Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám)
1980-07-26 / 15. szám
Mi az irodalom? Hol húzódnak a limesek? Csak konvenció kérdése, csak a mi döntésünktől függ mindez? És vajon a művészeti kísérletek, mint például az avantgarde, belesimulnak-e az évezredek hagyományos folyamatába, közös múltjává lesznek-e az emberiségnek? Hol a helye a nyugaton művelt magyar irodalom avantgarde csoportjának? Erről tanácskoztunk, elmélkedtünk Párizstól. a Gare St. Lazare-tól alig negyven percre Marly-le-Roi-ban, az Institut National d’Éducation Populaire parkjában és épületkomplexumában a Magyar Műhely idei konferenciáján. A nyugat-európai magyar irodalom adott itt önmagának találkozót: Czigány Lóránt és Határ Győző, Kibédi Varga Áron és Dedinszky Erika, Perneczky Géza, Petőfi S. János és Thinsz Géza, hogy Anglia, Hollandia, a Német Szövetségi Köztársaság és Svédország küldötteit említsem, s a helybelieket, a kalocsai születésű Schöffer Miklóst, aki ez alkalommal nyújtotta át az idei Kassák-díjat Sipos Gyulának, a nyugati magyar irodalom átfogó elemzéséért (a Schöfferről szóló portréfilmet nemrég sugározta a pesti televízió), meg a házigazdákat, Papp Tibort, Nagy Pált és a bécsi Bujdosó Alpárt, a „vizuális költészet” prófétáit, kritikusokat, professzorokat és képzőművészeket. Az országnevek jelzik: a tanácskozás csillagtúraszerűen összefutó fényei egyetlen kérdésre kerestek feleletet: mi a helye a nyugaton működő magyar irodalomnak, művészetnek, hogyan kapcsolódik, kapcsolódhat bele az egységes magyar kulturális élet áramkörébe. A konferencián volt vita, volt tolerancia és volt diplomácia. Volt hajnalig tartó tánc, volt hűvös eső, és volt sok váratlan találkozás ismerősökkel, ismeretlenekkel. Pestiek, debreceinek. erdélyiek, újvidékiek társalogtak napestig, vagy hadakoztak a menza szigorú időrendet tartó étangyalaival. És ismerkedtek egymás műveivel. A tehetséges alkotások és a gyenge művek felhői között időnként fel-felvillantak a kritika szelíd villámai, oda és vissza. S aztán három nap múltán mindenki elégedetten sietett haza. Mert ha nem is döntöttük el (miként ezt Erdély Miklós provokálta vitaindító téziseiben), hogy mi a művészet, mi az irodalom, s abban sem értettünk egyet mindnyájan, hogy „a műalkotás úgy beszél a világ dolgairól, hogy a világ dolgairól való beszéd eltűnik”, hiszen akkor magát a művészetet tagadnánk, abban viszont maradéktalanul egyetértettünk — és ezt Béládi Miklós higgadt elemzése is bizonyította, — hogy kultúránk hegy- és vízrajzi térképén a magyar irodalom Janus Pannoniustól Pilinszkyig. Petőfitől Kassákig és Papp Tiborig, Csokonaitól Weöresig terjed, sőt még tovább. A még továbbok térbeli, időbeli és tehetségbeli mikéntjeit ízlelgette a konferencia, az okos gyülekezet és az alkotások legjava. APOSTOL ANDRÁS A SZERZŐ FELVETELFI 1 2 3 4 5 6 1. Marly-le-Roi, a park egy részlete 2. Erdély Miklós, a vitaindító tézisek szerzője 3. Schöffer Miklós és Papp Tibor 4. Bujdosó Alpár és Határ Győző 5. Baráti Dezső párizsi lektor és Karátson Endre 6. Tóth Magda, T^th Imre és Kerékgyártó László, a Magyarok Világszövetsége titkára 14 5 6
