Magyar Hírek, 1979 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1979-12-15 / 25. szám

MIKSZÁTH KÁLMÁN :

C7 17

be, a III. emeletre”. Emlékezetem szerint a budavári palotába valaha meghívtak embereket fogadásra, kitüntetésre, valamikor néhány tudóst a Szent Korona vizsgálatára, meghívtak méltóságokat a koronatanács üléseire — nem tudok példát arra, hogy valaha is gyermekeket hívtak volna meg játszani és játékokat építeni.

Úgyhogy most nem sarkantyúpengést, államfői szózatot, vagy dobpergést hallani az oroszlános udvaron, vagy a palota falai között, hanem mintha József Attila játékos Medvetáncának a soraival találkoznánk a történelmi színhelyen:

Azért járom ilyen lassún, aki festő, pingálhasson.

A feje a néninek éppen jó lesz pemszlinek.

Brumma, brumma, brummadza.

A nénik fejét ugyan nem használják „pemszlinek” a gyerekek, de festenek, töprengenek, számítgatnak, következtetnek, tanakodnak, okoskodnak, ugyan már hogyan lehetne megoldani ezt a megoldhatatlannak látszó kötélcsomót.

*

A játék a gyermekvilág költészete, s a rendezők, hogy sejtessék játék és vers gyengéd és szoros kapcsolatát, költői sorokat költöztettek a falakra, s olyan verseket idéznek, amelyek a valósággal is játszanak s valósággal kifordítják az egész világot.

Először csak annak a Weöres Sándornak a verseit olvassuk-ízleljük, akinek a gyermekkölteményein egész nemzedékek nevelk jdtek:

Jeges Pác, tüzes Pác világ végén állnak.

A világ két végéről összekiabálnak.

*

De mi volt a célja ennek a kiállításnak, a kenderkócból teremtett emberfejnek, a csuhából formált madárijesztőnek, az ábécé betűit ábrázoló kártyának, s a színes építőköveknek, amelyet úgy kellene egymás mellé helyeznünk, hogy valamit teremtsünk azokkal, ha mást nem, alkossunk vonzó színharmóniát7

A falakon egyetlen jelmondatot láttam, amely szándékkal vagy talán csak véletlenül beszélte el a kiállítás lényegét: „Először a fantáziát. . . kell felszabadítani” (Johannes Itten). Indítsunk meg egy sajátos, egyedülálló, lélektani gépezetet a gyermekben, csalogassuk elő a képzeletét, hogy építeni, teremteni, alkotni, következtetni, megoldani, logikai rendet megsejteni tudjon.

Már szürkült, a „zöld nap” már nem „énekelt az égen”, amikor az oroszlános udvaron át hazafelé mentem. Olyannyira esteledett, hogy József Attila Altatója is eszembe jutott:

Lehunyja kék szemét az ég, lehunyja sok szemét a ház, dunna alatt alszik a rét — aludj el szépen, kis Balázs.

Tőle tanultuk volna? Mert ő is ezt akarta.

Felszítani a forró fantáziát.

RUFFY PÉTER

FOTO: FÉNYES TAMAS, MTI

A ló,

bárányk

a nyúl

URAI ERIKA RAJZAI

Két nagyon szomorú időszakom van, amikor nem tudok mosolyogni; ha ilyenkor írok, ne vegyétek kezetekbe a dolgaimat — ha nem szeretitek a keserűt.

Ebből a két időszakból a forró nyárra esik az egyik, mikor a város megindul az erdők felé. Én magam is megyek a családommal együtt — de „valakit” itt kell hagynom. A másik időszak a zord télre esik, mikor az erdők indulnak meg a város felé.

Egy fr az erdőkből, egy kicsike fa (az olcsóbbakból) eljut az én lakásomra is, de már nem talál ott „valakit”. Valaki a neve. Nem szabad másképp kimondani. A kistestvérkéi is így szólnak, ha emlegetik, ha kivetődik valami fölturkált fiókból egy ostornyél, egy pityke a veres mellénykéről, vagy egy kis kalapács. „Melyiteké ez, gyerekek?” Félve mondják, halkan mondják: „Azé a valakié volt!” Igazi nevétől malomkő a szívem, két kút a két száraz szemem.

Egyetlen egy csésze van a háznál, amelyen otít áll a neve felírva: „Jánoska”. Ebből iszogatta a kávéját, ő és a macska, mert a felét mindig od’adta a macskának. Most én reggelizek abból a csészéből. Szomorúan . nézi messziről a macska, mintha kérdezgetné: „Hol az én kis gazdám?”

Még az a kő is megfordulhat, amit a vízbe dobnak, hullám fölemeli, más oldalra fordítja, de az én bánatom, az meg nem fordulhat.

Menekszem az emlékektől s rajként tódulnak elém. Futok tőlük és hívogatom őket magamhoz.

Ott állnak íróasztalomon az ő kedvenc állatai, amikkel utoljára játszott; nem szabad elmozdítani. A ló a nyereggel, aranysárga sörényével. a nyúl a piros pántlikával, a bárányka a csengettyűvel nyakán. Mereven, csöndesen néznek rám, amikor írok s egyszer csak valamely sornál, ha egy könyvet vagy iratot tovább találok taszítani a könyökömmel, megszólal a bárány nyakán a csengettyű :

Kling-klang! Kling-klang! Hol a mi kis gazdánk?

Hol a mi kis gazdánk, aki megitatott, aki megetetett, pici kezeivel aki simogatott, ki a zöld pokrócra legelni lerakott.

Mit kérditek, hol van? Hiszen elég legelnivalót hagyott nektek. Azt a széles rétet, ahol

az én jókedvem virágzott. . . Hiszen utoljára is rátok gondolt. Haldokló hangjával benneteket szólított: lovacskám! báránykám!

Mindig olyan gyenge, vézna fiúcska volt. Nem akart enni. Az orvosok pedig váltig mondogatták: „Húsra kell fogni a Jánoskát, hogy izmosodjék, erős legyen.”

Mennyi leleményesség, mennyi furfang kellett, hogy a lábáról levegyem. Mert éppen a húst szerette legkevésbé.

ígértem neki képeskönyvet. Használt is egy napra, míg a könyvet átlapozta, másnap már nem evett. Hoztam neki száz és száz játékot. De mi lett a vége? A húst nem szerette meg, hanem a játékokból kiszeretett.

Később hiába ígértem akármit, mindenre rázta a szép szőke fejecskéjét:

— Nem eszem, nem eszem.

Igazi lovat veszek esztendőre.

— Nem eszem húst mégsem.

— Sarkantyút veretek kicsi csizmáidra.

— Jaj, nem eszem én húst!

Egyszer aztán ölembe ültettem Jánoskát és elkezdtem neki okosan megmagyarázni a dolgot.

— Pedig látod, abból nagy hiba lesz, ha te húst nem eszel.

Ragyogó szemeit, azokat az édes szemeit, rám vetette kíváncsian, hogy mi baj lesz abból.

— Mert mikor te húszesztendős leszel, akkor én téged fölviszlek Bécsbe.

— Ahol a király lakik?

— Ahol a király lakik, szivecském, éppen őhozzája.

— Mama is velünk jön?

— Mama nem jön velünk. Csak magadat viszlek, mert neked ott meg kell verekedned a király fiával.

Mosolygó képe komoly lett, magas, sima homlokára kiült egy öreges ránc s a szívecskéje hangosan dobogott. Volt annak a dobogásában félelem is, büszkeség is.

— Igaz lesz az, apa?

— Igaz lesz, ha mondom, csak aztán jól üssön ki a dolog, mert ha te leszel a birkózásban az erősebb, akkor neked jut az ország, ha pedig a király fia lesz az erősebb,

18