Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám)
1980-04-19 / 8. szám
AN® 23-RÓL, AMELY AZ ELSŐ... Bankosokkal, külkereskedőkkel, ipari vezetőkkel tárgyalt, a szabad külkereskedelmi övezetekről és vámjogi kérdésekről tartott előadást a Magyar Kereskedelmi Kamara rendezésében. Mi tagadás, „száraz”, szakmai beszélgetést vártam, amikor felütöttem noteszomat a Duna-Intercontinental egyik szobájában. Keitner György, a buffalói (New York) 23-as számú szabad külkereskedelmi övezet ügyvezető igazgatója azonban kifogott rajtam: egyszer csak azon kaptam magam, hogy magam is elhiszem, nincs izgalmasabb és korszerűbb dolog munkájánál, és aligha hallgathatnak érdekesebb és hasznosabb tantárgyat egyetemi tanítványai az általa előadott amerikai és kanadai vámjognál, a nemzetközi szállítmányozásnál, s a szabadkikötők témakörénél. — Számtalan előnye van a szabad külkereskedelmi övezeteknek — magyarázza. — Területenkívüliséget élveznek, ahol az importőr úgy kezelhet bármilyen árut, mintha nem érkeztek volna be az országba: raktározhatja, átalakíthatja, újat gyárthat belőle, s vámot csak akkor fizet, ha az áru e zárt területről az országba jut. így az ügyes szállító sok pénzt takaríthat meg, ám az ország, az Egyesült Államok is jól jár, mert a Foreign-Trade Zone-ok területén számos új munkalehetőség kínálkozik, és a külföldről behozott árukba hazai termékek is beépítésre kerülhetnek. — Milyen helyet foglal el az Egyesült Államok hasonló rendeltetésű zónái között az önöké? — A No. 23. csak a nevünkben szerepel, természetesen az elsőt! — mondja nevetve. — De ezt nem csak én mondom. Ha új szabad külkereskedelmi övezet alakul, vezetőit rendre hozzánk küldik tanulni. — Tudják-e Buffalóban, tudják-e egyetemi tanítványai, hogy valamikor Pesten dolgozott, tanulmányait itt kezdte el? — Az egyetemen még ma is azzal kezdem előadásaimat, hogy meglehet, nehezen értitek majd magyaros kiejtésemet, ám amit elmondok, bizonyosan hasznotokra válik. És ne vegye szerénytelenségnek, tanítványaim szerte az államokban keresett emberek. New Yorkban van egy kereskedelmi iroda, ahová ha belépek, huszonnyolc volt diákom köszönt. Ha a buffalói tévében a nevemet említik — egy évig egy gazdasági „kérdezz-felelek” műsor szereplője voltam, s a repülőtéren mostani elutaaásOjSfeSF ís~ídnt voltak a kamerák —, mindig azzal kezdik: George Keitner, aki Budapesten született... — Érkezett-e már küldemény szülővárosából Bufíalóba, az önök szabad külkereskedelmi övezetébe? — Egy londoni vállalkozó magyar fúró- és marógépeket akart szállítani az Amerikai PÁRIZS UTÁN Beszélgetés •• Gertler BRÜSSZELBEN Beszélgetésünk a ,,kezdet”-nél kezdődött, amely bizony, már régen volt: — 1928-ban telepedtem le Belgiumban, Brüsszelt ismertem már, két évvel ezelőtt itt adott hangversenyem idejéből. Magyarország bizonytalan talaj volt a művészek számára akkoriban, miből is fizették volna őket, amikor az embereknek minden fillér kiadást meg kellett gondolniuk. És alig három évvel ezután, 1931-ben már saját vonósnégyest alapított, amely hamarosan ismertté és keresetté vált. Bejárták egész Európát, nagy sikerrel játszották Bartók és más klasszikus és modern zeneszerző műveit, amelyek között szép számmal hallgatta a zenekedvelő európai közönség Gertler Endre hegedűre írt darabjait is. 1979-ben a brüsszeli egyetem felkérésére, nagy sikerű előadást tartott Bartókról. — Ez már bevezető volt a nagy eseményre, Bartók születésének 100. évfordulójára? — Igen, a születésnap 1981-ben lesz, világszerte készülnek megünneplésére. Nagy Bartók-tolmácsolókat várunk. — Az egyetemen több mint száz érdeklődő-hallgató előtt mesélt, professzor úr, Bartókról. „Emlékszem” címet adta az előadásnak. — Igen ... — mondja Gertler Endre. — Még csak 17 éves voltam, amikor Bartókkal először találkoztam. A pesti Zeneakadémia hegedű-szakos hallgatójaként Hubay Jenő osztályában, Kodály Zoltánnál tanultam zeneszerzést. Bartók a zongoraszakon oktatott. Egy nap, minden bátorságomat összeszedve, átnyújtottam Bartóknak azt a partitúrát, amely a Szonatina hegedű—zongora változatát tartalmazta az én átírásomban. Bartók ugyanis a Szonatinát csak zongorára komponálta. Néhány nappal később sötét arccal láttam viszont. Megkérdeztem tőle, hogy rám haragszik-e? „Haragszom, haragszom, hogyne haragudnék? De magamra! Rögtön hegedűre és zongorára kellett volna írnom ...” Belgiumban való letelepedése előtt Gertler Endre sokat koncertezett együtt Bartókkal, kvartett- és szonáta-estéket adtak. — 1938-ban láttam utoljára — folytatja Gertler professzor az emlékezést —, akkor már Amerika felé utazott a húszadik század egyik legnagyobb zeneszerzője. w, 14
