Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám)

1980-02-23 / 4. szám

Aki valamely város lakosaival bővebben óhajt megismerkedni, annak gyakran meg kell fordulnia utcákon és oly helyeken, hol a népélet minden tettetés nélkül egészen a maga eredetiségében mutatkozik. Ily célú sétáink gyakran az úgynevezett Zsidópiacra is vezérük lépteinket, mely a Nagyhíd utca irányában terül el és a Váci úttal kapcsolatban van. S különösen a Váci úton, mindkét oldalon nyíló ócska ruhaboltok szokták leginkább figyelmünket magukra vonni. Nem sokat vélünk állítani, mondván, hogy az azokban függő ócska öltönyökből a főváros történeteinek legnagyobb részét el lehetne mondani. Tekintsünk csak kissé körül egy ilyen boltban.

A fogasok első sorát gyermekruhák foglalják el; e vörös gallérú kis köpeny úgyszólván egészen új még, talán meghalt kis tulajdonosa, és anyja vörösre sírta utána szemeit, vagy vörös szalagokat vásárlott búfeledésül a köpenyke árán.

E nehéz habselyemből készült, s meglehetősen elpiszkolt parányi lányruha bizonyosan azon kártékony majomszeretetnek köszöni létét, melynél fogva némely hiú anyák abban keresik, s lelik föl gyönyörűségöket, hogy kis lánygyermekeiket legújabb divat szerint selyembe, s drága bársonyba burkolják, s még csak egyetlen pillanatig sem gondolnak arra, vajon szorgalmok után élő férjeik megbírják-é az ily szükségtelen terhet. Mit gondolnak ők ezzel! Az elnyűtt selyemruhácskát zsidónak adják, és bársonyöltönykét vásárolnak helyette, hogy büszkén pompázhassanak végig a nevetségig cifra bábbal a Váci utcán; valóban, csak szemcsőt adjatok az ily majmocska kezébe, és kész a kacér hölgy en miniature! Pedig vajmi sok esetben mily

NAGY IGNÁC (1810-1854)

A becsületes, szorgalmas és kizárólag az irodalomból élő újságíró-iró mesterember típusának egyik első képviselője a magyar literatúrában. Keszthelyen született: apja uradalmi tiszttartó volt a gróf Festetics családnál. Iskoláit sokfelé - Gyöngyösön, Újvidéken, Baján, Pécsett és Budán - végezte; Garay János, Frankenburg Adolf és Eötvös József is iskolatársa volt. Huszonhárom éves korában már újságíró, a Regélő munkatársa. Német neveltetést kapott, csak Kisfaludy Károly műveinek a hatására és későbbi feleségének, Halmy Kornéliának a buzdítására határozta el, hogy magyar író lesz. Közben azért „polgári” állást is vállalti a királyi kamara tisztviselője volt, Kossuth pénzügyminiszteri fogalmazóvá nevezte ki, de hivatali elfoglaltsága mellett a korszak valamennyi sajtótermékébe dolgozott. „Tulajdonképpen az okos írók közé tartozott - irta róla Mikszáth Kálmán —, akik nem indulnak eszmények után, nem kergetik tüskön-bokron a halhatatlanságot, megelégszenek, ha míg élnek, jól élnek, s minden igyekezetük oda irányul, eltalálni a közönség ízlését.” Ez sikerült is neki, főleg máig játszott vigjátékával, a Tisztújitás-sal, amelyet 1843-ban mutatott be a Pesti Nemzeti Színház, s a Magyar titkok c. regényével, amely a Sue-féle vadromantikus regénytípus megtestesítője, amely szerzője vallomása szerint életképek sorozatában „a fővárosi élet balgaságait és fogyatkozásait" törekedett kiemelni, s hogy „az olvasási érdeket növeljem, ezen egyes életképeket a regényesség vörös fonalával szőttem át”. A szabadságharc és bu-' kása nem hagyott nyomot az életében: 1849 novemberében megindította a Hölgyfutár-t. Több üldözött író írása itt jelent meg először. Pesten halt meg.

D. M.

fi SZOLGÁLÓ

állapotban láthatni az ily bábocskákat otthon. Öltözetök szennyes és keshedt, arcok mosdatlan, hajok borzas, mint őszkor hajtóvadászát után a tarló, és ágyok a vacok nevet is alig érdemli meg, eledelük pedig ízetlen és szegényes, mert a mamának ezer baja van a gallérkákkal, kis kesztyűvel, fátyolkával és parányi kalappal, hogy délutáni sétájára illő pompában vihesse magával a lánykát, kinek utoljára úgy vérévé válik ezen életmód, hogy idővel üres agyú cicomabáb lesz belőle, ki mint asszony házakörét rendetlenül tartja, ügyeit cselédre bízza, az utcán nagy pompát csap és otthon általános plengyeséggel bosszantja a rendszerető férjet.

De nézzünk alább: e parányi sarkantyús csizma viselőjének hihetőleg Árpád vagy Tuhutum nevet adtak gyöngéd érzelmű szülei, s már hároméves korában pengő sarkantyút verettek csizmájára, s csak azt sajnálták, hogy bajuszt és pipát nem ragaszthatnak orra alá és szájába, hogy tökéletes leventét csinálhassanak a szegény beteges és gyönge kisfiúból, ki e sarkantyú miatt többször belyuggatá fejét, s leventesége dacára öröklött görvélybaj miatt idő előtt sírba hanyatlott.

E nagy sárga kabát, melyen még csak nyomát sem láthatni a szőrnek, de annál több tentafoltot, bizonyosan oly szegény férfinak tulajdona volt, kiből szülei erővel urat akartak faragni, s ki mivel fát vágni nem tanult, és magán sem engedett fát vágni, végre oda jutott, hogy meleg öltönye árán fekete kenyeret volt kénytelen vásárlani, s most talán kórházban könyörög istenéhez, hogy őt kínjaitól minél előbb örökre szabadítsa föl, mert ha meggyógyulván, a kórházból kiszabadul és koldulni bátorkodik, hogy meztelen testét elfödhesse, becsukják őt mint korhelyt, és zsuppon viszik ki a városból, mivel nem Budapestten született, következésképp az itteni csekély erejű jótékony intézetek pártfogására nem számolhat.

Mily helyke elbízottsággal néz le rá a mellette függő fényes gombú divatos zöld frakk, mintha szinte óvakodnék, hogy vele valamiképp közelebb érintkezésbe ne jöjjön. Pedig vajon kié volt e frakk? Bizonyosan valamely kövezetrontó uracsé, mert elején égés nyomai láthatók, miket a nélkülözhetetlen cigaró okozott, mit sok gyermekifjú a sokkal előbb és szükségesb emlő helyett szívogat napjainkban. Ha ezen frakk birtokosa minden hónapban csak egyetlen este nem menne kávéházba a játékasztal mellé, úgy az elnyűtt kabát szerencsétlen tulajdonosából boldog és hasznos polgárt képezhetne.

De hát ama gyönyörű, s majd egészen új zeke mért van oly gondosan elrejtve a zugolyban, holott éppen az vonzhatná magára leginkább a venni akarók figyel-18