Magyar Hírek, 1979 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1979-12-29 / 26. szám
DOBOZY IMRE A csodálatos Lidi A jó bor istenúgyse jó dolog. Ebben csak a májbajosok kételkednek, mert ők nem ihatnak. Meg a borforgalmi emberek, mert ők csinálják az ihatatlan borokat. No de például Kender Ádám községi mezőőr szentül hisz benne. Azazhogy hitt a múlt hét szombatjáig. Kender szaktárs szerfelett kedvelte az itókát. Napjában csak egyszer szokott inni, vagyis hát reggeltől estig; s emiatt temérdek hivatali dorgálást kellett elszenvednie, mert a tanácselnök hivatalos órák idején nem állhatja a borszagot. Kenderen fogott is a sok dorgatórium. Hivatalos időben nemigen mutatkozott a tanácsháza körül. Kint a határban ivott, magával hozva sok szép időt megért csatos üvegét. (Nem csoda, hogy a minap hatszáz hold kukorica kapálásáról adott számot, holott Letécen tudvalevőleg csak háromszáz hold kukoricát szoktak vetni.) Előbb-utóbb okvetlen bajba sodorta volna őt a buzgó borszeretet, ha jellemének helyreigazításába bele nem szól a Lidi. Amely beleszólás a következőképpen történt: Szombaton Kenderné ünnepélyesen közölte férjével, hogy a kecskevásárlásra gyűjtögetett hétszázötven forintok immár együtt vannak. Kender tehát felkerekedett, hogy megalkudjék a szomszéd falubeli foltozósuszter, Torma Benedek szaktárs Lidi nevű eladó kecskéjére. Hatszáz forintot ígért, elnevezvén a szemrevaló anyakecskét güzünek, féregnek, egyszálbélű gilisztának, sőt istenverésnek, csak hogy mentői olcsóbban jusson hozzá. Torma ellenben nyolcszáz forintot kért, egekig magasztalván Lidi tulajdonságait. Hogy aszongya, a napi három liter tejről nem is szólva, Lidi pótolhatatlan házi kincs, hűséges és szófogadó, szerény és szorgalmas; ha puha orrával elkezdi döfölni gazdáját, a lelkibeteg embert is képes fölvidítani, s olyan szeme van, hogy ott is talál csipegetni valót, ahol más kecske már rég éhen veszett. Ráadásul flegmája is van. Ami nagy szó az útparton legelésző kecskénél, mert nem ugrik autó elé, nem keveredik lovak lába alá. Derekas csata folyt a két férfiú közt. Hajba is kaptak. Torma belevágta dikicsét a spangliba. Kender viszont rácsapott a csirizestálra. (örült is, amikor megszabadult tőle.) Hanem aztán kibékültek, s megegyeztek kerek hétszáz forintba. Ez egyébként előrelátható volt. RAJZOK: KRENNER ISTVÁN Kender vígan ballagott hazafelé. Alig várta, hogy kellemesen enyhítse a nagy vitában kiszáradt torka gyötrő szomjúságát. Hajaj, lehet, hiszen ötven forintja megmaradt ... A kocsma előtt odakötötte tehát Lidit a nagyobb jószágok számára földbe vert cölöphöz, s ráparancsolt, hogy viselkedjék tisztességesen. Jómaga meg sietve kirendelte az első litert. No de mi az, egy liter? Semmi. Nevetséges Kender Ádámnak! Ugyan! Jött tehát a második s a harmadik, hiszen a közügyekkel foglalkozó ember társadalmi elérzékenyedése csak a harmadik liternél kezdődik. Mire Kender a kocsmabéliek előtt megvallotta a falu jövője iránti sóvárgó odaadását, már a negyedik liter állt az asztalon, jelezve, hogy nincs oly sok, ami el ne fogyna. Eközben Kender fölső szomszédja, Landi Berti odaérkezett a kocsma elé. Igazában ő is szomjas volt, de amint szemügyre vette az árva kecskét s a bent iszogató mezőőrt, gondolt egyet. De minőt! Elkötötte Lidit a cölöp mellől, s usgyi be vele a kocsma mögötti pajtába. Aztán meg futott Kelemen Imre többrendbeli kecsketulajdonoshoz, s szóbeli garanciák mellett kölcsönkérte tőle Gyuszit, a faluszerte ismert, harcias bakkecskét. A borissza mezőőr bíz meg se nézte kecskéjét, amikor a negyedik liter után kijött a kocsmából. Ámbátor, ha nézte volna, akkor se látott volna sokat, mert már koromsetét volt. Hazavezette, bekötötte az ólba, s diadalmasan állt neje elé: — No hát, Juliskám, nézd meg, mit hoztam, gyönyörködj benne! — És békésen ült le a szófára, hogy már most a négy liter is megbocsáttatik, csak nézze meg az asszony a Lidit. Hanem Juliska nagy nesszel jött vissza, már az udvaron kezdve a házastársi enyelgést. — Te idétlen boroskancsó! — harsogta. — Te semmirevaló! Mit vettél, tökkelütött? Hiszen ez bakkecske! — Kender fölényesen mosolygott. Haha! Még hogy bakkecske ... hiába, hiába, az asszonynak még sincs oly megbízható szeme, mint a férfiembernek ... Fogta a lám-18 pát, kivitte az ólba. De bizony lámpavilágnál se tudtak semmi olyas tartozékot felfedezni a kecskén, amit meg lehetett volna fejni. Kender csak ámuldozott s nyögött. Hideget érzett a gyomrában, mintha jeget nyelt volna. Hiszen amikor elindult vele, még nem volt bak ... No de közben neje mind csak szaporázta, s ettől ő is dühbe gurult. Azon melegében fogta a kecskét, s visszaindult Torma Benedekhez, hogy ő kideríti az igazságot, még ha emberhalál lesz is a vége. Persze, útjában megint a kocsma előtt haladt el. Landi Berti ott állt az ajtóban, s invitálta befelé, egy pohárkára, no, csak egy nyeletre. — Nem én! — kiáltotta a mezőőr. — Szétverem a fejét a gaz csalónak! Szíjat hasítok belőle! De minthogy el kellett mesélnie haragja okát, mégis betért. S míg mesélt, az itcés, akit Berti beavatott a tréfába, gyorsan kicserélte a kecskét. Kender tehát Lidivel indult tovább Torma Benedekhez, aki már nyugodni tért, s csak nagy zörgetésre, ordítozásra jött ki a házból. A derék lábbelikészítő elképedve hallgatta Kender vad átkozódását. Nem is felelt egy mukkot se. Lámpát, suszterszéket, sajtárt hozott ki, elült Lidi mellé, s Kender szeme láttára kifejt belőle kerek három litert. A mezőőrt elöntötte a veríték. Ez lehetetlen, ez boszorkányság ... ki látott még bakkecskéből tejet fejni? Megtapogatta Lidit, ahol kellett, s növekvő zavarral állapította meg, hogy Lidinek, igenis, saját tőgye van. — Ejha — nyögött. S egészen megkeveredett. El se búcsúzott Tormától. Fogta a kötelet, s lelkehagyottan bandukolt. Lehetséges volna — tűnődött —, hogy az ital zavarta meg? Eszébe jutott, hogy egyszer az orvos valami szörnyű borissza nyavalyáról prédikált neki, valami delíriumról, amitől olyat is lát az ember, ami nincs ... De hát felesége is bakkecskének látta a kecskét, márpedig az asszony nem iszik. — És különben is — motyogta, de nem fejezte be a mondatot. Sokáig állt a csendes éjszakában, rágódva és izgatottan, hogy hát mi lehet a nyitja ennek a hihetetlen átalakulásnak. A kocsmában csak nagy nehezen tudták megvigasztalni. Berti meg az itcés, akik alig bírták visszanyelni kikívánkozó kacagásukat, szívhezszólóan bizonygatták: minden rendben van, Kender szaktárs, nincs magánál rendesebb ember a világon, s aki mást mond, azt előbb-utóbb fel fogják akasztani... És közben megint kicserélték a kecskét. Kender elsápadt, levegőért kapkodott, a vég közeledtét érezte, amikor az ólban, lámpával végzett helyszíni szemle után, feleségével együtt új fent megállapították, hogy Lidi mégiscsak bak. Bak, bak, de hát akkor miért hívják Lidinek? S honnan, miből adta azt a három litert? Hideg borzongatta a hátát, s csendben megesküdött, hogy nem iszik, s elmegy az orvoshoz, megvizsgáltatja magát... Aztán megragadta a kötelet, s elindult Tormához, hogyha istent ismer, adja vissza a hétszáz forintot, itt a kecskéje, nem kell ingyen sem. Tán máig is bolyongana a csodálatos kecskével, ha el nem szundít az árokparton, s Bertiék a lábszárához nem kötik az igazi Lidit. Mindenesetre szombat óta Kender Ádám mezőőr erős boriszonyt érez, hacsak rápillant újonnan szerzett háziállatára. És muszáj rápillantania, mert felesége, valami érthetetlen csökönyösséggel, minden áldott nap rábízza Lidi legeltetését. Hja, van ám eszük az asszonyoknak. *
