Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám)
1980-04-19 / 8. szám
Sinkovits próbál FOTO: KELETI ÉVA „A kegyenc" próbáján. Kohut Magda, Illyés Gyula, Sinkovits Imre és Szilágyi Tibor Egy szabad este Gombos Katival és Sinkovits Imrével VOLT EGY ... így kezdődik az ő történetük. Mindketten nagyon fiatalok voltak, a színészpályán kezdőknek számítottak. Gombos Kati mögött pedig akkor már öt igazi színházi szezon állt. Sinkovits Imre viszont a Színiakadémiát sem végezte még el. 1950. október 25-én este jelenésre készen várakoztak a Nagymező utcai Ifjúsági Színház kulisszái mögött. Aznap Borisz Gorbatov: Az apák ifjúsága című színművének bemutatóját tartották. Ebben a darabban találkoztak először. Ismeretségük hamarosan barátsággá változott, majd házassági happy endinggel folytatódott. Nem a színpadon, hanem az életben. Azóta harminc esztendő telt el. Három nehéz, mozgalmas évtized, s ma ők az ország legnépszerűbb színészházaspárja. Megdőlt tehát egy babona, amely azt tartja, hogy két dudás — a mi esetünkben: két tehetséges színész — nem fér meg egy csárdában! Ilyenkor — mondják —, az egymás sikereire való féltékeny irigység mindent legyőz és megrontja két ember kapcsolatát. Az ő házasságuk azonban kiállta a szakítópróbát. Nem voltak egymásra féltékenyek, mindig elismerték a másik teljesítményét, s újabban — mint a Magyarok Világszövetségének számos rendezvénye is bizonyítja —, együtt élvezik a közös munka örömeit. Hogyan kezdődött? Sinkovits Imre fiatal, cingár fiú volt. Minden nagyon új volt számára: a színpad, a próbák, a szerepek stb. Gombos Kati viszont már otthonosan mozgott a színházban. Első szerződését, amely a Hódmezővásárhelyi Színházhoz kötötte, 1945 augusztusában írta alá. Sietve tegyük hozzá: szülői engedéllyel, hiszen rendkívül fiatal, úgyszólván gyerek volt még. A vásárhelyi társulatnak éppen naivákra volt szüksége, így esett rá is a választás. Erről a kalandjáról a szülei eleinte hallani sem akartak, később persze — mi mást is tehettek volna —, beleegyezésüket adták. A szerződés negyedik pontja kikötötte: „Kosztümös darabok kivételével, ruházatáról önmaga köteles gondoskodni.” Ez akkoriban természetes volt. Vidéken nem létezett olyan színtársulat, amely a színészek jelmeztárát is biztosítani tudta volna. Kivéve talán a klasszikus darabokat, hiszen egy királyi palástot minden királyra, sőt még a János vitéz francia királyára is rá lehetett adni . . . Hódmezővásárhely kivételes helynek számított. Egy alig húszéves fiatalember, Várhelyi Endre szervezte újjá a színtársulatot. Várhelyit később kiváló operaénekesként ismertük meg, de sokak emlékezetében, mint a Hurrikán vokálegyüttes mackós brummogású, remek humorú énekese él. Egyik első „húzása” az volt, hogy az éhező és romjaiban heverő fővárosból neves vendégművészeket csalt le, köztük Somlay Artúrt és Lehotay Árpádot is. Gombos Kati színészélete tehát úgy kezdődött, hogy mindjárt színháztörténeti jelentőségű vállalkozás közreműködője lehetett. Egyik legelső prózai szerepét Gerhardt Hauptmann: Naplemente előtt című színművében játszotta. A Clausen tanácsos parádés szerepében vendégeskedő Somlay Artúr mellett ő a púpos lányt, Bettinát alakította — már amenynyire erre egy kezdő színésznőnek lehetősége volt. Alig tizenhat évesen! Ez lett az ő igazi színiiskolája. Délelőtt próbák, este előadások. Ami közbeesett, azt a felkészülés, a mesterség alapjainak elsajátítása, a szereptanulás és — a ruhavarrás töltötte ki. Elválaszthatatlanul hozzátartozott ez is egy vidéki színésznő mindennaoi életéhez. 1949 nyara döntő fejezet kezdete volt a magyar Színháztörténetben. Államosították az ország valamennyi színházát. Ezzel egy csapásra megteremtették a színészek létbiztonságát, ami azt is jelentette, hogy a fiatal naiváknak, a mutatós primadonnáknak, a gyors lábú szubretteknek és a tekintélyes anyaszínésznőknek vidéken sem kellett többé önálló varrodát fenntartaniuk. Ez a nyár ezért is emlékezetes Gombos Kati számára, mert ekkor került fel Budapestre. Egy évig a Magyar Nők Demokratikus Szövetségének a kultúrcsoportjában játszott, majd 1950-ben az Ifjúsági Színház szerződtette. Sok-sok szerepe közül a legizgalmasabb egy 1951 őszén bemutatott Moliére-vígjáték, Az úrhatnám polgár pajkos szobalánya, Nicole volt. Ebben az előadásban volt egy igazán veszélyes színpadi játéka: emeletnyi magasságból egy korlát tetején kellett a színpad közepére lecsúsznia. önmagában ez még nem lett volna kényes produkció, csakhogy neki — a rendezői utasítás szerint —, ezt az utat egyre fokozódó nevetéssel kellett megtennie. A végén már valósággal hahotázva huppant a gazdag Jourdain urat alakító felejthetetlen Komlós Vilmos elé. Sinkovits Imre esténkint lélegzetvisszafojtva figyelte felesége mutatványát. Akkor ő tudta egyedül: Gombos Kati nem mindennapi kockázatot vállal — hamarosan megszületendő leányuk, Marianne is vele van már ... Gombos Kati 1956-ban előbb a Vidám Színpadhoz, majd a Fővá-24
