Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám)
1980-10-18 / 21. szám
LŐRINC PÁL JENKOVSZKY IVAN RAJZA A büszke kis csizma szomorúan látta, miként ráncosodik meg szép piros bőre. Talán el is égett volna, ha nem jönnek az égre sűrű fekete felhőnyájak és nem állják útját az öreg napnak. A büszke kis csizma hétszer is megbánta már, hogy világgá indult, mert a nagy meleg után most sűrű jégeső kezdte verni a földet és ebből neki is kijutott. Egy öklömnyi jég úgy orron vágta, hogy azt hitte, menten vége lesz. Talán vége is lett volna, ha nem jön épp arra hazafelé a vásárból Csiriz Márton, és nem hallja meg a siránkozó, világjáró kis csizma jajgatását. Csiriz Márton is örült, hogy megtalálta a hűtlen fél csizmát, s boldogan vitte haza. Otthon szépen visszakalapálta az oldalát, finom kenőccsel bekente esőverte bőrét, és puha posztóval szép fényesre dörzsölte. A kis csizma érezte, hogy tér vissza Csiriz Márton keze nyomán újra bőrébe az élet. Mikor olyan szép lett, mint jobblábas testvére, visszakerült az ablakpárkányra. A jobblábas csizma haragosan fordult el világjáró testvérétől, és csak akkor fordult vissza, amikor Csiriz Márton kibékítette egymással őket. Azóta boldogan élnek egymás mellett Csiriz Márton unokájának a lábán, és vidáman rúgják a port, hacsak azóta el nem szakadt a talpuk. Világjáró kis csizma Egyszer volt, hol nem ^blt még az üveghegyen is túl, volt egy kis falu. Ügy hívták, hogy Kaptafa falu. Ebben a faluban lakott Csiriz Márton csizmadiamester. Híres ember volt. Nem tudott senki olyan szép csizmát készíteni, mint ő. Még a királyok is nála csináltatták aranyos csizmájukat, ha tak volna még királyok vidéken. Mivelhogy nem tett arrafelé egy Üig király sem, így hát a falubeliek l^hát díszítette Csiriz Márton keze munkája. x , Történt egyszer* hogy unokájának csinált egy pár picike, kopogós, piros csizmát De olyat, hogy abban me| r^aga Csiriz Márton is elgyönyi^ödött. — No, ezt kiteszem ,az%ablakba — mondta Má3Km ajeleségének. — Ilyen szépet még úgysem láttak a falubeliek. Ezzel már fel is rakta az ablakpái kányra. A két csizma ott állt egymás mellett, az ablakban. Az arra menők megálltak és dicsérték szépségüket. A két kis csizma egy darabig szótlanul hallgatta a sok dicséretet, de egyszer csak megszólalt a ballábas. — Ide figyelj, testvér! Hallottad, mit mondanak az emberek? Mi nem vagyunk csak olyan közönséges csizmák. Mi szépek vagyunk. Nem rúghatjuk naphosszat a port, nem kenhetjük össze magunkat derékig sárral. Gyere, menjünk világgá! Keresünk egy olyan falut, ahol szépségünkhöz méltóan bánnak majd velünk. — Már hogyan mehetnénk — felelt a jobblábas. Mi nem azért lettünk szépek, hogy világcsavargók legyünk. Csiriz Márton velünk akar örömet szerezni kis unokájának. — Engem ugyan nem húz egy parasztgyerek sem a lábára! — felelte büszkén a ballábas. — Ha nem jössz velem, elmegyek egyedül! Ezzel már le is ugrott az ablakpárkányról és elindult kifelé. A kapufélfa csodálkozva nézte. Nem is tudta megállni, hogy utána ne kiáltson.- — A testvéredet hol hagyjad, kis csizma? A kis csizma válaszra sem méltatta a kapufélfát. Még jobban kihúzta magát és kopogósán nekivágott a nap széles aranyszőnyegével terített országúinak. Ment, mendegélt vidáman, egyenesen az út közepén. Már közel járt a falu széléhez, amikor kocsizörgést hallott a háta mögött. De a büszke kis csizmának esze ágában sem volt kitérni. A kocsi egyre közeledett. A lovacska már meszsziről kiáltott az előtte sétáló kis csizmának: — Vigyázz az útból kis csizma! — Még, hogy én vigyázzak, aki legszebb vagyok a csizmák között. Én térjek ki egy szénás szekér elől? Azt már nem! -y morgott magában mérgesen a kis csizma és még büszkébben ment tovább. De alig ment egy pár lépést, amikor hatalmas rúgást érzett az oldalában, amit a lovacskától kapott, és már repült is az országút közepéről egyenest az árok fenekére. — Jaj-jaj! — nyöszörgött a kis csizma — betörték az oldalamat, fel sem bírok állni, hogy megyek el most a világ másik falujába? Horpadt oldalával nekidőlt az árok falának és keserves sírásba kezdett. Amíg a kicsi csizma sírt az árok fenekén, a jó öreg nap felért az ég tetejére és zsákjából olyan meleget borított a földre, hogy a kis csizma azt hitte, menten megég. TAMKÓ SIRATÓ KÁROLY Hárman (kis groteszk) A fecske a kecske és a kecsege egy nagy hegyről jöttek lefele. A fecske: fecsegett a kecske: mekegett a kecsege: kecsegett. Egy kék részegítően szép tóhoz jutottak. Mámorukban ők ott összegabalyodtak. ölelgetni kezdték egymást váltig: azt sem tudták végül melyik — az egyik és melyik — a másik! Egymásba vígan beledaloltak : a fecske — kecsege a kecske — fecsege a kecsege — mecsege! WEÖRES SÁNDOR Tudok száraz ágról... Tudok száraz ágról piros almát adni, vízbe vetett magból hajdinát aratni, . négyökrös szekeret gyöngykagylóba zárni; csak egyet nem tudok: a lányokkal bánni. 26
