Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám)
1980-11-15 / 23. szám
Ez az írás voltaképpen kísérlet a falu társadalmi viszonyainak tárgyilagos és teljes megmutatására. A tárgyi föltételek adva voltak a munka elvégzésére. Eddigi életem legnagyobb részét lent töltöttem falun, ott él az anyám, ott élnek testvérein!, rokonaim: egyszerű cselédemberek, mezőgazdasági munkások, féliparos-félparaszt proletárok. Közöttük éltem hosszú időn keresztül, és nem tudtam, hogy milyen vadbozótos vidéken élek, amint ők se tudják, mert benne születtek, és bene halnak el: nincs mértékük, amivel mérni tudnának, hiszen egész életük egyszínű napok végtelen sora, amint egyszínűek ők is, a robotosok szürke serege. Később, mikor elszakadtam közülük, megtaláltam a mértéket, megtaláltam az iránytűt, amivel tájékozódni lehet az elhagyott vidéken: falusi kiskirályok és modern jobbágyok között. Az éveken keresztül belém ivódott élmények fölbuktak a tudat alól, és elrendeződve egy érdekes világ képét tükrözték bennem. Ezt a világot próbáltam megmutatni eddigi írásaimban: regényeimben, novelláimban is. Ez a munkám természeténél fogva, ugyan nem bírja el az epikus elemek halmozását, jó részét mégis nem szándékosan fölkutatott anyag képezi, hanem az éveken át fölhalmozódott és most tudatosított rendszerezett élmények. A felsorakoztatott adatok csak a hitelesség bizonyítékai akarnak lenni, nem pedig kiindulópontok. évek elején kirobbanó harcos megmozdulásokkal megkezdődött a földmunkásság hősi korszaka. A spontán induló és kezdetben politikamentes, gazdasági mozgalmakban Orosháza földmunkássága vitte a vezető szerepet. Az itt élő nép különben már előbb, a hetvenes évek elején is bizonyságot tett haladó beállítottságáról. mikor a börtönből megvakulva kiszabaduló Táncsics Mihályt, ,,az első magyar szocialistát” megválasztotta képviselőjének. A gazdasági jellegű földmunkásmozgalmak azonban mindinkább kezdtek politikai tartalommal is telítődni, és több ponton vonatkozásba kerültek a szocializmussal, éspedig főleg országot járt ipari munkások réven. Mint Takács József: A földmunkásmozgalom története című könyvében írja: ,,Ginter István órásmester Orosházán már a 80-as évek eiején meggyőződött, s igen képzett szocialista volt, s köztudomás szerint az eszmét a környéken ö plántálta el.” A képzetlen földmunkástömegek eleinte természetesen csak ösztönösen vallották magukénak a szocializmusnak nem is a tanítását, hanem inkább a hitét. Ezt bizonyítja az is. hogy az 1891. május 1-i orosházi tüntetés ünnepi zászlajára még a polgári forradalom jelszavát — Szabadság, Egyenlőség, Testvériség — írták. Az ideológiai képzetlenség azonban nem akadályozta meg őket abban, hogy a zászló védelmében vérüket is áldozzák . . . Ezzel a vérbe fullasztott tüntetéssel azért is érdemes bővebben foglalkozni, mert bevezetője volt egy éveken keresztül tartó forradalmi hullámnak, amelynek sok halott, sebesült és sok súlyos börtönbüntetés a mérlege . . . A véres dátumra vonatkozólag megpróbáltam falumban olyan embereket találni és megszólaltatni, akik szemtanúi, esetleg talán résztvevői is voltak a felvonulásnak, amelyet csendőrsortűz gyászos szimfóniája rekesztett be. Kevesen élnek már az akkori harcos nemzedékből: kit a világháború négyéves járványa vitt el, kit a hivatalosan természetesnek mondott, de sorsosaimnál nyomorúság képében korán ott kísértő halál. Anyám, akitől sok igaz mesét hallottam a régi világról és régi emberekről, tizenhárom éves süldőlány volt még akkor —, de már a tanyán szolgált. Darvas Józsefi 1912—1973 A népi írók mozgalmának egyik legjelentősebb alakja. Nincstelen paraszt családból származott, tanítói oklevelet szerzett, majd újságíró lett. A népi írók mozgalmában sajátos helyet foglalt el: származása, élményvilága, írásainak mondanivalója a népiesekhez kapcsolják, de világnézete megmentette a tévedésektől. 1937-ben jelent meg „A legnagyobb magyar falu" című szociográfiája - amelyből most részleteket közlünk —, jórészt saját gyermekkori élményei alapján, hiteles dokumentumokkal vall szülőfaluja, Orosháza múltjáról. A felszabadulás után a Nemzeti Parasztpárt alelnöke volt, később több minisztériumot vezetett. Írói munkásságáért két ízben Kossuth-díjjal tüntették ki. Vezető egyénisége volt az Olvasó népért mozgalomnak. Műveit több idegen nyelvre lefordították. A LEGNAGYOBB MAGYARFALU mint esztendős cseléd. Ö csak annyit tud. hogy forradalomról beszéltek az emberek, és végigszaladt a hír a tanyák között: visszajött Kossuth Lajos, igazságot tenni a szegényeknek . .. Szabó József .,kiérdemesült” földmunkás, túl a hetvenen, talán az egyetlen még élő harcosa 1891. május elsejének. Dolgozni már nem tud, csak buzgó foglalatoskodást mímelve totyog a ház körül, és jó időben sűrűn kiül alacsony zsámolyán a kapu elé, mintha ennyivel is elébe menne a halálnak, mert a nyomorúság hajszájával körülvett öregek csak saját haszon nélküli életüket látják, és mindenkivel szemben előzékenyek akarnak lenni. Mikor megkértem, hogy beszéljen a harcaikról, régi fények elevensége jött vissza a szemeibe, mintha egyszerre tudatára ébredt volna, hogy azért ő se élt egészen haszontalanul. És ezt ki is mondta, szinte mentegetve mostani gyámoltalanságát: — Hát bíz az régen volt. Ha jól számolom, talán negyvenöt éve, de mintha éppen csak tegnap történt volna. Negyvenöt éve — mondja még egyszer, mintha hitetlenkedne, és meg is csóválja hozzá a fejét. — Hogy telik az idő! Akkor még nem voltam ilyen teddide-teddoda ember! Tele voltam reménykedéssel meg erővel. De már átadtam a helyem a fiataloknak, mert én. tőlem telhetőén, megtettem a kötelességemet, hát folytassák ők. Csak az bánt, hogy már vélekedni se merek a munkájuk fölött, mert könnyen azt mondhatják: aki nem dolgozik, az ne is beszéljen. Pedig, mondhatom, mink is megálltuk a helyünket a mi időnkben! Az a dolog meg úgy történt, hogy az aszszonyaink készítettek egy nagyon szép, fehér lobogót, ami 91-re kelve lett készen. A lobogó készen volt, de nem tudtuk fölszentelni, mert nem volt pénzünk, amiből födözzük a kiadásokat. Ügy határoztunk, hogy majd gyűjtünk rá magunk között, és akkor megcsináljuk a fölavatást. Igen ám, de közbejött május elseje, a mi legnagyobb ünnepünk. Mert akkor mink még nagyon megünnepeltük a május elsejét! Ügy gondoltuk, ha mán kész a lobogó, mért ne dugnánk ki? Kidughatjuk azt fölszentelés nélkül is. Korán reggel ünneplőbe öltöztünk, bementünk a földmunkásegyletbe, és kidugtuk a lobogót az utcarészre. Olyan szép volt, hogy mindenkinek könnyes lett a szeme, és csudájára jöttek az emberek. Majd úgy nyolc óra körül jött két csendőr is, és kérte az engedélyt, ami persze nem volt. Erre megparancsolták, hogy tüstént vegyük be — de mink meg kijelentettük, hogy azt ugyan nem tesszük. Sokan voltunk, hát elmentek, de tíz óra felé újra visszajöttek a szolgabíró utasításával, hogy ha nem vesszük be, elkobozzák, és az egyletet is bezárják. Mit volt mit tenni, bevettük az utcarészről, és kidugtuk az udvaron. Gondoltuk, tudunk mink befelé is ünnepelni. Nem tudom, ők látták-e meg. vagy elárulta valaki, de visszajöttek és az utasítás alapján elvitték a lobogót, az egyletet meg lezárták. Az udvar tele volt ünneplő munkásokkal, akik megbotránkoztak ezen az eljáráson. Rögtön bizottságot választottak, és mentek a szolgabíróságra, de nemcsak a bizottság, hanem az összes jelenlevők is. Útközben nagyon sokan csatlakoztak hozzánk, és mire odaértünk, már elleptük az egész utcát. A bizottság bement az épületbe, és kérte a lobogót, de a bíró, nevezetesen ördög Lajos, nem volt erre hajlandó. A tömeg, mikor ezt megtudta, zúgolódni kezdett. A bíró kinyitotta az ablakot, és szónokolni kezdett, hogy ,.Emberek, menjenek csak szépen haza. maid én intézkedek. hogy a lobogót hamarosan megkapják.” De azok erre se tágítottak, hanem ilyesféle szavakat vágtak a fejéhez: — Zászló nélkül nem megyünk, inkább itt döglünk meg ... — Az Ördög menjen az ördögbe! . . . — Ne intézkedjen, hanem a lobogót adja vissza! . . . ■■assan dél is elmúlt, de mi még mindig nem mozdultunk. Egyre többen és többen lettünk, mert a tanyákon az a hír terjedt el, hogy a faluban kitört a forradalom, mire a béresek is otthagyták a gazdájukat. Ahogy múlt az idő, mindjobban elkeseredett lett a hangulat, mert az éhség is bántott már bennünket. Azért nagyon szép dolog volt, hogy az evés kedvéért senki nem ment haza közülünk, még az asszonyok is ott voltak, és ők kiabáltak leghangosabban. A szolgabíró nem mert semmit csinálni, csak kuksolt a lefüggönyözött ablak mögött. Csendőrnek színét se lehetett látni. Ügy két óra tájban azután hírül hozta valaki, hogy a Nagy utcán, az állomás felől egy század katona jön rohamlépésben. Először nem akartuk elhinni, hogy katonákat hoznak ellenünk, pedig csakugyan igaz volt a híradás. Nemsokára feltűnt az utca végén a század, ahogy szuronyszegezve 18
