Magyar Hírek, 1979 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1979-09-08 / 18. szám
Uj lépések, motívumok ... FOTO: NOVOTTA FERENC Táncos tanárok és táncos tanítványaik A kívülállók nemegyszer értetlenül nézik azokat, akik kedvtelésüket, hobbijukat szenvedéllyel űzik. Értetlenül, de irigykedve is. Mert igaz ugyan, hogy némelyik hobbi sok fáradságot, olykor anyagi áldozatokat is követel, ám művelőik tartalmasabb, élményekben gazdagabb életet kapnak cserébe. Az Anyanyelvi Konferencia által megrendezett budapesti tanfolyamon a magyar néptáncoktatók is bizonyságát adták, hogy a nem értett-irigyelt, megszállott emberek közül valók. Nyolcvanan csiszolták tánctudásukat, tanultak újabb motívumokat, hallgattak elméleti 'előadásokat, s vettek részt szakmai filmek vetítésén. A tánccsopórtok vezetői mellett voltak azok a fiatalok is, akikben a jelenlegi vezetők majdani utódaikat látják. Mi sem volt jellemzőbb a résztvevők lelkesedésére, mint az, hogy sokan megjegyezték: „Túl sok időt fordítunk az étkezésre. Inkább osztanának zsíros kenyeret, s a felszabaduló időt is tánctanulással töltenénk.” A most negyedik alkalommal megrendezett tanfolyamra minden eddiginél több hallgató érkezett, s közülük sokan már ismerősként üdvözölhették egymást. — Miben különbözött az idei tanfolyam a korábbiaktól? Megfigyelhető volt-e változás a hallgatók tudásában, felkészültségében? — kérdeztük Simay Zsuzsától, a Népművelési Intézet főmunkatársától, aki az 1972-es első alkalomtól vezetője a táncoktatók kurzusának. — Idén is megállapíthattam, hogy a résztvevők egyre felkészültebbek, rutinosabbak, „táncosabbak”. Csoportjaik repertoárja is jó irányban változik. Hitelesebben közvetítik a magyar néptánckincset, a népviseletek közül sem csupán a kalocsait vagy a piros-fehérzölddel díszítettet tekintik magyarnak. A felnőtt csoportok mellett — az utánpótlásra gondolva — egyre több helyen alakítanak gyermekcsoportokat, s a magyar tánc nem egy helyen a magyar szó tanításának is ösztönzője, elindítója. Arra törekszünk, hogy a visszajárok teljes képet kapjanak a magyar néptánckincsről. Természetesen az is sokat tanulhat közös munkánkból, akit először üdvözölhetünk. Idén tovább folytattuk a Tisza menti dialektus tanulmányozását, alaposabban megismerkedtünk a hegyközi és a bodrogközi táncokkal és az erdélyi dialektussal. A jövőben egyegy kisebb tájegység táncait vesszük sorra. Sokan szeretnének oklevelet szerezni tánccsoportvezetői képzettségükről. Nekik a Népművelési Intézet hároméves kurzusát ajánljuk, amely három egymást követő nyáron háromhetes tanfolyamokon végezhető el. Az 1967-től Hunor néven szereplő montreali együttes vezetője Horváth László és felesége, Marianne. — Most már „hazajöttünk” a tanfolyamra — mondják —, már jártunk itt 1977-ben. — Nagy élmény volt számunkra — meséli Marianne —, hogy cigándi kirándulásunk alkalmával a helybeli táncosok előadásából ellenőrizhettük: hogyan sikerült könyvekből megtanulnunk a Fergetegest. Örömmel állapíthattuk meg, hogy egészen jól. — Azon igyekszünk, hogy mindig hiteles legyen, amit előadunk — veszi át a szót a férj. — Két olyan — franciák alapította — tánccsopoctot is ismerünk, amelyeket a ma-A Horváth házaspár, a montreali Hunor együttes vezetői 14
