Magyar Hírek, 1978 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-03-11 / 5. szám
Cziffra György, a Franciaországban élő világhírű zongoraművész elérte életének egyik legfőbb célját: Liszt Ferenc emlékének tiszteletére a Párizs melletti Senlis városkában művészeti központot létesített. Egy szemtanú így számolt be a megnyitóról: .. 1977. szeptember 24-én felkészült nem csupán Senlis városának egész lakossága, hanem sok ezren zarándokoltak ide ezen a napon, hogy részesei lehessenek egy nemzetközi kultúrközpont megnyitásának. Az alapítvány főpatrónusa a Francia Köztársaság elnöke. A védnökségben világhírű művészek szerepeltek, így M. Bejárt, balettművész, Y. Menuhin, hegedűművész, B. Buffet, festő, R. Huyghe, a Louvre főigazgatója és a Francia Akadémia tagja és még sokan mások. A város minden pontján, de főleg a piactéren, középkori ruhákba öltözött mutatványosok, akrobaták, bohócok, tűznyelők rögtönzött pódiumon mulattatták a közönséget. A zenekar tagjai kétkerekű középkori lovaskocsi szállította a helyszínre. Az ünnepség kezdetét középkori piros dolmányba öltözött vadászok kürtszaxxi jelezte pontosan délután fél négy órakor ...” A megnyitóra megjelent szép ismertetőt kétnyelvű üdvözletével küldte el Cziffra György: „Sok szeretettel minden jót 1978-ra, á bientőt! Votre G. Cziffra.” A színes borítón egy fénykép. A művészt ábrázolja, szürkéskék öltönyben, piros és rózsaszín muskátlik Az utolsó interjú Hauser Arnolddal Amikor a világhírű professzort két évvel ezelőtt a londoni Swiss Cottage fűszagú villanegyedében fölkerestem, akár a szellem legyűrhetetlen óriása, úgy magasodott a könyvek, kéziratok, kották, hanglemezek zsúfolt sokasága fölé. Egész lényét a sűrű és lankadatlan alkotó tevékenység csaknem aszkétikus légköre lengte körül. Órák hosszat beszélgettünk, s szavait hol ironikus humor fűszerezte, hol indulat hevítette. Találkozásunkat nem sokkal megelőzően jelent meg „A művészet és az irodalom társadalomtörténete” című hatalmas műve magyarul is, és bosszantotta, hogy jó néhány értelemzavaró hiba maradt a fordításban, nem kellő gonddal hajtották végre korrektúráit. Majd fölcsattant a hangja és azt mondta: Szerte a világon ünnepelték, de az utóbbi időben mégis egyedül maradt, épp ezért rövid töprengés után a Magyar Tudományos Akadémia hazahívására igennel válaszolt. Amikor Londonból Budapestre érkezett, már rossz bőrben volt, gondos ápolásra szorult. Régóta tervezett itthoni interjúnk egyik hétről a másikra halasztódott, majd két héttel ezelőtt végül mégiscsak megvalósult. Nem tudtam, nem hittem, hogy ez a beszélgetésünk immár a legutolsó, s mire az interjút nyomdába küldjük. Hauser professzor nem él többé. Szép, új budai otthonában, a Felsőzöldmáli úton látogattam meg. Koncz Esuzsa fotóriporter kollégámmal együtt. Háziköntösben fogadott minket, az íróasztalnál ült. kéziratok néhány harmonikus, munkás, boldog évre. A sors utolsó nagy ajándékának tekintem, hogy összekerültem Borús Rózsával, a Magyar Televízió szerkesztőjével. Amióta idehaza házasságot kötöttünk, biztonságban érzem magamat, tudom, hogy ő és orvosaim vigyáznak rám, óvják a bennem pislákoló lángot. — Ügy tudjuk, nemsokára két könyve jelenik meg Budapesten... — Ez igaz. „A művészet filozófiája”, Tandori Dezső fordításában, és egy másik kötet, amelyben főképp az utóbbi évtizedben elhangzott rádió- és televízióelőadásaim sorakoznak föl. Köztük egy régebbi rádióbeszélgetésem Lukács Györggyel is, talán emlékszik erre... — Hogyne, emlékszem, hiszen felejthetetlen az a társaságában, s a háttérben, a zöld növényzettel befuttatott kerítésen túl emelkedik a Liszt Ferenc Audi-Hauser Arnold Koncz Zsuzsa felvétele tórium, a 900 körül épült műemlék, Capet Hugó koronázó temploma, melyet a Capet dinasztia védszentjéről, az 561-ben elhunyt Saint Frambourg-ról — kinek hamvai is itt pihennek — neveztek el. Nemrég még garázsnak használták az ősi templomot. Cziffra György vásárolta meg, és tervei alapján állították helyre neves építőművészek és restaurátorok. Az ismertetőben a többi |közt René Huyghe méltatja a Cziffra által létesített alapítvány művészi, elsősorban építészeti jelentőségét, és történészek elevenítik fel a templom múltjának történetét: Attila hun uralkodó itt pihent meg a catalaunumi csata előtt és Jeanne d’Arc itt gyűjtötte a templom falainál az első katonáit Franciaország megmentésére. Cziffra György a művészeteknek szenteli az ősi falakat és annak történetét a béke jegyében folytatja. — h — — Érthetetlen számomra, miért írták a könyvre németesen a nevemet, úgy hogy Arnold Hauser? Holott én a kéziratra többször is ráírtam, hogy Hauser Arnold! Miért akarnak engem Magyarországon idegennek feltüntetni? Hogy mennyire nem akart idegen lenni, annak ékes bizonyságául életének legutolsó évében véglegesen hazaköltözött. Tizenhét nyelvre lefordított könyvei, korszakalkotó tudományos munkái a föld minden égtáján elképesztő sikert arattak. Kapásból kiragadott egyetlenegy példa: csak németül művei egymillió példányban láttak napvilágot. közt matatott, rendkívül elmélyültem — Hogyan szánta rá magát professzor úr, hogy egy év híján hatvanesztendős távoliét után újra idehaza telepedjen le? — Ez a hazaköltözés voltaképpen régóta esedékes volt már, évek óta tűnődtem, miképpen valósítható meg, de családi okok, betegségek, tragédiák tornyosultak elébe. Aztán a Magyar Tudományos Akadémia, a magyar állam segítségével mégis lehetővé vált. Úgy kapaszkodtam a hazajövetelbe, mint afféle boldogító mentőövbe, s hiszek abban, hogy idehaza kedvező légkörben, jó barátok között még futja életemből párbeszéd, amely a hatvanas évek derekán hangzott el. Professzor úr, ezt megelőzően ugye már jó ideje nem találkozott Lukács Györggyel? — Lukács Györgyöt 1919- ben láttam utoljára, abban az évben, amikor a Tanácsköztársaság bukása után Magyarországról emigráltam. Egy fél évszázad múltán sem szakadtam el tőle, hiszen felejthetetlen emlékek fűztek hozzá. Életem utolsó leheletéig, ma is őt vallom mesteremnek, habár sok tekintetben nem értettem egyet vele. Ma már én vagyok az egyetlen élő tagja a hajdanvolt híres Vasárnapi Kör magvának. — Erről Londonban is beszélgettünk, de örülnék, ha megint felelevenítené emlékeit. Annak idején hogyan támadt az az ötletük, hogy Lukács György köré csoportosuljanak ? — Az volt a meggyőződésünk, hogy ő az egyetlen, aki Magyarországon a legjobb értelemben képviselte Európát, s tőle tanulhatunk legtöbbet. Az ő szellemi intenzitása serkentett minket munkára és életre. Én azt hiszem, egyik munkámat se tudtam volna megírni, anélkül a csodálatos szellemi élmény nélkül, amelyre a Vasárnapi Körben, Lukács György bűvkörében szert tettem ... — Itt a dolgozószobájának az asztalán látom Manierizmus című könyvének legújabb portugál kiadását, gyönyörű illusztrációkkal. Tudományos munkássága szerfölött sokágú. Vajon, melyik ágat vállalja leginkább a magáénak? — Művelödéstörténész és művelődésszociológus vagyok. A tanszékeken egyetemi oktatóknak, Európában is, Amerikában is művészettörténetet adtam elő, de szociológiát és történelmet mindig beleszőttem. — Lukács, Adorno, Hauser, ezeket a neveket mindenütt a világon afféle hármas egységként együtt említik. Mégis, Hauser Arnold munkásságát idehaza kevésbé ismerték, mint külföldön . . . — Műveimet mind német nyelven írtam, s fordításuk meglehetősen kemény dió. Sokáig nem is akadt vállalkozó rá. De most, hogy hazaértem, remélem, munkásságom is gyökeret ereszt Magyarországon. Amikor az a kitüntetés ért, hogy a Magyar Tudományos Akadémia meghívott, azt kérdeztem, vajon mit várnak tőlem, mi telhet az én rozzant egészségi állapotomtól? A felelet az volt, hogy nem az elkövetkező idők teljesítményéért hívtak meg, hanem mindazért, amit eddig tettem. Nos, nekem az a vágyam, az a szándékom, hogy itt a lakásomon művelt, tehetséges fiatal magyar tudósokat, egyetemi tanárokat fogadjak. Olyanokat, akiknek közük van a művészettörténethez, filozófiához, szociológiához, irodalomtörténethez, vagy zenéhez. Szeretném, ha kérdéseket intéznének hozzám, én pedig szíves-örömest válaszolnék rájuk. Ez a tanítási módszer nem éppen új keletű, hiszen Simmel professzortól, a neves német filozófustól származik, tőle, akit annak idején Lukács hallgatott Heidelberqben... — Itthoni lakásának a falait csakúgy, mint annak idején a londonit, rengeteg könyv borítja. Jut-e ideje, türelme ma is a sök olvasáshoz? — Az olvasás a legnagyobb vigaszom, és bátorítom. Most ismerkedem a legújabb magyar irodalommal és kultúrával. Elbűvöl, hogy ennek a kis nemzetnek a tehetségéből, képességéből milyen sok könyvre, napilapra, folyóiratra futja. Egyébként jól nézze meg a könyvtáramat, s a polcokon a sok különleges ritkaságot, ezeket évtizedekig gyűjtöttem magamnak. S ezek végrendeletem tanúsága szerint halálom után, mind a magyar nemzetre, a Magyar Tudományos Akadémiára szállnak. Az ezerötszáz gondosan összeválogatott hanglemezzel együtt. Végakaratom a hálámat fejezi ki, és azt a szándékomat, hogy viszonozzam mindazt a segítséget, gondoskodást, amellyel idehaza fogadtak. Gách Marianne (Részlet a Film-Színiház- Muzsika 1978. 6. számában megjelent interjúból) 4
