Magyar Hírek, 1979 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1979-04-21 / 8. szám
Karmester: Palló Imre A New York-i Lincoln Centerben a City Opera vonzó légkörével a Varázsfuvola egyik szombat délutáni előadásán ismerkedtem. A nézőtér lenyűgöző, s egyszersmind meghitt hatású arányai, vonalai, szerencsésen ötvözik a hagyományost a korszerűvel. A karmesteri pulpitus reflektorfényében Palló Imre jelenik meg. A mi számunkra őt még most is az ifjabb jelző illeti, hiszen felejthetetlen édesapjának, Operaházunk nagy énekesének az emléke elevenen él emlékezetünkben. A karnagy Palló Imréről jó néhány dicsérő kritikát olvastam, európai lapokban csakúgy, mint az amerikai sajtó hasábjain. A New York-i City Opera Varázsfuvolájában Palló kifejezésmódjának feszes ritmikájával, tévedhetetlen stílusérzékével s meggyőző zeneiségével ragadott meg. Másnap poughkeepsie-i otthonában beszélgettem vele, ott él családjával, alig egyórányira New Yorktól. Felesége Rosemarie Freni, a City Opera kiváló mezzoszoprán énekesnője. Palló Imrét, szülei házából, gyerekkora óta ismerem. — Vajon hogyan került ide Amerikába, a New York-i City Opera vezető karmesteri posztjára? — Odahaza két ízben is jelentkeztem a Zeneművészeti Főiskolára, egyik évben a karmesterképző tanszakra, a másikban zeneszerzésre. Egyikre sem vettek föl. Ezek után a bécsi Zeneakadémián fölvételiztem, s rögtön a második év hallgatói közé soroltak. Három évig jártam Swarowskyhoz, 1964-ben pedig Wuppertalba szerződtem, majd 1968—72-ig a Düsseldorfi Operaházba, 1973-ban pedig a lübecki Opera karmestere lettem. Egy évre rá a New York-i City Operaházban mutatkoztam be, és 1975-ben ideszerződtem. — Egyik újságban azt olvastam, hogy repertoárján negyvenöt-ötven opera sorakozik. A City Opera legtöbbet dirigáló karmestere. A szombat délutáni Varázsfuvola után este a Víg özvegyet vezényelte. A remekművek mellett szívesen vállalja-e ezt a másféle műfajt is? — Ügy érti. hogy nem „derogál-e” nekem? Mert erről szó sincs. Sőt, nagyon is szeretem. Tavaly a Denevért is dirigáltam. Otthonosan érzem magamat a bécsi operett világában, ez része annak a hagyománynak, amelyben fölnevelkedtem. Az operett vezénylése technikai vonatkozásában nehezebb, mint például a Varázsfuvoláé. Az operett sűrű tempóváltozásai, a lassítások, gyorsítások egymásutánjai túlságosan sok zenei szabadságot, technikai problémát zúdítanak a karmesterre. — A City Operát milyen elképzelések szerint vezetik? — Mi énekesekben nem versenyezhetünk a tőszomszédságunkban levő Metropolitan Operával, a sztárok felléptére nem futja anyagi lehetőségeinkből. A mi színházunkban tizenhat dollár a legdrágább jegy, a Metropolitanban viszont harminc, sőt ötven dollárra is felszökik egy-egy jegy ára. Mi egy-két sztár jelenléte helyett inkább az ensemble játékmódra, a totális színházra törekszünk. Ennélfogva a mi előadásaink életszerűbbek, azt hiszem. A City Opera célja fiatal énekesek, fölbukkanó tehetségek fölfedezése, másrészt igen fontos feladatunk, hogy műsorunkon olyan operák is szerepeljenek, amelyek másutt csupán elvétve kerülnek előadásra. — Öriz-e magában életre szóló, fontos tanulságokat, olyanokat, amelyekre otthon a szülői házban és baráti körben tett szert? — Sok mindent őrzök magamban. Rengeteget tanultam édesapámtól, Ferencsik Jánostól, Fricsay Ferenctől, Doráti Antaltól, Solti Györgytől. Például azt, hogy ne legyek csodagyerek, hanem lépésről lépésre sajátítsam el tudnivalóimat, építsem föl pályámat. A megalapozott tudást nem pótolja semmi. — Akad-e olyan zeneszerző, akit a leginkább szeret? — Mozartot érzem magamhoz legközelebb. És persze a magyar zenét. Nemcsak azért, mert Magyarországon születtem, hanem mert ott nőttem föl, ezt lélegeztem magamba. — Más-e az amerikai operaközönség ízlése, mint az európaié? — Az amerikai közönség zenei érzelmeinek a gyökerei nem nyúlnak olyan mélyre, mint az európaiaké. De hiszek abban, hogy az amerikaiak lassan-lassan ebbe is belenőnek. Most izgatottan szomjúhoznak oz operára. Nyáron St. Louisban tizenkétezer személyes szabadtéri színházban hét estén vezényeltem a Pillangókisaszszonyt. Tizennyolc évi szünet után St. Louisban ez volt az első operaelőadás, s a nézőtér estéről estére megtelt. — Ügy tudom, hogy három év óta a Hudson Valley Philharmonia zenekarnak is vezető karmestere. — Pályám kezdetén ritkán vezényeltem pódiumon, mert akkoriban tudatosan törekedtem arra, hogy leginkább az operaházhoz kötődjek. Az operakarmester a hangversenyvezénylést is mindig győzi képességgel, tapasztalattal, de a hangverseny-karmester nem okvetlenül válik be az operai pulpituson. A Hudson Valley zenekarral szeretek dolgozni, úgy érzem, hogy most már itt az ideje, hogy a koncertművek repertoárját is gyarapítsam a magam számára, műsoraimban a lehetőséghez képest minél több Bartók- és Kodály-művet iktassak be. — Dolgozószobájának falain a polcokon temérdek partitúra zsúfolódik ... — Ez valamikor mind Fricsay Ferenc tulajdona volt. Fricsayhoz ugyanolyan bensőséges kapcsolat fűzött, mint egykor őt édesapámhoz. Mintha a fia lettem volna. Rengeteget tanultam tőle. S amikor fiatalon meghalt, felesége nekem ajándékozta az ő Steinway zongoráját és egész kottatárát, vagy másfél ezer partitúrát. A bejegyzésekben csak magyarul és németül tudó karmester igazodik el, mert Fricsay kevert nyelven rögzítette írásban elképzeléseit. Amikor ezekben a kottákban, partitúrákban lapozgatok, mintha beszélgetnék vele, egy-egy gondolatával még vitába is szállhatok. Doráti Antal ugyancsak fiának fogadott, ő hívott meg legelőször az USÁ-ba, hogy Washingtonban a zenekarát dirigáljam. Ezen a földrészen ott mutatkoztam be legelőször. Ma is minden tanácsért Dorátihoz fordulok. — Hogyan fog hozzá egy-egy mű megtanulásához? — A tanulást mindig a partitúra olvasásával kezdem. Erre Kodály Zoltán szoktatott rá, még gyerekkoromban. Emlékszem, amikor Pándon, szüleim nyaralójában egyszer náthásán feküdtem ágyban és regényt olvastam, Kodály benyitott a szobába és azt kérdezte: miért nem partitúrát olvasol. Mert az nehezebb — feleltem. Mire azt mondta: tanuld meg ugyanúgy olvasni a partitúrát, mintha regény volna. Csak később jöttem rá arra, hogy ez a mondás mennyire hasznomra vált. Ma már a partitúra izgalmas olvasmány számomra. Kodályt odahaza gyakran láttam, hiszen jó barátságban volt szüleimmel, és sok értékes zenei tanáccsal bátorított: szemlélet és magatartás tekintetében ma is példaképem. — Kikre emlékszik a hazai tanárai közül? — Sok mindenkire. Kistétényi Melindára, aki otthon tanított, vele is Kodály jóvoltából kerültem össze. Aztán Sugár Rezsőre, akitől a konzervatóriumban zeneszerzést tanultam, meg Schwartz Oszkárra, aki az ütős hangszerek tanára volt. De sorolhatnám a többit is. — Szívesen vezényelne Budapesten? — Dőreség volna, ha titkolnám, hogy Háry János mondása bennem is él: „Ha ezt a nagyabonyi bíró látná . . Mert hiszen szeretném odahaza is megmutatni, mit tudok, mire futja erőmből, képességemből. Hazudik, aki a gyökereit megtagadja. GÁCH MARIANNE 13
