak sem látjuk értelmét, hogy a mai etnikai és állami viszi,'nyokat visszavetítsük a múltba és ne vegyük tudomásul az akkori realitásokat. Történetírásunkban arra törekszünk, hogy objektív képet adjunk a múltról, elismerve minden nép eredményeit, és értékelve azokat az ellentéteket is, amelyek közöttük vagy uralkodó osztályaik között kialakultak. Erről a tárgyilagos szemléletről nem szabad letérni, mert véleményünk szerint csak ennek van jövője, s nem nacionalizmusokat tápláló régi teóriáknak. KÖPECZI BÉLA JEGYZETEK A HITELRŐL 1980 augusztusában Budapesten találkoznak a magyar származású közgazdászok, a Hitel új kiadása pedig a közelmúltban jelent meg. E két esemény — és mindenekelőtt 1848. március 15-re való emlékezés — teszi aktuálissá cikkünket. A Hitel mint egy bomba, úgy érinti az akkori, lassú érverésű magyar életet. Pedig tartalma, gyúanyaga — az „elavult, rozsdás systema bilincseit” leverni — már régóta gyűlik: gondolatainak nagy részét a jakobinusok, Tessedik, Berzeviczy. Pfahler. Nagyváthi. Balásházy érintették, nem egyet kifejtettek. Eszméi tehát már szinte a levegőben vannak. De ő ad formát, rendszert a szerteágazó szándékoknak, terveknek. Rendszert? Van egyáltalán rendszer ezekben a szertelen, csapongó, szétágazó gondolatmenetekben? Van, mert néhány központi gondolat fűti: „Magyarország felemelésére csak három eszköz van: Nemzetiség, közlekedés és végre más nemzetekkel való kereskedési összekapcsolás” — írja Széchenyi aldunai útján Waldstein Jánosnak, súlyos betegen, szinte végrendelet gyanánt. Polgári, tőkés fejlődésünk programja ez. Noha a központi gondolatok fontossági sorrendje időnként változik, első helyen mindig a nemzetiség r—vrv maradt. „A hon szeretete és védel \ \ me”, ez minden reform kútfeje. / /~\/ 3
