Magyar Hírek, 1979 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1979-02-10 / 3. szám

A budai Vár keleti bástyájáról letekintve, a didergő főváros hófoltos képe villan föl a szemünk előtt. Lesúroljuk a talpunkra tapadt latyakot, s mire a márványlépcsőn fölbaktatunk a Magyar Nemzeti Galéria Vár-beli épületének harmadik emeletére, kivül marad a tél, a hó, a hideg; a zsendülő tavasz, a növényérlelő nyár és a bágyadt fényű ősz fogad a XX. századi magyar képzőművészet egyedülálló jelenségének, Ferenczy Noéminek az emlékkiállításán. A négy évszak közül csak a tél száműzetett — egy rajz kivételével — a végső mű előtanulmányairól s a szövött falikárpitokról. Kiderül, hogy fontosabb eleme, környezete, légkört adó közege nincs ezeknek az alkotásoknak, mint maga a természet, amely a tavasz, a nyár és az ősz hangulatával vesz körül bennünket.

A természet ember nélkül elképzelhetetlen Ferenczy Noémi művein. Első alkotó korszakában a figurák kicsinyek, később megnőnek, kitöltik a teret, s a nyugalmas, egyszerű mozdulatú emberi figura a központba kerül, s elsősorban ő hordja a művészi mondanivaló súlyát.

A természet: a környezet, az ember pedig a központi alak, de — s ez a legfontosabb — a művész érett korától kezdve az ember főként a dolgozó ember. Szőlőmunkásnő és palántázó, pásztor és zsindelyező, házépítő, kőműves, magvető, gereblyéző, szénagyűjtő, fahordó és almaszedő, pék és szövőnő, öntőzőnő, férfi kaszával és kaszát fenő és korsót vivő nő, és nő gereblyével és nő kévével és sarlózó nő. S az embcralak mellett többnyire egy jelképpé növesztett kellék sugallja, hogy az ember és a munka elválaszthatatlan; egy gereblye, egy kanna, egy korsó, egy balta.

A XX. század talán legtermékenyítőbb magyar festőjének, a nagybányai iskola vezéralakjának, Ferenczy Károlynak mindhárom gyermeke beírta nevét a művészettörténetbe: Valér, a festő, s az ikertestvérek: Béni, a szobrász és Noémi, a gobleinszövő. E sajátos műfajnak — a szövött falikárpítnak — Ferenczy Noémi alighanem egyedülálló mgyar mestere. Ez az emlékkiállítás, amely két évtizeddel a művész halála után közgyűjteményekből és magántulajdonból kiválogatta az egyes darabokat, s megszerkesztette az életművet, bepillantat egy zseniális alkotó műhelyébe. Végigkíséri a művészi folyamatot az első rajzvázlatoktól (23 látható itt belőlük), az önállóan is helytálló akvarellekig (129 van belőlük a kiállításon), a kartonokon át, amelyek már a szövés alapjai (számuk itt 33) a kész művekig, a különböző méretű szövött falikárpitokig — van köztük háromszor három méteres is —.