Magyar Hírek, 1979 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1979-12-15 / 25. szám

Hát alig keveredek barátságba az előkelő germán államférfival, nyílik az ajtó, és begurul rajta egy magamforma fiúcska.

— Megvan-e itt a Csontos Szigfrid? — azt mondja.

Ügy megijedtem, hogy egyszerre elállt a szívem dobogása.

— Nincsen az — csúsztattam le a könyvet az ölembe. A fiúcska körülnézett, és megakadt a szeme azon a hétfejű sárkányon, amely egy keménypapír táblán Hirpin herceg szemébe okádta a tüzet.

— Ez is jó lesz — nyújtotta ki érte a kezét.

A hétfejű sárkány tizennégy szemmel se nézhet csúnyábban, mint ahogy én kettővel néztem.

— Hohó — gondoltam magamban —. hát csak nem azért lettem könyvkereskedő-inas, hogy minden könyvet elhordjanak előlem!

Hirtelen jó gondolatom támadt.

— Hallod-e, te gyerek, miért nem veszel inkább mézeskalácsot?

A kis cimbora nagyon értetlenül nézett rám. Utóvégre is nekem kellett rajta segíteni. A markába nyomtam a legnagyobb mézeskalács huszárt, és kitessékeltem vele az ajtón. Persze akkor még fogalmam se volt róla, hogy a nagyemberek is így szokták kötni a külkereskedelmi szerződéseket.

Ügy látszik azonban, hogy a kis cimborának is volt magához való esze. Mert alig vettem föl Szigfriddel a kalandok elejtett fonalát, már megint belábatlankodott egy kölyök.

— Csontos Szigfridet szeretném megvenni — vigyorgott rám.

Erre már nem sok szót vesztegettem, hanem kitoltam az ajtón egy marék mézeskalács mogyoróval.

Nem ért ez semmit, mert már akkor új vendég állta helyét. Ügy jött a sok gyerek, mint a raj, s mind Csontos Szigfridet akarta megvenni. Utoljára már nem is kérdezősködtek, csak mentek egyenesen a mézeskalácsos asztalhoz.

Bestellett, mire Csontos Szigfrid fölvette a néhai nevet, s akkorra egy morzsa mézeskalács nem maradt a másik asztalon. Hanem ahány gyerek volt a városban, az mind ott nyüzsgött a boltunk előtt, mire a főnök úr hazaért. Sietett az istenadta, mert már az utca végén hallotta a nagy újságot, hogy Gergulics boltjában mindenki ingyen mézeskalékeny és nyíltszívű úriember volt. Ahogy az édesanyám elment, azonnal bevezetett a mesterségbe. Elmondta, melyik a krajcáros, melyik a kétkrajcáros és melyik a háromkrajcáros mézeskalács.

— Hát a könyvek, főnök úr? — húzódtam közelebb a könyvosztályhoz.

— Az első sorbelieknek egy hatos az ára. a második sor két hatos, a harmadik sor három hatos. Aki még ennél is drágább könyvet keres, azt nem szolgáljuk ki. mert az már nem tökéletes ember. Érted-e, öcsém?

Nem dicsekvésképpen mondom, de megértetem. Gergulics úr büszkén nézett körül, hogy ilyen gyorsan bevezetett a tudományba, és annyira kegyelmébe fogadott, hogy mindjárt rám is bízta a boltot, ö meg kiment varjút lőni a szérűskertbe. mert igen nagy vadászember volt. Az ajtóból azonban visszaszólt, hogy ne üljek nagyon közel a kályhához, mert akkor el találok aludni, s ha elalszom, akkor biztosan meggyulladok, az pedig nem jó volna így karácsony hetében, mert ilyenkor már nagy a forgalom.

Nem szép volt tőlem, de csak felét-harmadát hallottam annak amit mondott, annyira nekibőszültem az örömnek, hogy én most ennyi szép históriás könyvvel maradok együtt. Ott volt a Sziklához láncolt Gergely, meg az Istenfélő Gyenovéva, meg Hirpin herceg vagy a fehérló fia, továbbá Richilda vagy a varázstükör, és Koplaló Mátyás vagy a három veres ördög ...

Azt se tudtam, a sok illusztris egyéniség közül melyikhez kapjak először. Utoljára az egyikre ráültem, a másikra rákönyököltem, a harmadikra rátenyereltem, a legvastagabbat elkezdtem olvasni. Annak a címe volt Csontos Szigfrid.

lácsot kap, aki lemond a könyvvételről.

Ahogy betoppant, úgy félrehúzta a száját, mintha a tulajdon fülét akarná megharapni. De aztán mégiscsak beérte azzal, hogy az én fülemen cáfolta meg az összes ipari szakmákat. Kiderült, hogy egészen jó fogás esik a fülemen. Ez némileg földerítette a kellemes és hasznos tudományok mesterét. Amint kitett az ajtón, nem minden jóindulat nélkül kiáltott utánam:

— Azt hiszem, neked is elég volt ebből a mesterségből erre az életre!

.. . Ó, drága főnököm, amilyen nagy voltál üzletembernek, oly rossz voltál prófétának! Hiszen egész életemben nem csináltam mást. mint amiből a te boltocskádban letettem a vizsgát. Addig osztogattam az édességeimet, míg ehol. mire leszállt a kora téli este, magamra maradtam a könyvekkel, és lehajtott fejjel hallgatom, ahogy perceg a kályhában a hamvadó parázs.

1925

Illusztráció: Kosnás Rolland