Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám)

1980-10-04 / 20. szám

Hazánk a nyolcvanas években

A MUNKÁSOSZTÁLY

A magyar társadalom szerkezeti átalakulásának nagy tömegeket mozgató, látványos korszaka a hetvenes évekre befejeződött. 1941-ben a magyar munkásság egyharmada dolgozott az iparban, építőiparban, hetven százalék volt a „grófi szérűk” bérmunkásainak, a személyes szolgálatokat teljesítő cselédeknek az aránya és egy csekély hányad állt kereskedelmi, szolgáltatási vállalatok alkalmazásában. A hetvenes évek közepén a munkásságon belül 56 százalék volt az ipari, építőipari munkások, hat százalék az agrármunkások és 32 százalék a szolgáltatásban (kereskedelem, szállítás, lakossági ellátás) dolgozók aránya. Magyarország gazdaságában és társadalmában tehát kialakult az ipari-agrár szerkezet.

Az iparosítás korszakának lezárulásával, az alacsony népszaporulat következményeként a munkásosztály számbelileg nem növekedett tovább. Ma már más társadalmi rétegek és csoportok sem képezik jelentős mértékben a munkásság utánpótlását. A hetvenes években az ipar fejlődése megtorpant, de a mezőgazdaság iparosodása gyorsan haladt előre, tehát ott már nincs felesleges munkaerő. A munkaképes korú nők döntő többsége is bekapcsolódott a társadalmilag szervezett munkába: a magyar munkásság felét nők alkotják. A munkásosztály az újonnan munkába lépő ifjú nemzedékből tölti fel sorait. A munkások átlag életkora 34 év és a mai munkások többsége 1945 után született.

A hetvenes években a társadalmi mobilitás új irányokat mutat. A szakmunkások társadalmi „zártsága”, önutánpótlása ugyan változatlan, de eddig többnyire a férfiak szereztek szakképzettséget, ma pedig a munkások lányainak egy része is szakmunkássá válik. A betanított munkások utánpótlásának a fele paraszti származású és a többsége nő. E munkáscsoport növekedése az utóbbi évtizedben különösen felgyorsult. Az ipari nagyüzemi munkába való beilleszkedés ma még általában a betanított munkával kezdődik. A gépesítetlen segédmunkákra a viszonylag kedvező

KÖLCSÖNÖS MEGÉRTÉS ÉS FELELŐSSÉG

Részlet a Magyar Katolikus Püspöki Kar nyilatkozatából

Harmincadik évfordulóját ünnepeljük annak, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Kar és a Magyar Népköztársaság Kormánya között létrejött az első megállapodás, melyet később az Apostoli Szentszékkel való részleges megegyezés és a mindig teljesebb egyetértés megnyilatkozásai követtek.

bérek ellenére is az utóbbi évtizedben kevesen jelentkeztek. Csupán marginális helyzetű társadalmi rétegek vállalkoznak e tevékenységekre, és csak sok zökkenővel tudnak beilleszkedni a nagyüzemi munkarendbe. Egyre több munkás igyekszik szakképzettséget szerezni. A társadalmi vizsgálódások azt jelzik, hogy az ifjú munkások zöme tíz év alatt egy lépcsőfokkal feljebb lépett. A betanított munkásokból szakmunkás, a segédmunkásokból betanított munkás lett. Iskolarendszerünk további reformja, az általános műveltség gyarapodása lehetővé teheti majd a több lépcsős előrejutást, a szakképzettség gyorsabb növekedését.

Az értelmiségen belül történelmi őrségváltás zajlott le: soraiba tízezrével áramlottak munkások, parasztok és a gyermekeik. Ez az áramlás a hetvenes években lelassult. Most a nők jelentek meg tömegesen a különböző értelmiségi pályákon, egy-egy pálya, például a pedagógusi, elnőiesedett. Ki kell alakítanunk a nemek közti arányok egyenletesebb elosztását s fokoznunk kell az értelmiség nyitottságát. Ez csak komplex módon valósítható meg: a lakáshelyzet javításával, az oktatás, közművelődés intézményeinek, módszereinek fejlesztésével, korszerű életmód minták terjesztésével.

A gyors iparosítás nagy tömegeket vonzott a falvakból a városokba, a városi lakosság részaránya elérte a hatvan százalékot. Sokan városi munkát vállaltak, de továbbra is falun laknak. Egymillió munkás jár be, ingázik munkahelye és lakóhelye között naponta vagy hetente, 'kéthetente. Életmódjukban ötvöződnek a falusi és urbánus élet elemei: ipari üzemben dolgoznak, de otthon szabad idejükben kertet, kisgazdaságot művelnek, állatokat tenyésztenek. Összekötő kapcsot képeznek város és falu között, s munkahelyi tapasztalataik révén új színekkel gazdagítják a falusi életet. A tömegközlekedés további fejlesztésével, a falvak infrastruktúrájának kiépítésével e társadalmi csoport terhei könnyebbek lehetnek, életmódjuk is gazdagodhat.

Mai visszapillantásunk arról győzhet meg bennünket, hogy harminc év folyamán az egyház valláserkölcsi és evangéliumi küldetésének tudatában a hívők egyre inkább hozzájárultak a szocialista társadalom célkitűzéseihez, a teljesebb demokrácia, az emberibb emberségre való törekvés elősegítésének akarásában. így alakulhatott ki a mai állapot, amely az egyház és állam viszonyának értelmezésében már túljutott azon a kezdeti fogalmi megjelölésen, hogy az egyház és állam között kölcsönös jóviszony áll fenn. A legilletékesebbek szavaival ima már inkább azt kell megállapítanunk, hogy az egyház és az állam viszonyát a magyar haza javáért küzdők közösségének kölcsönös megértése és felelőssége fejezi ki. A jóviszony egyre tökéletesebb összefogássá, a közös úton való haladássá, egyszóval különböző motívumok alapján indokolt emberibb felelősségvállalássá lett. El kell ismernünk, hogy az egybetalál-A nagyipari tömegtermelés térhódítása hazánkban is megteremtette és elterjesztette a specializált szakmunkás típusát, de léteznek még — bár egyre kevesebben — sokoldalúan képzett gyáripari szakmunkások is. A villamosítás, a motorizáció megnövelte a műszerész szakmák, a motor-, tv- és rádiószerelő presztízsét és ázsióját. A legtöbben — különösen a fiúk — ezeket a szakmákat kívánják elsajátítani. A lányok körében pedig a szolgáltatási szakmák a népszerűek. Azért is választják ezeket a szakmákat, mert a szerelő, építő, szolgáltató tevékenységre igen nagy szüksége van a lakosságnak, s éppen ezért ezekben a szakmákban mellékfoglalkozásra, többletjövedelemre tehetnek szert. A nehezebb. kedvezőtlen körülményeket kínáló munkahelyek nem vonzzák a fiatalokat, így aztán például a bányászok, kohászok átlagéletkora egyre nő. A munkaerőgondokat csak a technikai fejlődés, a munkakörülmények javulása oldhatja meg.

Mielőtt az ember kitanulja a szakmáját, előbb az általános műveltséget sajátítja el — különböző mélységben. A magyar munkásság körében legtöbben az általános iskolát és az erre épülő szakmunkásképző intézeteket végezték el. A műveltséget és a szakképzettséget csak úgy növelhetjük, ha az általános iskolát el nem végző fiatalok pár százalékos arányát teljesen visszaszorítjuk, a munkás életpálya folyamán történő átképzést, továbbképzést pedig általános társadalmi igénnyé tesszük. A nők esetében ez azt jelenti, hogy 'könnyítenünk kell kettős terhelésüket s ki kell építenünk a nagyüzemi, társadalmi háztartást. Meg kell oldanunk azt a lényeges társadalmi problémát is, hogy bár a technikai fejlődés részekre tagolja a munka egészét, s ezáltal megszűnik a munka sikerélménye, társadalmi célunk viszont az, hogy a személyiség mind teljesebben kibontakozzék, műveltsége gyarapodjék. Munkások vallottak arról, hogy bár munkájuk fizikailag kétségtelenül könnyebbé vált, korszerűsödött, de nem nyújt elegendő

kozás nagy művének kialakításában a magyar kormány messzemenő jóakarása mindig biztosíték volt ahhoz, hogy az egyház a maga útját járva segíteni tudjon az új társadalom felépítésében és megerősödésében.

Az egyház különösképpen a II. Vatikáni Zsinat fényében, csatlakozni kívánt nemzetünk nagy célkitűzései megvalósításához. A hívők és nemhivők közötti világnézeti különbség nem lehet akadály abban, hogy az egyház — az egész nép közösségével együtt — mindenben vállalja az azonosságot, amiben egynek kell lennünk, nevezetesen a társadalmi előrehaladás és felemelkedés, az erkölcsi megtisztulás, a jobb emberi életet teremtő összefogás és különösen a béke megteremtésének kérdéseiben.

A harminc évvel ezelőtt megindított közös útnak megvolt az értelmes megalapozása és az egész emberért sikraszálló célmegjelölése. Ma megnyugvással azt könyvelhetjük el, hogy

6