Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám)
1980-10-04 / 20. szám
A világhírű Lehner kvartett utolsó élő tagja SMILOVITS JÓZSEF Smilovits József Budapestre látogatott. Magas kora ellenére időről időre megteszi a fárasztó repülőutat Mexikóból Magyarországra. — Ó, régen többször körülutaztam a világot a kvartettel, a hegedűmmel. Most művészkörút helyett, a másoknak szerezhető gyönyörűség helyett, egy kicsit a magam reparálására, egészségi okokból jöttem. Micsoda különbség körutazás és körutazás között! Amíg ezt mondja, a szemében bölcs és finom önirónia csillog, s persze az öröm is, hogy újra itthon van. Legutóbb öt esztendeje járt Budapesten, és elhozta előző évben elhunyt felesége adományát a Magyar Nemzeti Galériának : Munkácsy Zálogház című festményének egyik változatát. — Most elzarándokoltam a képhez, mely mindig újra megrendít. A nagy talentumú művész, Reményi Ede zálogházba viszi a hegedűjét. Milyen csodálatos festmény, mennyire értette Munkácsy a másik művész szenvedését. És az ön hegedűje? Az 1756-os Stradivarija? Előveszi-e még vajon? — Hát persze! Szoktam játszani. De képzelje: elestem, megütöttem két ujjam és most ezzel a nyavalyás bal kezemmel nehézségeim vannak. Aztán hangnemet vált, s derűsen beszél azokról az időkről, amikor a keze, az ujjai pompásan engedelmeskedtek. Mesél a három felejthetetlen társról, a kvartett immár elhunyt tagjairól, Lehner Jenőről, Róth Sándorról, Hartmann Imréről. Milyen remekül értették egymást, s együtt a zene legigényesebb műfaját, a vonósnégyest! Mi mindent fölidéz csapongva, rögtönözve! Egy szereplést Londonban, amikoris a Buckingham Palotában játszottak a királyi család előtt. Két kislány hallgatta őket nagy figyelmesen. Az egyik ma Anglia királynője. Milyen nagyszerű barátai voltak Fritz Kreislertől Szigeti Józsefig, Pablo Casalstól Tóth Aladárig. Majd a múltról áttér nem is a jelenre, hanem a jövőre, a tanítványaira. Exportigazgató és egyesületi elnök: KÉMÉNY MICHEL Még tavaly kaptam ajándékba egy sokszorosított kéziratot: Barrey Emil előadását, a címe: Paris miagyar kövei. Kiadta: a Magyar Nyelv és Kultúra Franciaországi Baráti Köre. Legszívesebben minden Párizsba induló magyar* kezébe adnám: hiszen jó néhány hétre való barangolási kalauzt kapnának, megismerkedhetnének II. Rákóczi Ferenc, Liszt Ferenc, Ady Endre, Munkácsy Mihály, Paál László, Zichy Mihály és mások párizsi emlékeivel. S ezen kívül sok kevésbé ismert, de fontos magyar vonatkozású épülettel, utcával, térrel, emléktáblával. A címlapon ott állt a kiadó neve: Michel Kemény. •— Hogyan került Franciaországba? — 1938 végén jöttem el Magyarországról, egy évig Angliában, majd tíz évig Spanyolországban éltem. Aztán Franciaországban telepedtem le. Szülőhazámmal mindmáig megmaradtak a jó kapcsolataim, a rokonok, a barátok és a hivatásom révén. Persze, más a helyzete annak, aki rokonlátogatásra megy haza, mert akkor mintegy szabadságon van, s más a helyzete annak, aki csak üzleti tárgyalásokra érkezik Budapestre. Mindkét esetben csak egy szeletét láthatja a magyar társadalomnak. Én mindkét formáját gyakorlom a hazalátogatásnak, s ezért talán szélesebb és reálisabb kép alakult ki bennem a mai Magyarországról. Ma már nem érzem magamat otthon sem idegenebbnek, sem otthonosabbnak, mint Franciaországban. Jelenleg egy nemzetközi exportvállalat igazgatója vagyok, és szabad időmben festegetek. — És elnöke a Magyar Nyelv és Kultúra Franciaországi Baráti Körének. — Igen, de nem ez az első magyar egyesület, melynek az elnöke vagyok. Zöldhelyi Miklós, aki General Santiago néven Spanyolországban harcolt a nemzetközi brigádokban és Colonel Michel néven a francia ellenállásban a Nizzát felszabadító csapatokat vezényelte, 1950-ben elvitt a Világosság Szocialista Kultúrcsoportba, amelyet még Diener Dénes József és Bőhm Vilmos alapított 1924- ben. A 10—15 egyesületi tag — nagyrészt 1918—20-as emigránsok — hetente egyszer jött össze, de sajnos, egyetértés nem uralkodott közöttük. Mivel én új ember voltam, senki sem tudott rám semmi rosszat mondani, így aztán megválasztottak elnöknek. Előadásokat tartottunk, kulturális műsorokat szerveztünk. Most a Baráti Kört vezetem, ahová eljár szinte az egész párizsi magyar kolónia. — A külföldön élő magyarok egy töredéke szembenáll a mai Magyarországgal. — Ilyenek is akadnak, de nemegyszer meglepő emberi érzelmek kerülnek a felszínre. Egy ismerősömet annak idején a fasizmus alatt a németek deportálták, majd hadifogságba került, később pedig tiltott határátlépés miatt börtönbüntetésre ítélték. 1956-ban azzal a szándékkal jött külföldre, hogy véglegesen szakít Magyarországgal, s keres egy olyan országot, ahol nincs politika. Rhodesiába vándorolt ki. Hogy jól választott-e vagy sem, persze más kérdés. Nos, ez az ismerősöm hallatlan karriert csinált, befolyásos ipari vezető lett. A hetvenes években aztán, amikor Párizsban járt egy kiállításon, s a magyar standon felfedezett néhány gépet, amit használni tudtak volna Afrikában. Azonnal odavitte a kollégáit, akik meg is vásá-14
