Magyar Hírek, 1979 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1979-02-24 / 4. szám
1 I Élelmiszerexportunkkal különösebb baj nincs, de dicsekvésre sincs túl sok okunk. Ez a summázata annak a tavaly decemberi tanácskozásnak, amelyen a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium vezetői élelmiszeriparunk 1978. évi tervteljesítését tárgyalták meg. „Az élelmiszeripar nagyobb termelésre lenne képes — emelte ki beszédében Kovács Sándor miniszterhelyettes — az 1978. évi tervét nem is tudta teljesíteni: az eredetileg előirányzott 4,5 százalék helyett csak 2—3 százalékos a termelésnövekedés.” Sajnos, a tervektől való elmaradás nemcsak az élelmiszeripart, hanem az egész mezőgazdaságot, tehát élelmiszerexportunkat is jellemezte. Mezőgazdasági exportunk úgynevezett dollárelszámol'ású része (1960-ban még csak 106 millió dollár), tavaly már csaknem egymilliárd dollár értékű volt. Ha a termelésnövekedés osák egy-két százalékkal kevesebb, ez súlyos kár a népgazdaságnak. Az elmaradás okait vizsgálva emeljünk ki egy területet, a húsexportot, amely a teljes mezőgazdasági export értékének felét adja. Természetesen a külső okok jelentős szerepet játszottak a lemaradásban, mint például a baromfi világpiaci árának csökkenése, a telített piac miatt egyik-másik ország protekcionista kereskedelempolitikája stb. A hagyományosan magyar élelmiszercikkeket, mint például a szalámit, kolbászt, sonkát, az elmúlt években is mindig szívesen látták a nemzetközi piacok, s az árak kedvezően alakultak. Számunkra előnyösebb, ha a feldolgozott árut exportáljuk, hiszen csökkennek a szállítási költségek, megszűnik az idényjellegű eladás, jobban meg lehet választani az értékesítési időt és helyet — magasabb a dollárbevétel. Mezőgazdaságunk és iparunk „késői házasságának” következményeként azonban nálunk még csak most van fejlődőben az élelmiszeripar. Megfelelő szinten termel már a Pápai Húskombinát sonkaüzeme, amely az Egyesült Államokba évente 400 vagon sonka konzervet exportál, eleget téve az ottani igen magas minőségi és egészségügyi követelményeknek. Ilyen a győri „baromfigyár”, ahol egy műszakban 40 ezer csirkét dolgoznak fel. és az ízlésesen csomagolt árut a közelmúltban épített tranzithűtőben tárolják, míg elindul a nyugat-európai piacokra. Sokkal nagyobb lehetne azonban az exportált áruk választéka. Vágójuh, házinyúl, galamb és éticsiga iránt nő a kereslet. A libamáj a világ minden pontján keresett exportcikkünk. Ezzel a lehetőséggel élni kell. Ügy. mint Egerszóláton. A jogosan világhírű bábolnai baromfitenyésztési rendszerről már mi is sokszor írtunk. De ki hallott Egerszólátról, Európa legnagyobb libatenyésztő farmjáról? A Heves megyei kisközséget festői táj veszi körül. Szelíd lankájú dombok, kis tavacskák. Csak a mezőgazdász tudja: a föld köves, a dombos terep sem alkalmas nagyüzemi növénytermesztésre. A termelőszövetkezet sokáig a leggyengébbek egyike volt. A libafarm változtatott helyzetükön. 1978-ban több mint félmillió napos- és pecsenyeliba került ki a szövetkezetből. A tervek szerint 1979-ben a szalámigyártás ötven százalékkal, a dobozolt sonka és húskonzerv 1. Az egerszóláti termelőszövetkezet liba nevelő parkjában 2. Megérkezett a szállítmány a Győri Baromfifeldolgozóba 3. Holland gyártmányú „Stork” gépsoron bontják a baromfit 4. Osztályozzák az asszonyok a naposlibákat 5. Újszülött kislibák — a fele még tojáshéjban fotO: nCmeth Katalin gyártása pedig kétszeresére emelkedik. A Szegedi Szalámigyár és a Gyulai Húskombinát felújítása után a közelmúltban felépült a kaposvári és a szekszárdi nagyüzem. Üj, korszerű hűtőházak sora épül Zalaegerszegen, Miskolcon és Győrött. Mindez feltétele és biztosítéka annak, hogy mezőgazdaságunk teljesíthesse megnövekedett exportfeladatait. (pokorny) 7 T
