Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám)
1980-10-04 / 20. szám
alkotásélményt, nem eléggé mozgósító jellegű. Általános igényként fogalmazták meg — Széchenyi szavaival szólva — hogy „a jól elrendelt munka a nemzeti gazdaság talpköve”. Az utóbbi években az üzemekben a munkaidő csökkent, a munkahét 44 órás lett. A szabad idő azonban még korántsem igazi szabad idő. Az emberek ekkor dolgoznak a kisegítő háztáji gazdaságban, ekkor űzik a mellékfoglalkozást, a nők ekkor vannak elfoglalva a háztartással. A szabad idő legjelentősebb részét a tömegkultúra gépi eszközei — rádió, televízió, magnó — kötik le, s a társas élet, szórakozás, művelődés közösségi formái feltűnően visszaszorultak. Vitathatatlan, hogy a jóllakottság érzését megismerték a tömegek és széles körben elterjedt az igényes ruházkodás is. Ennek eredményeként a munkásság ugyanannyit vagy kevesebbet költ a táplálkozásra és ruházkodásra, mint korábban, azaz a fogyasztás e területen telítődött. Más a helyzet a lakásokkal, ma még nincs elegendő számú és komfortfokozatú lakás. „Változatlanul a legfontosabb feladat a munkások, a több gyermekes és fiatal családok igényeinek kielégítése, lakáshoz jutásuk feltételeinek javítása” — mondotta ki a párt XII. kongresszusa. A korszerű életmód és műveltség elterjedésének, növekedésének egyik alapfeltétele a lakáshelyzet javulása. A következő évtizedben a munkásság létszáma csak kismértékben gyarapodik; maguk a munkaképes korba lépő nemzedékek lesznek kisebb létszámúak. A nyolcvanas években megy végbe a munkásosztály finomszerkezeti átrendeződése. A profilrendezések, a termékszerkezet skálájának szűkülése karakterisztikusabb arculatú munkáscsoportokat hoz létre. Az alapműveltség, képzettség növekedésével az osztályon belül megnő a kvalifikáltabb rétegek aránya. Ahogy egyenletesebbé válik az alapvető népgazdasági ágak technikai színvonala, közeledni fognak egymáshoz különböző társadalmi csoportok. E közeledést elősegíti majd, ha egyenlőbbé válnak a társadalmi esélyek. Ennek anyagi és szellemi bázisát is az infrastruktúra teremti meg — a lakáshelyzet, egészségügy, oktatás, közművelődés, lakossági szolgáltatás fejlesztése — ily módon szaporítva az új módon élni tudó, kiművelt emberfők sokaságát. SZPIRULISZ ILDIKÓ eredményes úton jártunk. Bízunk abban, hogy mindazok a tényezők, amelyek az egyház saját területén saját erkölcsi befektetését elősegítették, a jövőben is egyre jobban megvalósulhatnak. Az egyház és állam viszonyának alakulásában az elmúlt harminc évet, mint a kibontakozáshoz vezető közös és küzdelmes erőfeszítést kell felfognunk, melynek eredményéért olykor türelmesnek kellett lennünk. Ma már tisztultabb légkörben ismét fel akarjuk mérni a teendőket, és egymással kezet fogva igazi szövetségi politikában, testvéri együttműködésben kívánjuk építeni új, boldogabb jövőnket. Ebben reménykedünk, s ezért még inkább merjük kijelenteni a 30. évforduló alkalmával, hogy a katolikus egyház a nép érdekében kívánja teljesíteni evangéliumi küldetését, az új embert, az új társadalomban szolgálni. A Magyar Katolikus Püspöki Kar A VATIKÁN POLITIKÁJA Beszélgetés Lukács Józseffel a Filozófiai Intézet igazgatójával — Köztudott, hogy II. János Pál trónra lépése idején bizonyos nyugati körök nagy reményeket fűztek az általuk harcosnak titulált lengyel egyház képviselőjéhez. Most pedig ugyanezek a körök egyre inkább elégedetlenségüknek adnak kifejezést, mivel a pápa sok tekintetben nem csatlakozik a hidegháborús kampányhoz. Mintha a pápa — távolságot tartva a szocialista országok, illetve az említett nyugati körök között —, a katolikus egyház önálló szerepe mellett tenné le a voksát. — Kézenfekvő, hogy a Vatikánnak ma nem egyetlen társadalmi rendhez kell a viszonyát meghatároznia, hanem legalább háromféle irányban: a polgári társadalmakhoz, a szocialista társadalmi rendszerekhez és a harmadik világ népeinek gyakran amorf állapotban levő, kiforratlan viszonyaihoz képest is. Ez elméleti tekintetben is azt jelenti, hogy nehéz olyan általános sémát találni, amely egyaránt használható minden társadalmi rendszerben. Sőt, ennek következtében újra kellett gondolni a politika és a vallás viszonyát a katolicizmuson belül is. Talán éppen ez az a pont, ahol II. János Pál bizonyos fokig új megoldásokkal kísérletezik: amennyiben — ahogyan ezt a Stimmen der Zeit című katolikus folyóirat megállapítja — megpróbál nem közvetlenül politikai eszközökkel politizálni. — Ennek egy jóval energikusabb, határozottabb fellépés felel meg a vallásos eszmék terjesztése, képviselete szintjén, ugyanakkor a pápa politikai tekintetben igyekszik magát kevésbé elkötelezni. Ez persze csak sök ellentmondás árán lehetséges. Külön hangsúlyt kapott például nyilatkozatában a szegények és nélkülözők melletti kiállás szükségessége, ehhez hozzá kell azonban tenni, hogy a felszabadulás teológiáját, amely különösen Latin- Amerikában széles tömegeket tudhat maga mögött, legalábbis közvetve helytelenítette, ahogyan elítélte az erőszak alkalmazását és az elnyomók erőszaka elleni erőszak alkalmazását is. Ez persze vitákat kavart, de beletartozik a pápának abba a koncepciójába, hogy az erkölcsi megújulás, a szív és az akarat megújulása — előfeltétele minden társadalmi változásnak. A pápa — mint ismeretes — szót emelt az emberi jogok védelmének szükségessége mellett. Olykor azonban, amikor lengyel pápáról beszélnek, megfeledkeznek arról, hogy Karol Wojtyla szükségképpen sok olyan dolgot átélt, amit nyugati kollégái nemigen. II. János Pál nemcsak könyvekből ismerkedett meg a marxizmussal és a szocializmussal és — jóllehet természetesen számos kritikai fenntartása van viszonyainkkal kapcsolatban — ez a fejlődés bizonyos mértékben rányomta a maga bélyegét az ő emberi fejlődésére is. Ezen természetesen nem az értendő, hogy kevésbé katolikus, de az már figyelemre méltó, hogy amikor például emberi jogokról beszél, bírálja a tőkés kizsákmányolást is, magától értetődőnek tartja az embernek a munkához való elemi jogát, amit Nyugaton többnyire figyelmen kívül hagynak; vagy, hogy amikor a vallásszabadságról beszél, egyben a lelkiismereti szabadságról is szól, ami közvetve a nem vallásos nézetek hirdetésének a szabadságát is jelenti — jóllehet a pápától nem lehet elvárni, hogy ne óvjon az ateizmus „veszélyétől”. — Igaz, a pápa a teológiában határozottan fellépett az egyházi konzervatizmus bírálói ellen, ismét elítélte a válást, a születésszabályozás minden formáját, megerősítette a papi nőtlenség kötelezettségét. De tény az is, hogy számos megnyilatkozásában az enyhülés pártjára állt a hidegháborúval szemben, a maga módján mérsékelni próbálta az ellentéteket. — Tehát élettapasztalataiból is következik az, hogy újrafogalmazta a szocializmushoz és a kapitalizmushoz való viszonyát, s nem tudja többé egykönnyen elfogadni a polgári társadalom különböző modelljeit — miközben természetesen egyháza számos más képviselőjével egyetemben fenntartásai vannak a szocialista társadalom realitásával szemben is, de társadalmi tényként fogadja el a más világnézetűek létét és tevékenységét ebben a világban. — A katolikus egyház központjának politikai el nem kötelezettségére a következő periódusban nagy teherpróba vár — mert ezt az el nem kötelezettséget különböző irányokban próbálják megszüntetni. Ilyen kísérletre kerülhet sor polgári oldalról, de fennáll annak a szükségessége is, hogy a szociális kérdéseket a katolikus egyházon belül alaposabban, mélyebben megvitassák, számot vetve azokkal a keresztény rétegekkel, amelyek valamiképpen a szocializmusra orientálódtak. — Ezért ezekben az állásfoglalásokban várhatóan sok lesz az eklektikus elem. Végső soron azonban, ha a békés együttélés elve felülkerekedik ebben a rendkívül bonyolult helyzetben, akkor a katolikus egyházon belül is kedvezően dőlnek el ezek a kérdések. — ön szerint a vatikáni politika — amenynyiben egyáltalán egységes, önálló vatikáni politikáról beszélhetünk — több dimenziójú terület. Természetesen bennünket itt, Magyarországon elsősorban a Vatikán és a szocialista országok kapcsolata érdekel a leginkább. — Természetesen senki sem lát a jövőbe, bizonyos jelekből azonban lehet egy s másra • következtetnünk. II. János Pálnak például módjában állott változtatni külügyi kormányzatán. Az történt, hogy a vatikáni külügyek vezetője, Agostino Casaroli bíboros — akinek a legtevókenyebb szerepe volt a szocialista országokkal kialakított egyezmények létrehozásában, aki Magyarországon is oly sűrűn járt, akinek sok vonatkozásban köszönhető a Mindszenty-probléma rendezése is, nos, Casaroli ebből a belső vitából megerősödve került ki, a Vatikán államtitkára lett, ami gyakorlatilag a miniszterelnöki posztnak felel meg. — Ebből — és más jelekből — arra következtetek, hogy a szocialista országokkal kapcsolatos politikában lényeges változások nemigen várhatók. Az azonban valószínű, hogy elismerve ugyan az állam és egyház szétválasztását Magyarországon s azt, hogy a legfőbb szuverén közjogi hatalom a magyar állam — a lelkek fölötti hatalom megszerzéséért II. János Pál idején többet igyekeznek majd tenni, mint eddig. Ez azonban — véleményem szerint — nem zárja ki azt, hogy a hívők és nemhivők összefogjanak a béke. megőrzéséért, szociális vívmányaink védelméért és továbbfejlesztéséért, a család jólétéért és belső védelméért, a személyiség kibontakozásáért s e más-más motívumoktól vezérelt együttműködés közben egymással baráti párbeszédet folytassanak. KOLLAR ISTVÁN 7 4
