Magyar Hírek, 1979 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1979-05-05 / 9. szám

átjönni, mert elérkezett a szakításuk ideje. Egy szerelem végnapjai ezek.

Egy asszony drámája ez. Harminchárom éves volt, a férfi huszonhat, amikor megismerkedtek. A nő most túl a negyvenen. Ruttkai Éva haja legalább olyan nyugtalanul lobog, mint a gyertyaláng lidérce körös-körül ezeken a színpadi falakon. Kétségbeesés zilálja, harag és reménykedés, gúny és gyűlölködés. És újra meg újra fellobban ebben a hajban a szerelem. Szétzilálja ezt az asszony i hajat a félelem a megöregedéstől, tépázza az elhagyatottság. Charlotte von Stein tíz ujja, Ruttkai Éva tíz ujja belebeleszánt ebbe a szép sörénybe, ebbe az elárvult haj koronába. Talán még tegnap is játszott ezekkel a gyűrűző fürtökkel a férfi, tegnap is talán még. Mától már soha többé. Érzéki haj, szomorú haj, emlékező haj, kihűlt haj. Szétbomló és fegyelmezett: egy színésznő haja, amely mindenegyes szálával kifejezni tud.

Mit mond el Ruttkai Éva ezzel a tetőtől talpig-lobogással Charlotte von Stein nyugtalanságaiból és higgadtságából, extázisaiból és józanságából? Mindent, amit egy asszonyról, egy férfiról, kettejük szerelméről elmondani lehet. Elmondja az ember — nemcsak Goethe és Lotte — szerelmének szívdobogtató banalitásait, és elmondja e kivételes emberpár — Goethe és Lotte — szerelmének kivételességeit. Végigél egy női sorsot, von Steinnéét, amelyben kilenc magzat megfogamzott, törvényesen, de egyetlenegy sem asszonyi örömben. Mert az öröm törvényen kívüli, de mindannyiszor megfogan, ha nem születik is belőle utód, ám születik belőle új meg új kívánkozás és mindig születik belőle újszülött öröm. Elmondja Ruttkai Éva Charlotte von Steinként, hogy milyen végzet egy zabolátlan nagysággal és szertelen kicsinyességgel szerelemben élni, olyan arkangyalfiókával-ördögfiókával, mint Goethe, olyan nagylelkű szűkkeblűséggel, rendetlen pedantériával, hűvös lángelméjűséggel. mint az övé.

Mindezt elmondja Ruttkai Éva játéka a gyertyavilágításban: panaszait a férfiról, kérkedését a férfival, csalódásait, haragjait, néma szitkait és rajongását a férfi iránt. De végigéli és eljátssza mindazt is, ami a monológban szöveg szerint nincsen megírva, de meg van írva Goethe hozzáintézett, ezerhétszáz levelének egyikében: ,,Az élet boldogsága sötéten terül el rajtam.” Ruttkai olyan művész, hogy megérezheti a szöveg mögötti mélységeket is, a hátteret és a kimondhatatlant: ennek az emberpárnak a kivételesen boldog és kivételesen boldogtalan kapcsolatát, boldogságuk sötétlő árnyékait. Mert befellegzett derű és árnyékos sugárzás is Ruttkai Éva játéka ezen a színpadon, akárcsak az az imbolygó kísértet járás, melyet a gyertyaláng fest a színfalakra.

Egyedül van e falak közt a színésznő, két óra hosszat csak egyedül, hisz a játék egyszemélyes. Mégis jelen van itt minden főszereplő. Ruttkai Éva meg tudja háromszorozni önmagát: itt van ő maga, Stein-25