Magyar Hírek, 1979 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1979-02-24 / 4. szám

kor délután bementem a trafikba; mikor a retikülöm kinyitottam, nem volt benne a tárca. Egész éjszaka nem aludtam. Azért hallgattam, kérlek, mert azt gondoltam, hogy te szépség vagy, több jogod van az élethez, neked szabad lopni. És akkor kezdődött a baj a Gyuszival, éreztem, hogy ott fog hagyni; te voltál az egyetlenegy barátnőm, akinek bőgheték, nem akartalak téged is elveszíteni. A tárcát Gyuszitól kaptam, ez lett volna az egyetlenegy emlékem. Ha meg tudnád mondani, hogy járhatok utána, még megpróbálnám a tárcát visszaszerezni, mihelyt pénzem lesz rá.

A primadonna magára borította a káprázatos palástot, az úgy esett a vállairól, akár egy arany Niagara. Koronásán, palástosan elébe lépett Naszályinaik, fölvette a Naszályi jobb kezét, megcsókolta. Azután megcsókolta a Naszályi fáradt, fekete kalapocskáját, s mintha egy könnycsepp csúszkált volna a torkában :

— Naszályi, mit csináljak veled, mondjad, Naszályi? Adjak valami pénzt neked? Ügyis fel akartam ajánlani, mielőtt elmégy, esküszöm.

Naszályi felállott, le is hajolt rögtön a primiadonmia palástjáról a ráragadt tollpihéket leszedni:

— Dolgozni akarok. Kenyeret akarok keresni. Hozz be a színházhoz. Esetleg egy másik színházhoz.

A primadonna a tót kezébe vette a Naszályi arcát:

— Nézd, őrült, te drámai vagy, ez teljesen reménytelen ma, én mondom neked, reménytelen, hallod? Ide hallgass, Naszályi. Holnap úgyis próbálok a ruhaszalonban, megkérem a direktiszt, mit, megkérem: követelni fogom, hogy vegyen föl téged, ott kitanulod a szabászatot, és ott fognak alkalmazni, arra az egyre igazán esküszöm neked; annyit rabolnak tőlem az aljasok, de esküszöm, soha egy fillért nem látnak az adósságomból, mert egy vagyonnal tartozom már, ha téged nem alkalmaznak, esküszöm neked, Naszályi!

(~^j sengettek.

— Hallod, hallod? — A primadonna még a tükörbe nyilallott egyet, felkapta a Naszályi poharát, lenyelte, ami benne maradt, kikiáltott:

— Jakabné, bújj be! — s mikor Jakabné megjelent: — Szólj a rendezőnek, ültessék be a barátnőmet a nézőtérre.

Még kikapott egy bonbont a nagy kerek skatulyából, az asztalkáról, a szájába tolta Naszályinak:

— Ne, cuncus. A második felvonásban isteni vagyok! Gyere be a második után referálni. — És hevesen odacsókolt a Naszályi orra fölé: — Na, pá, marha.

rónát, amelyik ott állott a falnál a kalapskatulyán.

Naszályi visszaült a tórevet szélére:

— Te itt hatalom vagy. Egy szavadba kerül, hogy szerződtessenek.

A primadonna föltette a parókájára a koronát, a festett strucctollak jobbrabalra hajladoztak a korona felett, a szivárvány minden színében:

— Hatalom, hahaha, kacagnom kell. Ha ez a revü lemegy, nulla vagyok, fiam! Nem ismered a színészetet?

Mintha nem is hallotta volna Naszályi, amit hallott. Élni akart:

— Görlnek is beállók. Legalább nyolcvan pengőt kaphassak.

— Azaz negyvenet. Vagy semmit. Van elég, aki potyára ugrál nekik, csak a színpadon lehessen. Különben pedig húsz éven felül nem vesznek fel görlöket. Hány óra? Negyed tíz. öt percem van. Én nagyon sajnállak, fiam, semmit se tehetek érted.

Naszályi felvette a medvebőrről az aranytárcát.

Becsukta, végigsimította. Köhhentett, felnézett a primadonnára:

— Nekem is volt valaha egy ilyenforma cigarettatárcám. Ezüst. Nem emlékszel rá?

REICH KAROLY RAJZA

A primadonna a koronáját igazgatta: ideges kis nevetéssel rázta meg a fejét:

— Nem, nem emlékszem. — Elvette a Naszályi kezéből a tárcát, letette az asztalkára.

Naszályi mosolygott:

— Hát kérlek, régen is volt. Vagy tizenhárom éve. Előkészítősök voltunk.

A primadonna elkapta a szemét, a fogashoz lépett, lefejtett a rogyásig rakott fogas tarkaságairól egy aranylamé palástat.

Naszályi utánafordult, úgy mondta neki, a hátába:

— Te azt az ezüsttárcát elloptad a retikülömből az iskolában, egy jelmeztanórán, mikor kikéredzkedtem. mert telefonálni akartam a szerelmemnek.

A primadonna egyet rántott a paláston, megfordult, a hosszú műszempillái sebesen kapkodtak, a szája kinyílt, a lélegzet megállóit a gégéjén. Elsápadt, vagy elborította a vér az arcát, azt nem lehetett a festéken át látni.

Naszályi tovább mosolygott.

— Ne próbáld letagadni. Te voltál a padban a szomszédom; mikor az iskolából kijöttünk, ott hagytál a kapuban, elszaladtál. Előző nap sírtál nekem, hogy felrepedt a cipőd. És másnap új cipőben jöttél fel. Én ak19