Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám)
1980-02-23 / 4. szám
mét? Csitt! Azt egy cseléd lopta el urától, s a zsibárus éppen nem siet azt eladni, mert az illető tulajdonos szép jutalmat fizet majd le az illető hajhásznak, és ismét visszakapja zekéjét, azon egy parányi föltét alatt, hogy a tolvajt ne kívánja megtudni. És ezen csinos asszonyi krispin nehéz zöld selyemből? Ennek furcsa története van. Egy szegény tisztviselő húsz forintot adott nejének, valamely egyszerű téli öltöny vásárlására. Az asszonyka azonban kénytelen negyven forintos krispint venni, mert legjobb barátnéja harmincöt forintost visel; a férj nem értvén az effélékhez, elhiszi nejének, hogy a krispin csak húsz forintba került. Ámde az idő múlik, s a zsidó kalmár kérlelhetetlenül sürgeti a krispinre adósságul fönnmaradt húsz forint lefizetését. A szegény asszony szerencsére oly igen erkölcsös, hogy szépségéhez nem akart segélyért folyamodni, hanem a krispint — zsibárusnak adja el húsz forintért, s férjével elhiteti, hogy a cseléd gondatlansága miatt ellopták. A cseléd aztán természetesen kissé megveretik, s a szolgálatból elűzetik, és a házaspár közt az áldott béke továbbra is megmarad. De hát e különálló fogason vajon mit jelentnek e különböző kelméjű, de, mint látszik, egy testre szabatott asszonyi öltönyök? Furcsa történetke lehet velők kapcsolatban. Nézzük meg közelebbről. Az első szegen kurta kék karton szoknya függ, nagyvirágú sárga kendő és cifra tulipános ködmen; a második szeg üres; a harmadik szegen csipkével szegélyezett selyemruha látható; a negyediken pedig kerek gallérú selyemköpeny, s fölötte tollas bársonykalap és alatta bársonytopány, míg az első szeg alatt magos sarkú vörös csizma szemlélhető. Szemeink akaratlanul is hosszabb ideig maradván függve e ruhákon, az öreg zsibárus e szókkal fordult hozzánk: — Nem ok nélkül tekinti ön oly kitűnő figyelemmel e ruhagyűjteményt, mert története valóban némi érdekkel bír, s örömest elmondom önnek, ha azzal kedvét találhatom. Három év előtt egy gyönyörű barna falusi lyányka jött hozzám, csinos, finom és divatos szabású gyapotszövetű hosszú ruhában, s az első szegen függő parasztos öltönydarabokat a vörös csizmával együtt igen jutalmas áron sajátomul hagyta itt. Szavaiból értém, hogy négy hónap előtt jött faluról Budapestre, szolgálatot keresni, hogy megtakarítandó bérecskéjével idővel falujában kis gazdaságát elrendezhesse, ha pártáját fejkötővel váltandja föl. Négy hónap múlva egy vagyonos úr szobalyányul fogadta őt meg hitvese mellé, s Panna a parasztöltönyt eladván szobalány lett és Nettinek hivatá magát. Ekkor mondám feleségemnek: meglásd, Rebeka, ezen lyány egypár év múlva selyemköpenyben fog járni. Nőm nem hitte, s fogadtunk, miután Nettit megkértem, hogy idővel eladandó ócska ruháit mindenkor csak hozzám hozza. És én a fogadást megnyertem. Netti asszonya darab idő múlva olyasmit vélt észrevenni, mintha szobalánya kitűnő kegyét bírná férjének, s azért őt szolgálatából elbocsátá. Gyanúja hihetőleg alaptalan volt, mert a jószívű férj a méltatlanul elűzetett lyánynak, csupán igazságszeretetből, szállást bérlett, s gyakran látogatásokat tett nála, csupán tudakozás végett, hogy vajon talált-é már más illő szolgálatot? Végre az úr meguná a sok tudakozódást és látogatásit megszüntette. Netti unni kezdé magát, s mivel a munkától elszokott, tehát időtöltésül gyakran sétálni járt, és gyapotszövetű ruháját, Ígérete szerint, eladá nálam, mert sétálgatni, ha csak lehet, selyemruhában szeretnek a Nettik. E ruhát én a második szegre akasztám, mely jelenleg üres. Netti a magányos lakást csakhamar megunta és egy asszonysághoz költözött, kit ő „néninek” nevezett, míg az őt „Ninának” szólítá. Ekkor a tél bekövetkezett, s Nina hozzám hozá a selyemruhát, mely itt a harmadik fogason függ, és csinos selyemköpenyt vásárla magának. Én tehát a fogadásomat megnyerém, s már szinte feledni kezdém az egész történetkét, midőn két hónap előtt Panna- Netti-Nina hozzám jőve, s a selyemköpenyt kalapostul eladá, s a gyapotruhát vissza vásáriá. Oly beteges színe volt szegénynek, hogy valóban szívemből megszántam őt és igen olcsón odaadám neki a kopott gyapotruhát. Uram, száz ehhez hasonló történetkét beszélhetnék önnek ócska ruháimról. Alig mondá ki e szókat az öreg zsibárus, és ímé. belép hitvese, Rebeka, s egy rongyos gyapotruhát nyújt neki e szavakkal: — A . . . -i kórházból jövök, s N. betegápolótól ezen ruhát vettem. Ismered-é még? A szegény Panni-Netti-Nina meghalt. Hány ily szomorú történetet mondhatnának el Budapest kórházai?! 19
