Magyar Hírek, 1979 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1979-11-17 / 23. szám

I

Rodostó, 28. Maji 1720.

Már mi itt derék házastüzes emberek vagyunk, és úgy szeretem már Rodostót, hogy el nem felejthetem Zágont. De tréfa nélkül, édes néném, mi itt igen szép kies helyt vagyunk. A város elég nagy és elég szép, a tengerparton levő kies és tágas oldalon fekszik. Az is való, hogy Európának éppen a szélyén vagyunk. Lóháton innét Constancinápolyban két nap könnyen el lehet menni; tengeren pedig egy nap. A bizonyos, hogy suhult a fejedelemnek jobb lakóhelyt nem adhattak volna. Akármely felé menjen az ember, mindenütt a szép mező, de nem puszta mező; mivel itt mindenütt a földet jól megmívelik a faluk mellett levő mezők nem puszták, és ennek a városnak a földje olyan mívelt, valamint egy jól megmívelt kert — kivált mostanában gyönyörűséggel nézi az ember itt a szántóföldeket és a szőllőket és a sok veteményes kerteket. Itt pedig annyi szőllőhegyek vannak, hogy másutt egy vármegyében elég volna — azokat pedig igen jól mívelik, és azoknak a sok gyümölcsfák úgy tetszenek, mintha mind kertek volnának. Itt pedig meg nem karózzák a szőllőt, mint nálunk, azért is az ágak mind le vannak hajolva, a szőllőgerezdet a levelek béfedvén a földet is árnyékban tartják, e pedig szükséges ezen a meleg földön, ahol nyárban igen kevés eső jár — így a föld nedvesen marad, és a szőlő nem szárad el.

Itt, a való, sok veteményes kertek vannak, az ide való szokás szerént mívelik, de nem lehet a miéinkhez hasonlítani. Gyapotat pedig sohult annyit nem vetnek mint itt, és a gyapotból való kereskedés itt igen nagy. Torda vármegyében gondolom, hogy megteremne, de a mi kokány földünkön elegendő melege nem volna. Itt az asszonyoknak egész esztendő által csak az (a dolgok), hogy a gyapotat elvessék, megszedjék, eladják, vagy megfonják. Májusban vetik el, és octóberben szedik meg. Való, hogy sok bíbelődés vagyon a gyapottal, de minthogy itt az asszonyoknak semmi más külső munkájok nincsen, azért arra reá érkeznek.

A város felől azt mondhatom, hogy ezen a földön elmondhatni egy szép városnak, amely nem olyan szélyes, mint hosszú. De akármely szép házak legyenek itt a városokon, nem tetszhetnek szépeknek; mivel az utcára nem hadnak ablakokat, kivált a törökök azért, hogy a feleségek ki ne láthassanak — micsoda szép dolog az irigység! A piaca a városnak igen bőv — a sokféle szárnyas állat, gyümölcs, kerti vetemény itt olcsó —, amég ide nem jöttünk, még minden olcsóbb volt. De ha egy kis drágaságot okoztunk is, de a való, hogy csendességet. is okoztunk; mert a lakosok magok mondják, hogy amíg ide nem jöttünk, ahol most vagyunk szállva, ott az utcákon nappal is félve jártának az asszonyok és leányok, estve felé pedig akit kívül találhattak, azt elragadták, és gondolja el kéd, mint bocsátották el? Még gyilkosságok is estenek, ezeket pedig a jancsárok. görögök, és örmények követték, de már most legkisebbet sem hallani. Estve ki-ki sétálhat az utcákon, semmitől nem tarthat. A való, hogy mink is sokan vagyunk, de legkisebb dolog ha történnék, a kapunkon levő 30 jancsár megtanyítaná azokat, akik valamely garázdát akarnának indítani. Nem is lehet már csendesebb hely. mint ahol mi lakunk — estve idegen iancsárt, se görögöt nem látunk, noha a széD időkben 11 óráig és kint vagyunk. Csak ilyen hamar is már micsoda hasznára vagyunk a városnak, hát még ezután. Csak azt bánom, hogy messze vagyon Bercsényi úr tőllünk: ő nem bánja, mert ritkábban megyünk hozzája, és annyival kevesebb lesz a költség. De mit tudunk tenni, ha messze is. csak oda kell menni — hát hogy töltsük az időt? Még az asszonyok sem szeretik aztot. de mit tehetnek velünk együtt rólla? A való, hogy a nem nékik alkalmatlaMIKES KELEMEN (1690-1761)

„Legerdélyibb erdélyi írónk, s egyike a legvonzóbb, legszeretetreméltóbb magyar embereknek”, ahogyan Szerb Antal jellemezte őt, a háromszéki Zágonban született. Főnemesi család egyetlen gyermeke volt: apját az ő születésének az' évében végezték ki Fogarason a Thököly-felkelésben való részvétele miatt. Iskoláit a kolozsvári jezsuitáknál végezte; 1707-ben II. Rákóczi Ferenc apródja lett, s élete ettől kezdve a legszorosabban összefonódott Rákóczi sorsával, akit kamarási minőségben szolgált, s követett az emigrációba, Lengyelországba, Párizsba, végül Törökországba. A bujdosókat 1720-ban a Márvány-tenger partján fekvő Rodostóba telepítették le. Mikes itt élt haláláig; itt udvárolt, félszegen, Kőszeghy Zsuzsinak, oki a rangban magasabb Bercsényi Miklóshoz ment feleségül, s itt írta, egy képzelt irodalmi élet álmába menekülve, a Törökországi levelek-et, melyeknek címzettje egy nemlétezö asszonyalak, P. E. grófné, aki Konstantinápolyban él, és Mikes „édes nénje". Évtizedeken át írt műve levélformában írt emlékirat, a 18. században kedvelt enciklopédikus tartalmakkal (leírja például a selyemhernyó-tenyésztés módját is): voltaképpen a mindenfélét magába foglaló modern regény őse, tele önálló novella-remeklésekként is felfogható részletekkel, mint a Rodostóba való megérkezés itt közölt leírása. Mikes sorsa és műve az eszméhez, a nyelvhez és az irótollhoz való hűséges ragaszkodás szép jelképe: ő az első „nyugatos” magyar író, aki Párizsban kapta meg írói attitűdjéhez a szükséges olvasmány-ösztönzéseket, és a legmagányosabb magyar alkotóként, visszhang, közönség nélkül, az isten háta mögötti száműzetésben is kultúrát teremtett. írásai kalandos úton-módon kerültek Bécsbe, s jelentek meg a II. József halálát követő enyhültebb politikai légkörű esztendőkben Szombathelyen, 1794-ben, a Hazai Hírmondó szerkesztőjének, Kultsár Istvánnak a gondozásában.

D. M.

nabb, hanem nekünk, mert csak el kell hozzájok menni, valamint az úr dolgára.

Már eleget beszélltem a városról, és a földjéről; hanem már a mi házunknál lévő szokásról kell szólni, és az idő töltéséről. A való, hogy egy klastrombán nincsen nagyobb rendtartás, mint a fejedelem házánál. Ezek pedig azok a rendtartások: Reggel hatodfél órakor a dobot megütik, akkor a cselédeknek fel kell kelni, és készen kell lenni hat órára. Hat órakor dobolnak, és akkor a fejdelem felöltözik — azután a kápolnában megyen, és misét hallgat. Mise után az ebédlőházban megyen — ott kávét iszunk, és dohányozunk. Amikor az óra három fertály nyolcra, akkor elsőt dobolnak misére, nyolc órakor másodikét, és egy kis idő múlva harmadikot dobolnak — akkor a fejdelem misére megyen, mise után a maga házába megyen, és ki-ki oda megyen, ahová tetszik. Tizenegyedfél órakor megütik a dobot ebédre és tizenkét órakor asztalhoz ülünk, és törvényt teszünk a tyúkokra. Harmadfél órakor a fejdelem csak magánoson a kápolnába megyen, és ott vagyon három óráig. Mikor az óra három fertály ötre, akkor elsőt dobolnak estvéli

imádságra, öt órakor másodikát, és egy kevés idő múlva harmadikét — akkor a fejdelem a kápolnába megyen, és azután ki-ki elosztok. Vacsorára hetedfél órakor dobolnak.

A vacsora nem tartván sokáig, nyolc órakor a fejdelem levetkezik, de leggyakoriább le nem fekszik még akkor, és reggel ha szinte hat órakor öltözik is fel, de éjféli két órakor felkél. Azt pedig ne gondolja kéd, hogy legkisebb változás is légyen mindezekben. Ha szinte a fejdelem beteg volna is, akkor is mind egyaránt folynak a rendek. Hatodfél órakor felkelni nem kicsiny dolog, de el nem mulatom azért, hogy kedvit találjam, és mindenkor jelen vagyok, mikor öltözik — a hivatalom is azt hozza magával hogy vigyázzak a cselédekre.

Ezek tehát a mi klastromunkbéli rendtartásink. Ami pedig a mulatságot és az időtöltést illeti, a sokféle, és ki-ki a maga hajlandóságát követi. A fejdelem minden héten lóra ül kétszer, és estig oda vadászunk; mert itt igen sok fogoly és nyúl vagyon — veres fogoly több vagyon, mint szürke. Mikor pedig vadászni nem megyen a fejdelem, akkor csak a sok írásban tölti az időt. Mink is jobban töltenők, ha lehetne, mert az ember nem mehet örökké sétálni, nem lehet mindenkor a mezőn vándorlani: az ide való emberekkel pedig nem lehet társalkodni. Itt az idegen senki házához nem mehet. Kivált az örmények inkább féltik feleségeket, mintsem a törökök. Még nem láthattam a szomszéd asszonyomot. Napjában tízszer is a kapuja előtt kell elmennem, és ha a kapuban talál lenni, úgy szalad tőllem, mint az ördögtől, és bézárja a kapuját. Nem törődöm rajta; mert közönségesen az örmény asszonyok olyan fejérek, mint a cigánynék. Ebből elítélheti kéd, hogy itt a lakosokkal semmi ismeretség nem lehet, nem is vesztünk semmit; mert itt ki szőcs, ki szabó. Valami főrenden lévő emberek itt nincsenek, akikhez mehetnénk. Török urak vannak, de unadalmas dolog törököt látogatni: egyik a, hogy törökül nem tudok; másik a, hogy ha az ember hozzájok megyen, elsőben: no, ülj le — azután egy pipa dohányt ád, egy findzsa kávét — hatot vagy hetet szól az emberhez, azután tíz óráig is elhallgatna, ha az ember azt elvárná, ök a beszélgetéshez,- nyájassághoz épen nem tudnak. Minden mulatságunk tehát abban áll, hogy Bercsényi úrhoz megyünk vagy ebédre, vagy vacsorára — ott mégis nevetünk a kis Zsuzsival; mert az asszonnyal reá kell az embernek tartani magát, valamint a kompódi nemesasszonynak. Az már csak a régi dolgokat szereti beszállni, hogy leánykorában micsoda mulatsági voltának. Azt jól tudja kéd, hogv nekem ahoz semmi (kedvem) nincsen. — Énnekem a micsodás természetem vagyon, elhallgathatom az embert három óráig is, hogy egyet ne szóljak, de azután kérdje meg kéd tőllem, mit beszélitek nekem? egy szót sem tudnék megmondani belőlle. Így vagyok azzal az úri asszonnyal. Két óráig sem Szólok egyet. Ha nevet, én is nevetek, de sokszor nem tudom, mit — azt gondolja, hogy én azokat mind nagy figyelmetességgel hallgatom. Ugyan is, ha én régi dolgokkal akarom az időt tölteni, a Nagy Sándor históriáját olvasom, az elég régi.

Mind ezekből megláthatja kéd. hogy micsoda városban telepítettenek le bennünket; annak micsodás lakosi vannak, micsoda környéke; itt micsodás szokást tartunk. De azt még meg nem mondottam kédnek, hogy én micsodás szokást tartok. Az én szokásom a, hogy tíz órakor lefekszem, és a szemeimet bezárom, és rend szerént azokot fel nerh nyitom más nap hatodfél óráig. Ezt a dicséretes szokást mind télben, mind nyárban megtartom. Azért ez a levél olyan hosszú, hogy már tíz az óra, alugyunk hát, édes néném. De az egészségre kell vigyázni, ha azt akarja kéd, hogy gyakran írjak.

19