Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám)
1980-04-19 / 8. szám
Sinkovits Imre és Gombos Kati FOTO: BAGI KLARA A kisunokával FOTO: KENYERES KATALIN SZER EGY SZÍNHÁZ rosi Operettszínházhoz került. 1968 óta pedig egyfolytában a Madách Színház művésznője. Három évtized alatt a dráma és az operett egyformán a műfaja lett, legszívesebben mégis az előadóművészetnek szenteli minden idejét és erejét. Ilyenkor — a legnagyobb örömére —, a különvált utak ismét összefutnak: legtöbbször együtt szerepel férjével, Sinkovits Imrével. Ami pedigj Sinkovits pályáját illeti: fiatal, nyakigláb sihederszínész volt, amikor a Nemzeti Színházhoz került. 1951. február 13-án a Kossuth-híd építését felidéző drámában (Háy Gyula: Az élet hídja) játszotta első szerepét. Varga Janit. Ettől kezdve a korszak jellegzetes munkáshőseként tartották számon és osztották rá a szerepeket, ö azonban gyorsan kiugrott ebből a kényszerű szerepskatulyából. Eljátszotta Rábay Miklóst, Csiky Gergely vígjátékának, a Buborékoknak a hősét, majd Kurrahot, a Csongor és Tünde ördögfiókáinak egyikét — és kiderült, milyen széles a színészi skálája. A komor dráma és a könnyed vígjáték, sőt a komédia szélső határait egyformán el tudja érni. Az ötvenes évek végén már az ország egyik első színésze volt. Mi, akik pályájának szemtanúi és krónikásai lehettünk, minden nevezetesebb állomását nyomon követtük. Azt persze már nehezen tudnánk megmondani, mikor volt a legjobb. Valószínűleg azért, mert mindig a legjobb formában mutatkozott. Sokszor szerepeinek gyengéit is sikerült elfeledtetnie, kipirosította a sápadt arcokat, vérátömlesztéssel mentette meg a gyenge, beteges alkatú figurákat. Színpadi költőként nemesítette meg a gondjaira bízott feladatokat. Mindig hiánytalan és tökéletes volt, amit tőle kaptunk. Mestermunka. Kivételes értékű teljesítmények egész sorát nyújtotta Madách Imre drámai költeményének, Az ember tragédiájának különböző felújításaiban. Így változtak szerepei : előbb A Föld szellemét, majd a Rabszolgát, aztán Saint- Justöt és a londoni képben az Elítéltet, később az Ür hangját, ezt követően Ádámot és legutoljára Lucifert játszotta. Kolozsvárott, egy vendégszereplése alkalmával elkövette azt a színészi bravúrt, hogy egyik este mint Ádám, másnap pedig mint Lucifer lépett fel. Egy teljes héten át. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az egész dráma szövege előadásra készen a fejében van. Ehhez páratlan színészi memóriára van szükség, de kifogyhatatlan játékosságra is, hiszen ezt a hatalmas remekművet s a két különböző szerepet más-más fekvésben kell megszólaltatni. Prózai színészek között is kivételes adottság az ilyen. Ami pedig a másik végletet, komikumát és megzabolázhatatlan temperamentumát illeti: ebből — többek között —, 1962 őszén adott harsány és felejthetetlen leckét. Roger Planchon francia rendező szokatlan módon alkalmazta színpadra Alexandre Dumas hervadhatatlan kalandregényét, A három testőrt. Ebben a pergő, forgó előadásban Sinkovits egy híján húsz különböző szerepet játszott, vagyis átváltozó művészetének bravúrjával kápráztatott el. A legkülönbözőbb, hosszabb és rövidebb, egymással szöges ellentétben álló figurákat és jellemeket boszorkányos gyorsasággal váltogatta. Hogyan indult nagyszerűen kiteljesedő pályája? Milyen előzmények után választotta mestersége címeréül a színészi hivatást? Apjának Kispesten vendéglője volt, de hamar tönkrementek. A családban volt erdész, iparos, pap, mérnök — csak éppen színész nem. Tizenhét éves koráig az ő fejében sem fordult meg, hogy ebből a körből kiugorjék, vagy hogy egyáltalán ki is lehet ugrani ... Egy iskolai színielőadás után azonban szomorúság töltötte el. Arra gondolt, vége a játéknak és ezt többé nem csinálhatja. Egyféleképpen persze mégiscsak csinálhatná — ötlött fel a gondolat —, ha színész lenne. Ez a mesterség viszont túlságosan messze esett az ő családjától, távolabb, mintha ma azt mondaná valaki: felmegyek a Holdba! Ekkor jött a nem várt segítség: egy Rómában végzett — azóta fiatalon elhunyt — pap segített. Ami egyedül sohasem sikerült volna, együtt meglepően gyorsan ment: meggyőzték a szülőket. így lett belőle az Országos Színművészeti Akadémia növendéke. 1948. június 11-én lépett először a világot jelentő deszkákra, s nyomban az ország első színpadán, a Nemzeti Színházban. A statiszták öltözőjében készülődött, Theseus udvaroncaként egy kandeláberrel a kezében vonult végig álmai színpadán. Mert körülötte valóban egy álom szerveződött: tündérek suhantak el — A szentivánéji álom táncosai —, neves színészek erősen, csaknem a felismerhetetlenségig kifestve: 25
