Magyar Hírek, 1979 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1979-09-08 / 18. szám

Uj lépések, motívumok ... FOTO: NOVOTTA FERENC Táncos tanárok és táncos tanítványaik A kívülállók nemegyszer értetlenül nézik azokat, akik kedvtelésüket, hobbijukat szenvedéllyel űzik. Értetlenül, de irigykedve is. Mert igaz ugyan, hogy némelyik hobbi sok fáradságot, olykor anyagi áldozatokat is követel, ám művelőik tartalmasabb, élményekben gazdagabb életet kapnak cserébe. Az Anyanyelvi Konferencia által megren­dezett budapesti tanfolyamon a magyar nép­táncoktatók is bizonyságát adták, hogy a nem értett-irigyelt, megszállott emberek közül valók. Nyolcvanan csiszolták tánctudásukat, tanultak újabb motívumokat, hallgattak el­méleti 'előadásokat, s vettek részt szakmai filmek vetítésén. A tánccsopórtok vezetői mellett voltak azok a fiatalok is, akikben a jelenlegi vezetők majdani utódaikat látják. Mi sem volt jellemzőbb a résztvevők lelke­sedésére, mint az, hogy sokan megjegyezték: „Túl sok időt fordítunk az étkezésre. Inkább osztanának zsíros kenyeret, s a felszabaduló időt is tánctanulással töltenénk.” A most negyedik alkalommal megrendezett tanfolyamra minden eddiginél több hallgató érkezett, s közülük sokan már ismerősként üdvözölhették egymást. — Miben különbö­zött az idei tanfolyam a korábbiaktól? Meg­figyelhető volt-e változás a hallgatók tudásá­ban, felkészültségében? — kérdeztük Simay Zsuzsától, a Népművelési Intézet főmunka­társától, aki az 1972-es első alkalomtól ve­zetője a táncoktatók kurzusának. — Idén is megállapíthattam, hogy a részt­vevők egyre felkészültebbek, rutinosabbak, „táncosabbak”. Csoportjaik repertoárja is jó irányban változik. Hitelesebben közvetítik a magyar néptánckincset, a népviseletek közül sem csupán a kalocsait vagy a piros-fehér­­zölddel díszítettet tekintik magyarnak. A fel­nőtt csoportok mellett — az utánpótlásra gondolva — egyre több helyen alakítanak gyermekcsoportokat, s a magyar tánc nem egy helyen a magyar szó tanításának is ösz­tönzője, elindítója. Arra törekszünk, hogy a visszajárok teljes képet kapjanak a magyar néptánckincsről. Természetesen az is sokat tanulhat közös munkánkból, akit először üdvözölhetünk. Idén tovább folytattuk a Tisza menti dialek­tus tanulmányozását, alaposabban megismer­kedtünk a hegyközi és a bodrogközi táncok­kal és az erdélyi dialektussal. A jövőben egy­­egy kisebb tájegység táncait vesszük sorra. Sokan szeretnének oklevelet szerezni tánc­csoportvezetői képzettségükről. Nekik a Nép­művelési Intézet hároméves kurzusát ajánl­juk, amely három egymást követő nyáron háromhetes tanfolyamokon végezhető el. Az 1967-től Hunor néven szereplő mont­reali együttes vezetője Horváth László és fe­lesége, Marianne. — Most már „hazajöttünk” a tanfolyamra — mondják —, már jártunk itt 1977-ben. — Nagy élmény volt számunkra — me­séli Marianne —, hogy cigándi kirándulá­sunk alkalmával a helybeli táncosok előadá­sából ellenőrizhettük: hogyan sikerült köny­vekből megtanulnunk a Fergetegest. Öröm­mel állapíthattuk meg, hogy egészen jól. — Azon igyekszünk, hogy mindig hiteles legyen, amit előadunk — veszi át a szót a férj. — Két olyan — franciák alapította — tánccsopoctot is ismerünk, amelyeket a ma-A Horváth házaspár, a montreali Hunor együttes vezetői 14

Next

/
Thumbnails
Contents