Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám)
1980-07-26 / 15. szám
NYUGDÍJBAN IS TEVÉKENYEN Az oxfordi Redcliffe Square-en, az ősi Brasemose College kapuja előtt várakozom Kürti Miklós professzorra. Épp csak hogy rágyújtottam, amikor percnyi pontossággal megérkezett. Leszállt kerékpárjáról, a két nadrágszárról levette a csiptetőket, falhoz támasztotta a kétkerekűt, s szapora léptekkel sietett felém. Megigazította csokornyakkendőjét meg a szemüvegét, és szívélyesen, mintha régi-régi ismerősök lettünk volna, tessékelt be a kollégiumba. Megittuk az elmaradhatatlan sherryt a professzori társalgóban, ahová több mint negyven éve naponta betér munkája után. — Professzor úr, ön 1926-ban érettségizett a budapesti Mintagimnáziumban, amely sok hírességet adott a világnak. — Valóban, igen jó iskola volt a Mintagimnázium. Innen került ki például a majdani Lord Káldor és Lord Balogh cambridge-i közgazdász-professzor, Teller Ede atomfizikus, vagy Fabinyi Andor ausztráliai könyvkiadó, aki az ausztrál írókat ismertette meg a világgal... de még hoszszan sorolhatnám azokat, akik „vitték valamire”, és sokat köszönhetnek az Alma Maternak. — ön azután a párizsi Sorbonne-on kezdte meg egyetemi tanulmányait, majd Berlinben tanult. 47 éve pedig Oxfordban él. Miért éppen itt telepedett le? — Amikor Berlinben megkaptam a diplomát, tanáromat, Franz Simont Breslauba hívták, s én asszisztense lettem, vele mentem. De 1933-ban Németországban Hitler került uralomra, Simon meghívást kapott Angliába, s itt folytatta tudományos munkáját. Németországból menekülnie kellett, mert zsidó volt. Én, aki ráadásul külföldi — magyar — is voltam, vele tartottam. Azóta élek itt, Oxfordban. A háború után angol lányt vettem el feleségül. Brit lettem, de nem angol... Mert angolnak születni kell. — Professzor úr, ön öt éve már nyugdíjban van, de úgy mondják, hogy ma is tevékenyen dolgozik, s az alacsony hőmérsékletek fizikájával foglalkozik. — Igen, a fizikának ez a területe rendkívül fontos az alaptudományok számára. Az alacsony hőmérsékleteknél az anyag sok tulajdonsága drámaian megváltozik. De vajon mit neveznek alacsony hőmérsékletnek? „Nem nagyon mély” hőmérsékletnek tartják a fizikusok a mínusz kétszáz fok Celsiust, amelyen a levegő cseppfolyóssá válik. Az élet szempontjából a mínusz hetven foknál alacsonyabb hőmérséklet is mély, mert ebben a tartományban már semmilyen biológiai szerv nem fejlődik tovább. Ily módon sejtek, de bonyolultabb szervek is évtizedekig konzerválhatok. Az állattenyésztésben, mint ismeretes, az alacsony hőmérsékleten tartott spermákat húsz év után is fel lehet használni. Ma már nem kell a tenyészbikát — mondjuk Aberdeenből az Egyesült Államokba szállítani drága költségen. Vagy szervátültetések esetében, például vesebankban, az alacsony hőmérsékleten tartott vesét beteg emberbe lehet transzplantálni. — Az alacsony hőmérsékletek biológiai alkalmazása rendkívül fontos terület, bonyolult technikát, nagyon aprólékos tudományos módszereket kíván, különben az anyag tönkremegy. Gondoljunk csak a mélyhűtött eperre, amely felolvadva azért még „nem az igazi”, nem olyan, mint a frissen szedett gyümölcs. — A fizikusok szempontjából nagyon alacsony hőmérsékleten, mínusz kétszáz fok alatt bizonyos anyagok, fémek, ötvözetek elektromos ellenállása teljesen megszűnik, az elektromos áramot veszteség nélkül vezetik. Ez pedig rendkívül fontos tulajdonság, mert ma még a távvezetékeken továbbított elektromos energia egy része hővé változik. Az úgynevezett szupravezető fémek esetében ilyen veszteség nincs. Csakhogy ez az eljárás — egyelőre — még drága mulatság, nem gazdaságos. — Amióta nyugdíjban vagyok, különösképpen az energiakérdések érdekelnek. Mert mihez kezdünk, ha néhány évtized múlva már nem lesz olaj és földgáz? Vajon megáll majd az élet? Nem, mert munkára fogtuk már az atomenergiát, amelyből villamos energiát nyerhetünk atomerőművek segítségével, ez köztudott. De elektromossággal a víz alkotó elemeire, hidrogénre és oxigénre bontható. A hidrogén pótolhatja a földgázt, szintetikus úton pedig a hidrogénből és a szénből olajat lehet előállítani. Épp ezért szerte a világon nagyon sok tuctós dolgozik a „Hydrogen-economy”-nak — hidrogén-gazdaságnak — nevezett témán. — Autókban is felhasználják majd a hidrogént? — Persze. Az Egyesült Államokban már szaladnak hidrogénmeghajtású autók. Gáz halmazállapotban óriási tartályra lenne szüksége a gépkocsinak, ezért cseppfolyósítani kell a hidrogént, vagy olyan anyagot rakni a „benzintankba”, amely abszorbeálja a hidrogént, s ily módon kis térfogatú helyen nagy mennyiségű hidrogén tárolható. Most ilyesmivel foglalkozom . .. — Ismeri a magyar kutatásokat, a magyar tudományos életet? — Hogyne, sok kollégával tartom a kapcsolatot, különösen azóta, amióta pár éve a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választott. Sokat járok Magyarországra, találkozom fizikus társaimmal. Különösen nagyra értékelem Marx György és Pál Lénárd professzorok munkásságát. A magyar fizikai kutatások színvonala kimagasló. Nem véletlen, hogy két kollégám, egy francia és egy kanadai tudós, három, illetve hat hónapot töltött Budapesten a Központi Fizikai Kutatóintézetben ... A magyar tudományos életnek világszerte jó híre van S ezt nem merő udvariasságból mondom. — ön csaknem fél évszázada él Oxfordban, mégis kitűnően beszél magyarul. — A második világháború idején itt éltek Hatvány Lajosék, sokat jártunk össze, s persze, magyarul beszélgettünk. De mint említettem, elég gyakran utazom Budapestre, ahol színházba is járok. Felejthetetlen előadás volt például néhány éve Bemard Shaw Szent Johannája a Vígszínházban. Nagyszerű volt a rendező, Szinetár Miklós és a főszereplő, Kútvölgyi Erzsébet. A mai magyar irodalmat, sajnos nem ismerem úgy^ amennyire szeretném. A zene nyelve azonban közel áll hozzám. — Beszélgetésünk elején ön azt mondta: „brit vagyok, de nem angol” ... — A több évtizedes távoliét a szülőföldtől alkalmas volt rá, hogy tárgyilagosan szemléljem, vizsgáljam érzéseimet. Sosem volt honvágyam, de mindig nagyszerű hazamenni oda, ahol gyerekkoromat, ifjúságomat töltöttem, meglátogatni a rég ismert helyeket, a rég nem látott barátokat. Ápolni kell ezeket az érzéseket, mert ha az ember tartja a kapcsolatot az otthoniakkal, a magyar kultúrával, a magyar élettel, s nem felejt el magyarul, ezáltal a saját életét is gazdagítja. És ez jó! LÉNART GYÖRGY FOTÓ: GÁBOR VIKTOR 15
