Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám)

1980-05-03 / 9. szám

KÁDÁR JÁNOS VITAÖSSZEFOGLALÓ BESZÉDE A XII. KONGRESSZUSON

(Részlet)

FOTO: P.ALFAI GABOR — MTI

Külpolitikánk lényege: mi a társadalmi haladás, a szocializmus, a népek szabadsága és a béke érdekében folytatjuk nemzetközi tevékenységünket. Béke kell! Amikor a beszámolóban ehhez a témához értünk, azzal kezdtük, hogy most kiéleződött a nemzetközi helyzet. Ez így van, és ez nyugtalanítja a béke őszinte híveit, nemcsak nálunk, hanem a világ minden országában. De arról is mélyen meg vagyok győződve, hogy nem lesz új világháború, azt képes megakadályozni az emberiség.

Nyugaton sokszor úgy emlegetnek minket, mint „csatlósokat”. Mi senkinek sem vagyunk a csatlósai. és senki sem követeli tőlünk. hogy csatlósok legyünk! A Magyar Népköztársaság szuverén, független, szocialista ország! Ennek tudatában él és dolgozik pártunk is, népünk is, és továbbra is így fogunk dolgozni. Politikánkat — legyen szó belpolitikáról, külpolitikáról, gazdaságpolitikáról, életszínvonalról, szociálpolitikáról, kultúráról vagy akár irányítási módszerekről — mi magunk dolgozzuk ki.

A sajtó munkatársai nem szeretik és az újságolvasók is unják már a nemzetközi életben nagyon gyakori protokollközleményeket, amelyekben az áll, hogy ezek és ezek találkoztak és eszmecserét folytatták egymással. Én így szeretem, egybeírva, hogy „eszmecserét”, nem úgy, hogy „eszmét cserélni”, mert néha olyanokkal is kell tanácskozni, akikkel nem szívesen cserélnék eszmét. . . De eszmecserét folytatunk, az hasznos és szükséges. Egynémely szűkszavú protokollközlemény láttán azt

mondják az emberek, hogy nem tudják meg belőle, miről volt szó a tanácskozáson. Ez igaz. Ha azonban a nemzetközi aktusokról valamennyi közleményt részletesen ki akarnánk nyomtatni, arra a lapok teljes terjedelme is kevés volna. Biztosak lehetnek benne, hogy zárt és nyílt tanácskozásokon, idehaza és külföldön, az ENSZ székhelyén, a helsinki értekezleten, Moszkvában. Varsóban, Prágában, Berlinben, Bukarestben, Belgrádban, Szófiában, Bécsben, Rómában, Bonnban vagy Párizsban — mindenütt, ahol képviselőink jelen vannak — ugyanazt a politikát, ugyanazt a pozíciót képviseljük. Ezzel azt szeretnénk, hogy a hozzánk közel és a tőlünk távolállók is értsék és tudják: ha a magyarok azt mondják, hogy „igen” — az igen! És ha azt mondják „nem” — az nem! Amit mi elvállalunk, azt az álláspontot becsülettel támogatjuk, ha pedig valamit nem tudunk vállalni, azt is megmondjuk. A politikában felelős vezetők azért drukkolnak, hogy a partner kiszámítható legyen. Nekünk határozott törekvésünk, hogy kiszámíthatók legyünk. Mi szövetségeseinknek hű szövetségesei akarunk lenni, és azok is vagyunk! Barátainknak hű barátai akarunk lenni, és azok is vagyunk! És a másik oldallal szemben is: ha tárgyalunk és megegyezünk, korrekt, szótartó, becsületes partnerek vagyunk és ezután is azok akarunk lenni! -A Hazafias Népfrontról sok egybehangzó észrevételt hallottunk a vitában, elsősorban azt, hogy nálunk jó feltételei vannak a népfrontmunkának, a szövetségi politika megvalósításának.

A Hazafias Népfront különféle tisztségviselői között 500, különböző vallású egyházi ember is dolgozik. Szóba került nemzetiségi politikánk is, plasztikusan és konkrétan, a gyakorlatból bemutatva azt, amit a Központi Bizottság beszámolójában is említettünk. E gondolatokat történetesen két felszólalótól is hallhattuk, akik nemzetiségek lakta községeikről beszéltek. Nálunk, Magyarországon a különböző nemzetiségű emberek, a lenini nemzetiségi politika elveinek, törvényünknek és alkotmányunknak megfelelően teljes jogú állampolgárként élnek, dolgoznak és boldogulnak. Ugyanezt kívánjuk a határainkon túl élő magyarok számára is.

Ezúttal a nők társadalmi helyzetéről alig hangzott el valami. Én ezt is úgy fogom fel, mint pozitív jelzést. Hiszen ha ez feszítő kérdés volna, ki sem lehetne szorítani az MSZMP kongresszusi terméből. Mivel ezzel összefüggésben itt alig hangzott el panasz, arra a következtetésre jutok, hogy pártunk, államunk, rendszerünk sokat tett a nők helyzetének megkönnyítéséért. Sok mindent idesorolhatunk, még az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elv megvalósításában is előreléptünk.

Mondják, nagy probléma, hogy a nők között viszonylag kevesebb a szakképzett. Ez igaz, de tudjuk, hogy mennyi tennivaló hárul a nőkre. Ezek miatt nem követelhetjük, hogy ugyanolyan arányban, ugyanolyan mértékben legyenek szakképzettek, mint a férfiak, de a jelenleginél többet próbálunk segíteni nekik.

Az óvodai helyek számának lényeges növekedése éppúgy az anyák, a gyermeknevelés terheit könnyíti, mint sok minden más, amit a társadalom a nők helyzetének a javításáért tett. Ami eddig történt, azt örömmel összegezzük, ugyanakkor kongresszusunk fogadja meg, hogy ezt a törekvést folytatjuk, még tovább javítva a nők és különösen az anyák helyzetét.

Valamit röviden az idősebbekről. A nyugdíjasok helyzete nagy társadalmi kérdés. Erről szó volt a Központi Bizottság beszámolójában, szó lesz a kongresszus határozataiban is. Lankadatlan erőfeszítés kell az idős korúak, a nyugdíjasok, különösen a régi, alacsony nyugdíj úak helyzétének javításáért.

Az ifjúságról szinte minden felszólaló beszélt. Azt hiszem, ez először is annak tulajdonítható, hogy a párttagság és az egész társadalom felismeri az ifjúság szerepének rendkívüli fontosságát. Másodszor, mintha lelkiismeretfurdalásunk is lenne, hogy az ifjúság nevelése tekintetében nem tettünk meg mindent, amit kellett volna.

A fiatalokról szólva hangsúlyoznunk kell a család nagy szerepét is. Legalább azt az egyet kérjük a szülőktől: ne tegyék tönkre a saját gyereküket azzal, hogy mindent, amit szeme-szája megkíván, kétszeresen is megadnak neki, de még az elemi, kis kötelességek teljesítését sem várják el tőle.

Vezérlő eszmét, életcélt kell adni az ifjúságnak. De annál nemesebb célt, mint a szocializmus, nem tudunk ajánlani. S annál sem tudunk jobbat, mint a közösséggel együtt végzett, tisztességes munka. A fiataloknak korosztályuknak megfelelő feladatot kell kapniuk, mert akkor elégedettek lesznek.

A fejlődési ütem bizonyos fokú lefékeződése szükségszerű realitás, és nem öröm számunkra. Ugyanakkor lehetőséget ad és serkent arra, hogy javítsunk a munka minőségén. Sem a szabályozó rendszer, sem pedig a csökkent fejlődési ütem senkinek a dolgát sem végzi el automatikusan, nekünk kell kiaknáznunk tartalékainkat.

Az építőiparról sokszor annyi rosszat tudnak összehordani, hogy az ember utána csak bámul: honnan ez a gigászi építkezés ebben az országban? öt év alatt 80. egyenként több mint félmilliárdos beruházást helyeztünk üzembe; lakónegyedek, városnak beillő lakótelepek születtek. így hát mégiscsak dolgozik valahogyan az építőipar. Ugyanakkor az építési igény és a kapacitás valóban nem állt arányban egymással: az igény harminc, negyven, sőt több százalékkal is meghaladta a kapacitást.

A fejlődési ütem csökkenése is így, ösztönzően hat majd. Most kevesebb beruházó nyüzsög az építőipari vállalatok háza táján. Azután meglehet, néha a kooperálóknál is rendeléshiány mutatkozik. A kereskedelemben sem mindig jönnek sűrű, tömött sorokban a vevők. A vendéglátóipar bizonyos osztályú üzleteiben már mostanában is üresség támadt. Mindez ösztönözni fog az igazi munkára.

Az árakat is be kell szabályozni, és még olyasmi is előfordulhat — elő is kell fordulnia —, hogy bizonyos termelői árak és bizonyos fogyasztói árak nemcsak emelkednek, hanem lefelé is mennek. Mert az árak így is mozoghatnak, ha becsületesen és jól dol-2