Magyar Hírek, 1979 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1979-03-24 / 6. szám
I Dózsa szoborcsoport Budapesten a Disz téren fotO: novotta Ferenc A HAZAFIAS NÉPFRONT MAGYARORSZÁG POLITIKAI RENRSZERÉREN Az utóbbi időben több levelet kaptunk külföldről, íróik a Hazafias Népfront szerepéről, működéséről kérték felvilágosítást. Hadd tegyük hozzá, a nyugati országokban folytatott hivatalos vagy magán eszmecseréink során is mind gyakrabban terelődik a szó a szövetségi politika tartalmára és a népfront tevékenységére. A korszakváltásnak, vagyis a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet történelmi folyamatának általános törvényszerűsége, hogy az új társadalmat a munkásosztály vezetésével, a dolgozó osztályok és rétegek cselekvő részvételével lehet felépíteni. Érvényes ez a hatalom megragadásáért folyó harc viszonyai közepette éppúgy, mint az antifasiszta, nemzeti felszabadító küzdelmekben, majd pedig a szocializmus építése során. Ugyanakkor minden országban sajátos a történelmi hagyományoknak, a nemzeti sajátosságoknak megfelelő szövetségi politika elveinek a gyakorlati megvalósításához szükséges társadalmi-politikai szerkezetnek a létrehozása. A Magyar Hazafias Népfront egyrészt a Magyar Szocialista Munkáspárt szövetségi politikájának tartalmi hordozója, másrészt e politika legátfogóbb mozgalmi kerete. Jóllehet a Hazafias Népfront a szocializmus politikai rendszerének egy intézménye, ugyanakkor nevében hordja e politika tartalmát is, a szövetségi népfrontpolitikát. Szóljunk tehát először magáról a politikáról, amelynek gyökerei jó negyven évre nyúlnak vissza, s elválaszthatatlanul tapadnak az akkori Európa politikai viszonyaihoz. A népfrontpolitika fő stratégiai célja az volt, hogy a legkülönbözőbb antifasiszta erők együttműködésével visszaszorítsa a fasiszta ideológiát és politikát. Történelmi szükségszerűség volt, hogy a külső és belső fasizmus elleni küzdelem vezetését akkor az egyetlen következetes forradalmi osztály, a munkásosztály vegye át, s magához vonzza azokat az erőket, amelyek érdekeltek a demokrácia védelmében és a nemzeti függetlenség megőrzésében. Hazánkban az első népfront jellegű szervezet 1937. március 15-én alakult meg Márciusi Front néven. A fasizmus előretörése, befolyásának erősödése egész Európában s különösen a Dunamedence térségében megnehezítette a hatékony politikai tömegmozgalom kifejlesztését. A háború kitörése után egyre jobban csökkent a haladó, antifasiszta erők szervezkedésének lehetősége, sőt e nézetek hangoztatása is életveszéllyel járt. A demokratikus, függetlenségi eszmék befolyását korlátozta az is, hogy a német és az olasz fasizmussal együttműködő vezetés politikai sikereket ért el az első világháború befejezéséig Magyarországhoz tartozó területek visszacsatolásával. A közhangulat csak később, 1941 júniusában, Magyarországnak a háborúba való belépésével változott meg. Aggodalom szállta meg a lelkeket, hogy az ország sorsa veszélybe kerül. 1941 őszén már kezdtek kibontakozni a függetlenségi front keretei. A Magyar Nemzet Toborzó című írása sürgette a hazafias, demokratikus, fasisztaellenes erők együttműködését, a Népszava 1941 karácsonyi száma a közös fellépés fontos állomása volt. Ezt követte 1942 februárjában a Magyar Történelmi Emlékbizottság megalakulása. Néhány nappal később, 1942. március 15-én, az 1848-as szabadságharc megindulásának évfordulóján a demokratikus erők németellenes tüntetést rendeztek Budapest szívében, a Petőfi-szobomál. Az uralkodó rend gyors megtorláshoz folyamodott: letartóztatta a Történelmi Emlékbizottság több vezetőjét, a tüntetők jelentős részét pedig frontszolgálatra hívta be, az antifasiszta erők tömörülésének folyamatát azonban megállítani nem tudta. Fegyveres harcra a náci megszállás — 1944. március 19. — után kezdtek szervezkedni a demokratikus erők, és csak a nyilas hatalomátvétel után, 1944 októberében alakult meg a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága. November 22-én azonban — árulás következtében — a vezetőket letartóztatták, majd kivégezték. A szovjet hadsereg előrenyomulásával a Dunától keletre mind nagyobb területek szabadultak fel és Szegeden legális körülmények között, négy politikai párt képviselőiből megalakult a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front. Ezen a politikai alapon jött létre Debrecenben az ideiglenes nemzetgyűlés és a koalíciós kormány, amely a Magyar Kommunista Pártot, a Szociáldemokrata Pártot, a Független Kisgazda Pártot és a Nemzeti Paraszt Pártot tömörítette. Később a Függetlenségi Fronthoz és a koalícióhoz a Polgári Demokrata Párt is csatlakozott. Ez volt a felszabadulást követően egészen 1949-ig a magyar népi demokratikus állam politikai szerkezete. Azóta — három évtizeden át — Magyarországon egyetlen párt gyakorolja a politikai vezetést. Közben átalakult az ország osztályszerkezete, ma baráti osztályok, rétegek alkotják a magyar társadalmat. A politikai életben a párttagság és a pártonkívüliek együtt munkálkodnak a szocializmus felépítésének korszakos útján, és ennek a mozgalmi kereteként működik a Népfront, amely folytatója a történelmi hagyományoknak az új körülmények közt, új szerepkörben. Egyébként a szocializmus rendszerében az egy- vagy többpártrendszer léte az adott országok hagyományai, társadalmi viszonyai alapján megvalósuló gyakorlati, politikai kérdés. Elvileg lehetséges, a gyakorlatban pedig valószínű, hogy a jövőben, amikor egyre több nép lép a szocialista fejlődés útjára, növekszik az olyan szocialista országok száma, ahol a történelmi tradíciók vagy más okok miatt több párt működik majd. PETHÖ TIBOR 3
