Magyar Hírek, 1979 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1979-08-25 / 17. szám
Május 28-án töltötte be hetvenedik évét ez a még most is fiatalos és változatlanul szorgalmasan írogató szocialista író és újságíró. A harmincas évek derekán ismertem meg Párizsban, mint a baloldali francia és a magyar sajtó dolgos, szerény munkatársát. Édesapja, a móri tanító, 1919-ben a direktórium tagja lett, amiért később három és fél évre ítélték. Beregi Tivadar Budapesten szerzett tanítói oklevelet, de a hírlapírást még a tanítóképzőben elkezdte; cikkei sűrűn jelentek meg a Népszavában, az Újpesti Hírlapban, a Szocializmusban és az Ifjúmunkásban. Kapcsolatba került a termékeny, harcos humanizmust hirdető Századunk folyóirat körével, megismerkedett Vámbéry Rusztemmél; másik nagy hatású mestere Kassák lett, akinek Munka című folyóiratába szintén dolgozott. Századunk nagy haladó magyar szellemei közül elkötelező hatást tett rá Szemere Samu, a kiváló bölcselő és Bánóczi József, a kitűnő irodalomtörténész. Beregi kapcsolatba került Madzsar Józseffel is, aki megbízta a Tolnai Világlexikon egyes bölcseleti cikkeinek megírásával. Még elsőéves „prepa” korában megismerkedett a Szaktanács vezetőivel, többek közt Szakosíts Antallal, és eljárt a Népszava szerkesztőségébe, ahol Weltner vette pártfogásába. „A Népszavánál való újságírói dolgozgatás volt ifjúságom egyik legszebb és legmaradandóbb emléke: írni egy olyan lapba, amelyhez szellemi kapcsolatok is fűztek, s méghozzá éjfél tájban abban a redakciói szobácskábán megírni a másnap megjelenő beszámolómat, ahol egykor a meggyilkolt Somogyi Béla írta bátor, erélyességgel telített cikkeit...” — vallja levelében. A Népszavánál ismerkedett meg Szakasits Árpád dal és Jemnitz Sándorral, a lap kiváló zenekritikusával, a modern komponistával. Beregi Tivadar hetven éves Ismeretterjesztő előadásokat is tartott a munkásoknak. A tanítói oklevél megszerzése után Párizsban folytatta tanulmányait. A Sorbonne-on filozófiai, művészettörténeti előadásokat hallgatott, s egyik professzora a pesti születésű Victor Basch lett, aki a század első felének kimagasló francia szellemi alakja volt, s akiről Beregi később fiúi szeretettel teli tanulmányban emlékezett meg. Közben írni kezdett az emigrációs sajtóba, de sűrűn küldte cikkeit haza is, főként a Népszavába. Itt jelent meg — immár ötven esztendeje! — 1929. május 1-én Rousseau és a szocializmus című cikke. Tanulmányai mellett több évig a világ egyik legnagyobb könyvtárának, a Bibliothéque Nationale-nak volt a belső munkatársa; itt ő dolgozta fel a hazánkban megjelent francia vonatkozású bibliográfiát. Húsz éven keresztül dolgozott a francia rádiónál, mint irodalmi és művészeti kritikus, továbbá zenebírálatokat írt a francia értelmiség elitlapjába, a Camus-féle Combat-ba. Beregi Tivadar írásainak jegyzékén több száz cikk, tanulmány, műbírálat szerepel. Egy ilyen rövid pályaképben még nagy vonalakban sem lehet behatóan ismertetni kiterjedt munkásságát. Nemcsak az emberi haladás nagy francia szellemeiről írt Diderottól Montesquieu-n, Michelet-n és Proudhonon át France-ig, R. Rolland-ig, Barbusse-ig, nemcsak a gazdag francia irodalom kiválóságainak szentelt sok-sok írást Marivaux-tói és La Bruyére-tői Lamartine-on, Baudélaireen, Balzacon, és Dumas-n át egészen Rimbaud-ig; hanem se szeri, se száma azoknak a mi szempontunkból különösen becses dolgozatoknak, amelyekben a francia lapokban és rádióban a magyar szerzőket ismertette Madáchtól Adyn, Krúdyn, és Kassákon át egészen Illyésig. Beregi Tivadart hetvenedik születésnapja alkalmából a Kulturális Kapcsolatok Intézete meghívta Budapestre, és felkérte: tartson előadást; egyúttal emlékéremmel kívánta megajándékozni. Sajnos, családi okokból nem tudott eleget tenni a meghívásnak. Reméljük, hogy nemsokára el tud látogatni hazánkba, mely nem felejtette el hű fiát. BAJOMI JLAZAR ENDRE Egy kölcseys Ausztráliából Köztudott, hogy szerte a földkerekségen élnek és dolgoznak magyarok, így manapság már nem is számit igazi szenzációnak, ha egzotikus tájon élő, s új hazájukban sikeres, közismert hazánkfiairól hallunk. Mégis, mindannyiszor felcsigázott érdeklődéssel várjuk a velük való találkozást. Gabriel I. Carr, azaz Karcag Gábor úr, az Ausztrál Királyi Életmentő Társaság elnöke. Vajon hogyan lesz magyar bevándorlóból egy ilyen tekintélyes és patinás egyesület első embere a messzi, ötödik kontinensen? Karcag úr elegáns, kisportolt alkat, aligha nyomhat többet, mint hajdanán kölcseys gimnazistaként. Mint meséli — ma is a legcsekélyebb akcentus nélkül — érettségi bizonyítványát már egy bécsi iskolában kapta meg, ezután hajózott át Ausztráliába harminc évvel ezelőtt. Kitanulta a műrepülést, néhány évig mezőgazdasági pilótaként dolgozott. A permetezés azonban idénymunka, így hát az ifjú pilóta más elfoglaltságot is keresett magának. Mivel kitűnő angol nyelvtudással érkezett új hazájába, fordított, angol nyelvet tanított és 1952-ben az ausztráliai lapokban megjelentek első írásai. — 1955-ben nagy örömömre szolgált, hogy a magyar atlétikai válo-( gatott tolmácsa, kalauza lehettem—' folytatja élettörténetét. Majd olimpiai igazolványát mutatja, amely szerint a magyar olimpiai válogatott Karcag Gábor főtolmácsa és sajtóügyeinek intézője volt. — 1955-ben ismertem meg Csanádi Árpádot, akitől most interjút szeretnék kérni legutóbbi ausztráliai útjának tapasztalatairól. Mint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökségi tagja járt nálunk, mert az 1988-as olimpiai játékokat újra Ausztrália rendezi. — Tehát újságíróként érkezett Budapestre. — Az ABC, az ausztrál televíziótársaság megbízásából vagyok itt. Áprilisban ugyanis megalakult az ausztrál nemzetiségi csoportok televízióadása. Vasárnap délelőttönként olyan műsorokat sugárzunk, melyek bemutatják az etnik csoportok életét, óhazáját, azzal a céllal, hogy a soknemzetiségű Ausztrália lakossága jobban megis.merje-megértse egymást. Több mint negyven nemzetiségi csoportot tartunk számon, mi, aszturáliai magyarok 30—40 ezren lehetünk. Nem tartozunk tehát a legnépesebb nemzetiségek közé, ám a magyarok szerepe az ország kulturális, tudományos életében, valamint a közéletben jelentős. Én tizennégy magyar egyetemi tanárról tudok, két honfitársamat lovagi címmel tüntették ki, Mensáros András, Nyugat-Ausztrália ipar- és energiaügyi minisztere, Budapesten is járt. — Szeretném, ha virágzó műsorcsere alakulna ki az ausztrál etnik televízió és a Magyar Televízió között. Erről tárgyaltam a zenei és a sportosztály munkatársaival. Ezért vettem részt a veszprémi televíziós fesztiválon, és magam is forgatok a kecskeméti Kodály Intézetben, az Anyanyelvi Konferencia Védnökségének balatoni nyelvművelő táborában, valamint filmet szeretnék hazavinni a magyar vívók világbajnoki felkészüléséről. — Az Ausztrál Királyi Életmentő Társaságban betöltött elnöki tisztje társadalmi megbízatás? — Valóban az. Három iskolás fiam révén kerültem kapcsolatba ezzel a nagymúltú, 1904-ben alapított egyesülettel. Ausztráliában ugyanis e társaság égisze alatt minden iskolában kötelező jelleggel oktatják a vízi életmentést, az újraélesztést. A gyerekek azt is megtanulják, hogy mit tegyenek, ha egy járókelő az utcán rosszul lesz, elájul. A társaság olyan elnököt keresett, aki ért a tömegkommunikációhoz, közel áll a legkülönbözőbb sajtószervekhez. Így rám esett a választásuk. — Jelenleg — pestiesen szólva — szabadúszó vagyok, a televízió és több folyóirat külső munkatársa. Emellett reklámmal foglalkozom. Korábban évekig a televízió riporter-rendezőjeként dolgoztam, ami nagy sikernek számított, mert én voltam az első nem angol anyanyelvű munkatárs. Dokumentumfilmeket forgattam Délkelet-Ázsiában — közben esti egyetemen ázsiai történelmet, indonéz és maláj nyelvet tanultam —, és állandó tévésorozatom is volt, amelyet délelőttönként sugároztunk, elsősorban háziasszonyok számára. Hosszú televíziós pályafutásomnak köszönhetem, hogy az újonnan alakult etnik televízió engem bízott meg a Magyar Televízióval való kapcsolatfelvétellel. — Mikor hallhatunk a magyar tévéműsorok ausztráliai fogadtatásáról? — Jövőre bizonyosan, amikor is újra Pesten leszek, kölcseys osztályom harmincéves találkozóján. BALÁZS ISTVÁN 14
