Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám)
1980-07-26 / 15. szám
Lakásának falait fehérre meszeltette: Baján töltött gyerekkorát, a falusi házak világát idézve. Művészetének belső síkjait is tiszta fehérbe öltöztette: a kultúrák évezredes törekvéseit, morális parancsait köpetve kristálytiszta gondolatokat formált színné, figurává. „Lámpám talán nem érvényesül modern világunkban, amely oly szörnyűségesen tele van neonokkal, fényszórókkal, reflektorokkal és atomlobbanásokkal...” — írja, mert az ember és természet harmonikus együttélését hirdeti, vallja. Ám folyton folyvást azt tapasztalja, hogy az emberek még egymással sem, még önmagukkal sem tudnak, nem akarnak megbékélni. * Az első világháború idején a franciaországi Bretagne-ban festeget, s mint ellenséges külföldit letartóztatják: 1915—1919. a hadifogolytábor évei. Aztán Budapestről emigrálásra készteti az erősödő antiszemitizmus. Lübeckben telepszik le. Itt kamatoztatja az Iparművészeti Főiskolán tanultakat, s az Itáliában, Franciaországban, Angliában magába szívott művészi élményeket. Megnyeri a városi könyvtár freskópályázatának első díját, majd magánéi középületek díszítésében vesz részt. Bronz- és üveglámpákat, kandelábereket, bútort, kandallót, hímzést, falikárpitot, díszkutat, kerámia faliképet tervez. 1929-ben átköltözik Hamburgba, s itt talál rá igazi műfajára: a helgolandi Akvárium színes üvegablakot rendel tőle. És 1933-ban — a történelem és művészet minő gonosz és infernális játéka! — 37 üvegablakot fest az ohlsdorfi (Hamburg) krematórium számára. A második világháború bombázásait csupán hat ablak élte túl. Bossányi világra néző ablakokat vág körülményei és művészete fehér falába, s emlékeinek, gondolatainak fantáziavilágával népesíti be ablakait, ám a történelem behajtja az ablaktáblákst. Az égetőkemencék emberirtó terveire készülő náci Németországból Angliába menekül. 1936-ban a londoni új egyetem gazdagodik három üvegablakával. 1937-ben az Uxbridge földalatti állomására kerülnek fel Bossányi heraldikus üvegablakai. A londoni West End zsinagóga rózsaablaka is az ő műve. Az indiai Aundh 1. Tűz (festett üvegtábla) 2. Önarckép 3. Shivaji átadja a szent teheneket az indiai népnek 4. A kútnál, tehénnel 5. A beteg gyermek KOTOK: NOVOTTA FERENC 1 rádzsája hatalmas gyűjteményéből állami múzeum jön létre, s a rádzsa fia felkeresi Bossányit: üvegablakok tervét kéri tőle, hogy fesse meg a szabadáághős Siva életének főbb mozzanatait. S Bossányi beleveti magát az indiai mitológia tanulmányozásába. 1931-ben már járt idehaza — apja halálakor: 1937-ben ismét itthon van. Talán már sejti, hogy idős édesanyját nem láthatja többé. És 1944-ben a már segítség nélkül mozgásképtelen 93 éves anyát feltuszkolják egy soha viszsza nem térő halálvonatra. Londonban a Victoria és Albert múzeümban őrzik Bossányi alkotását: Anya és gyermeke. Anyja emlékét az üvegablak krisztusi szavai őrzik: Noli me tangere . . . Ifjúságának egyik alapélményét, Chartres középkori színes ablakait soha nem feledi. A Taté Gallerynek elkészíti sajátos hommageát: Angyal áldást hoz chartres-i mosó asszonyoknak. Ifjúsága élményeit kutatja 1951- ben — ismét Magyarországon jár. Üvegfestészeti mesteriskolát akar létesíteni — terve nem valósul meg. Az idős művész fizikailag, lelkileg megerőltető tempót diktál önmagának. 1950 és 1965 között 14 üvegablakát helyezik el dél-afrikai templomokban. Natalban a Michaelhouse kápolnában, Johannesburgban a Szent György templomban. a Fokváros melletti Hermanusban a Szent Péter templomban. S elkészül a Canterbury székesegyház részére négy üvegablak: ' Béke, Üdvözülés, Krisztus a hullámokon és Szent Kristóf. Majd Washington következik: a Woodrow Wilson Emlékműben három ablak, s négy a székesegyházban. Aztán már csak festeget. Dél- Magyarország tárgyi, szellemi emlékei, eleven figurái sorakoznak vásznain. 84 éves korában halt meg, s tiszta, fehér falakba vágott színes üvegablakain ha besüt a napfény, felragyognak az álmok, az emlékek, s felragyog, színt, életet kap maga a valóság is. Külföldi kiállításai után 1980- ban fia, Jo Bossányi hozta haza apja műveit. A legméltóbb hely, a Magyar Nemzeti Galéria mutatta be a kiállítást, s a bajai emlékekhez mindvégig hűséges művész alkotásainak egy része a bajai Türr István Múzeumban talált végleges otthonra. S hogy ez így van rendjén, Bossányi egyik levélrészlete is bizonyítja. 81 évesen írja: „...Baja, Szeremle, Sükösd, Decs, Öcsény, Báta, Hercegszántó az én igazi otthonom, amelyekhez hű maradtam, bárhová és bárhogyan is sodort a sors ... Gyermekkori és ifjúkori emlékeim életre kelve, festményekké válva becsülettel szolgálják úgy a múzsámat, mint embertársaimat.” A. A. 25
