Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám)
1980-08-09 / 16. szám
Te is tudod, ő is tudja Napfény volt a ringatója, eső volt a dúdoló ja. Nevelője szegény ember, mégis erős, mint a tenger. Csak erősebb, hogyha vágják, tovább él. ha lekaszálják. Akkor is, ha kézzel vágják, akkor is, ha fogak rágják. De hát tudja minden gyerek: miből sütik a kenyeret. A kis kertész Kora reggel talpon vagyok, kis kertembe kiszaladok, várnak énrám a virágok, rózsák, szegfűk, tulipánok. Hogyha beszélni tudnának, tán jóreggelt kívánnának, hangos szóval köszönnének szomszéd kertnek, napnak, szélnek. De én így is értem őket, látom, milyen vígan nőnek, látom, milyen vígan élnek — színnel, illattal beszélnek. Este alusznak a fák is, mind elalszik a virág is, nincs paplanuk, nincs párnájuk, mégis gyönyörű az álmuk. Varázskréta Ismerek egy öregasszonyt, — igazat mondok, nem tréfát — aki egyszer a tavasztól elkérte a varázskrétát. És azóta, mint a tavasz, hegyre — dombra és mezőre, ő is virágokat rajzol kemencére, térítőre. Lehet ősz is, jöhet tél is, olyan csudát tud e kréta, szarkaláb és gólyahír nő, sárgállik a margaréta. Hadd súgok egy titkot néktek, nagy titkot egy kicsi szóban: benne lakik e varázslat, benne, minden tolltartóban. Minden színes ceruzában, vízfestékben és ecsetben — ha akarod, rózsa nyílik, fa ágára levél lebben. Amíg odakünn a tél majd fehér jégvirágát írja, mi idebenn, a szobában, tavaszt írunk a papírra! ZELK ZOLTÁN Bánatmalom változatok egy népdalra „Dunaparton van egy malom, búbánatot őrnek azon, nekem is van egy bánatom, odaviszem, lejáratom.” Ha én elvinném a bánatom, mindig járna az a malom, mindig őrne az a malom, mégse fogyna a bánatom. Szólana is az a molnár: Ahány zsákom, teli van már . . . Ezer éve molnár vagyok, soha még ennyi bánatot! Ezer éve molnár vagyok, egyszer talán meg is halok, fiam sincsen, magam vagyok, ki őrli majd a bánatod? Megőrli majd a fergeteg, el-is-elhordják a szelek, tengereken, hegyormokon lerakódik, mint a korom. Lerakódik, mint a korom, fellegeken, csillagokon, Göncölszekér aranyrúdja, fekete bánat befújta. Fekete föld, fekete ég, zakatol a malomkerék, zúg csak, mindig zúg a malom — holtomban is azt hallgatom. Kis mese a nincs-erdőről Nincsen fája, nincsen bokra, mégis erdő és susog, puha lombokban alusznak mogyorószín mókusok. A nincs-fákon száz nincs-mókus, nincsen-fűben fekszem én, szerelemre, boldogságra nincs-erdőben leltem én. Be boldog lehetnék itten, de hajnalban négy madár csőrébe fogja az erdő négy sarkát és tovaszáll. . . Hull a könnyem, de szívemben rezeg, búg még a derű s olyan édes gyerekhangon, mint a nádihegedű. Gólya, gólya Gólya, gólya, hosszúláb, hol kezdődik a világ? — A tó szélén ring a nád, ott kezdődik a világ . . . ^ Gólya, gólya, hosszúláb, hol ér véget a világ? — Ha az a tó enni ád, egy tóból áll a világ. 26
