Magyar Hírek, 1979 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1979-01-27 / 2. szám
RÁKOSI VIKTOR_____________________ Sipulusz humoros elbeszélései Hogyan került bele Bagó Julis a Timesbe? Bagó Julis egy kis magyar parasztlány, a Times pedig egy nagy angol újság. Egyik se tudott a másikról semmit. Az egyik Londonban jelenik meg, a másik Pándon jelent meg a világban. Fölösleges megmondani, hogy az utóbbi Julis volt. Julis azzal a szándékkal született, hogy egész életét Pándon fogja eltölteni, mint az apja, nagyapja, nagyanyja, meg egyéb ősei. Egészen korrekt testtel született: se három füle, se két orra nem volt; lábból is csak kettőt adott neki a bölcs és takarékos természet. Egy szóval, le kellett mondania arról, hogy valami természetellenes alkatánál fogva hírre kapjon, s végre belekerüljön a pesti újságokba. Gyermekkora is zajtalanul telt el. Nem tartozott ama gyermekek közé, akik (mint gyakran olvassuk) gyufával szoktak játszani, aminek rendesen az a vége, hogy a fél falu leég; azt se tette meg, hogy az égő petróleumlámpát magára döntötte volna, amivel szerencsétlen és vigyázatlan gyermekek szintén magukra szokták vonni a közfigyelmet. Festő se vetődött Pándra, hogy modellnek megfogta volna, s most ott látnok a Műcsarnokban, mint libapásztort, vagy zagyvái csónakázót. Az abszolút titokban maradás minden föltétele megvolt Julisban. De mire Julis tizenöt éves lett, a vele született szándék meglehetősen kivihetetlennek látszott. A Bagó családban ugyanis olyan változások állottak be, hogy szükségesnek mutatkozott Julisnak kilépnie a nagy világba. Szolgálatba állt, mégpedig először is Monoron, hogy lassankint szoktassa magát a nagyvárosokhoz. Mikor Monomak Pándnál nagyobb méreteihez hozzászoktak szemei, akkor a Bagó család elhatározta, hogy most már nagyobb városba küldik, és azonnal ki is szemelték e célból Budapestet, ezt a „nagy ménkű várost” — mint az öreg Bagó magát kifejezte. Ezzel rálépett Julis a hírnév végzetes útjára. Pestre énhozzám jött szolgálatba, mert éppen pályázatot hirdettem egy üresedésbe jött másodszolgálói állásra. Dolga nem volt semmi — és ezt pontosan teljesítette, emellett üres óráiban kibámult az utcára, ahol egy óra alatt több ember fordult meg, mint Pándon egy esztendő alatt. S nem lehetett kiverni belőle azt a véleményt, hogy vásár van. Legjobban tetszettek neki a trombitás temetések, s legjobban félt azoktól, akik fölöttünk laktak. Attól tartott talán, hogy leszakadnak ránk. Eközben szorgalmasan evett, s az otthonitól eltérő koszttal is igen meg volt elégedve. Vasárnap volt, s Julis a borjúpecsenyének tömegeit fogyasztotta el. Hétfőn megbetegedett, s itt (erősen közeledvén a Timeshez) állapodjunk meg egy kissé a történetben. Egy szerencsétlen embernek, akinek neve Fáber, eszébe jutott kolerás tünetek közt megbetegedni. Ez még nem lett volna olyan nagy baj, de hozzájárult, hogy van két doktorunk: Scheuthauer és Babes, akik föltették magukban, hogy a kolerával fognak maguknak babérokat szerezni. S minthogy a kolera nem nyújt annyi babért, hogy két embernek bőségesen kijutna, mindegyik kizárólagos laureatusz akart lenni a koleradolgokban. A tavalyi járvány alkalmával Babes volt a „szerencsésebb”, ő volt az első, aki Budapesten az ázsiai kolerát konstatálta. Azóta Scheuthauer duzzogott, s fente a fogát Babesre. Végre megjött az alkalom Fáber képében. Ez a szegény ember Scheuthauerhez került, aki megvizsgálta, s aztán kimondta rá az ázsiai kolerát. Babes megpukkadhat mérgében. A konstatált koleraesetet széttáviratozták az egész világba, a törökök vesztegzárt hirdettek, s Európa visszafojtott lélegzettel leste, hogy hát csakugyan kolera kezdődött-e Budapesten. Ekkor betegedett meg Bagó Julis. Orvost híttam, aki a Rókusba vitette, ahonnan (a Fáber esete uralkodván a kedélyek fölött, Julist gyanúsnak találták) csakhamar útban volt a barakk-kórház felé. Kocsin követtem őt, nehogy Scheuthauer vagy Babes útközben mikroszkopikus vizsgálat alá vegyék, s akkor a szegény lányból második eset lesz. Elhelyezték őt szépen, én pedig hazaballagtam. Az esti lapok egy második gyanús esetet jelentettek. A reggeli lapok, nagy meglepetésemre, SZÖNYI GYULA RAJZA már azt írták, hogy az eset kolera nosztrasz, s hogy Bagó Julis cselédleány szenved benne. Szorongva vártam az esti lapokat; vagy Babes vagy Scheuthauer fog nyilatkozni bennük, s Julisnak vége. Ehelyett az esti lapokban a tisztifőorvosi hivatal konstatálta Julisnak heves bélhurutját, s azt ígérte, hogy másnap már kieresztik. Az egész város leste a Julis egészségét. Én dezinficiáltam otthon, mint egy újonnan választott kerületi orvos, szinte csónakáztunk a karbololdatban. Harmadik nap a barakk-kórházban konstatálták, hogy Julis krumplival megterhelte a gyomrát. Hála isten! Többet nem adok neki enni — borjúhúst. Negyedik nap belenézek a külföldi lapokba, s mit látnak szemeim a terjedelmes Times „Hungary” rovatában: a Bagó Julis nevét. A hivatalos angol lap a kolera Budapesten való fölmerülésének egy újabb bizonyítékát látta Julisban. Rögtön hónom alá csaptam a Timest és hazamentem. Az előszobában Julis fogad, akit már mint egészségeset hazabocsátottak. — No, Julis! — kiálték —, pocsékká tetted a Timest. Veled bizonyítja 18
