Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám)

1980-07-26 / 15. szám

Homokon, a homokból megél­ni most is nehéz, és pusz­tán abból élni nem is lehet — állítja az izsáki Sárfehér Termelőszövetkezet főkönyvelője, Farkas János, aki annak idején Budapesten, a Kereskedelmi Kö­zépiskolában érettségizett, majd — mert kellett a fiatal erő — haza­jött apja földjére. Metszett, kapált és kaszált, megcsinált mindent, amit kellett. Csak jóval később, 1964-ben lett az egyik izsáki szö­vetkezet főkönyvelője. De az el­nök, Szemök József is közgazdász, mert mint mondják, ma csak ott tudnak eredményesen dolgozni, ahol jól számolnak s kereskednek azzal, amijük van. Régebben ezen a homokon szőlőből 15—20 mázsa, rozsból öt-hat mázsa termett hol­danként. A talajjavítás, a terep­­rendezés nyomán azonban 1979- ben szőlőből 67,3, almából 130, körtéből 190 mázsát szüreteltek hektáronként. Homokon már hatalmasnak szá­mító, negyven hektáros táblán a Szervác, Pongrác, Bonifác hozta fagyos szél söpör végig. Az ide­valósiaknak ez nem nagy „ügy”, palántázzák a pritaminkonzerv­­nek való paprikát. Szokatlan kép' emberek, gépek és lovak dolgoz­nak együtt! — Nincs elég gépük? — kérde­zem a főkertészt. — Géppel palántázunk — mond­ja —, de minden palántát külön­­külön jól be kell öntözni a föld­be, különben a homok kilöki ma­gából. És a gumicsövet húzónak együtt kell mozogni a gépről pa­­lántázó asszonyokkal s erre egy másik gép képtelen. A lovak pedig átveszik az emberek ritmusát. A pritaminpaprikából ugrássze­rűen sikerült javítani a termés­eredményeket: 1978-ban még csu­pán 62,6 mázsát adott ez a föld hektáronként, az elmúlt évben már 153,6 mázsát szüretelhettek. De a többi zöldségféléből is javul­nak az eredmények. Am nem elég megtermelni a zöldséget, jó előre gondoskodni kell az értékesítésé­ről is. Tíz évvel ezelőtt kötöttek először szerződést a kecskeméti UNIVER szövetkezettel, mely szá­mos népszerű ételízesítőt, konzer­­vet is gyárt, s az azóta egyre fejlődő kapcsolat a garancia arra, hogy minden termékük eljut piacra vagy feldolgozzák. Szürkebarát, Leányka, Rizling­szilváni, Muskotály — a röpke 1. Az öreg szőlőben... 2. Palántázzák a pritaminpaprikát 3. Óvá kezek ápolgatják a négyéves almafákat FOTÓ: APOSTOL PÉTER 10

Next

/
Thumbnails
Contents